Hajrá döntött a Bazilikánál, az emelkedő nem szedte szét a bringásmezőnyt

2020.08.29. 15:26

A Tour de Hongrie története során először született spanyol szakaszgyőzelem, az idei verseny első etapján Jon Aberasturi (Caja Rural) nyerte a mezőnyhajrát, és ezzel a sárga trikót is megszerezte. A legjobb magyar Dina Márton lett, ő a győztessel azonos idővel, a 18. helyen érkezett a célba. 

Látványos szakasszal, a Dunakanyarban kezdődött el a Tour de Hongrie kerékpárverseny. Már eleve a rajt- és célterületnek helyet adó esztergomi Bazilika mutatós hátteret teremtett, amire csak rátett a Dunakanyar látványa és a pilisi erdőségen átvágó emelkedő. Esztergom már tavaly is szerepelt a programban, idén pedig rajtváros is lett. A májusra tervezett TdH-n később szerepelt volna a műsorban ez a szakasz, de a szervezők nézőcsalogató szempontból is jobbnak látták előrehozni. 

A nézőket sikerült is megnyerni, a pilismaróti emelkedő tetején, több mint ezer szurkoló jött össze, és teremtett olyan hangulatot, amilyet a világ nagy versenyein szokás. Bár a rajtnál még csak néhány százan voltak, később az esztergomi utcák is megteltek nézőkkel.

A 118 kilométeres etap három körből áll, Esztergomból indulva a bringások Pilismarót felől másztak fel a Kétbükkfa-nyeregig, majd egy hosszabb lejtmenet következett Esztergomig. A három körben összesen 1953 méter volt a szintemelkedés.

Az első körben kényelmesen kezdett a főmezőny, a rajt után elengedtek egy nyolcfős szökést, Mathias Larsen (Kometa-Xstra), David Lozano (Team Novo Nordisk), Veljko Stojnic (Vini-Zabú KTM), Mattia Viel (Androni-Giocattoli), Diether Sweeck (Alpecin-Fenix), Jegor Gyementyev (Team Novak), Alejandro Osorio (Caja Rural) és Lukas Meiler (Team Voralberg-Santic) már húsz kilométer után közel négyperces előnnyel vezetett, míg a boly élén Peák Barnabás (Mitchelton-Scott) diktálta a tempót. A szökevények legnagyobb előnye 4 perc 50 másodperc volt, de a második körben látványosan csökkenni kezdett, a Mitchelton és a Trek-Segafredo irányításával a kör végére egypercnyire csökkent.

Ez az egy perc az emelkedő aljáig meg is maradt, de ezt elég gyorsan eltüntette a begyorsuló főmezőny. Egy-két szökési kísérlet még volt, de az erősebb csapatok kontroll alatt tartották ezeket az akciókat. A Jumbo-Visma diktálta leginkább a tempót. Az utolsó hegyi hajránál Valter Attila (CCC) is előrejött, és elsőként ért fel a csúcsra. Vele még hét bringás volt egy csoportban, és néhány másodperces előnyt ki is harcoltak, miközben a mezőny végén elkezdtek leszakadozni emberek.

A lejtmenetben a nyolcas élcsoport elszakadt a mezőnytől, körülbelül 15 másodpercre, de pár kilométer után nem nagyon tudtak egyezségre a bringások, csak nehezen vállalták magukra a vezetést. Valter is húzta a sort egy darabig, de a főmezőny az utolsó kilométerekre utolérte a szökevényeket, így a sprinterek csatázhattak az első helyért.

A Bazilikához vezető, enyhén emelkedő úton Jon Aberasturi (Caja Rural) és Kaden Groves (Mitchelton-Scott) küzdött fej fej mellett, végül az előbbi nyert kis különbséggel,  a harmadik helyen pedig Adam Toupalík érkezett a célba.

Az utolsó kanyarban volt egy bukás is, de nemcsak emiatt szakadt meg a sor. Az első csoportban húszan érkeztek meg együtt, köztük Dina Mártonnal (Kometa-Xstra), aki a 18. helyével a legjobb magyar az összetettben. Valter 13 másodpercet kapva a 27. 

Aberasturi a szakaszgyőzelemmel az összetett első helyét is megszerezte, valamint a pontversenyben is az élre állt, tehát a sárga és a zöld trikó is őt illeti. 

A hegyi pontversenyben a Novo-Nordisk bringása, David Lozano vezet. 

Eredmények.
41. Tour de Hongrie
1. szakasz, Esztergom-Esztergom (118 km):
1. Jon Aberasturi (spanyol, Caja Rural-Seguros-RGA) 2:48:04
2. Kaden Groves (ausztrál, Mitchelton-Scott) azonos idővel
3. Adam Toupalik (cseh, Elkov-Kasper) a. i.
4. Kamil Gradek (lengyel, CCC Team) a. i.
5. David van der Poel (holland, Alpecin-Fenix) a. i.
6. Itamar Einhorn (izraeli, Israel Start-Up Nation) a. i.
18. Dina Márton (magyar, Kometa-Xstra) a. i.
27. Valter Attila (magyar, CCC Team) 13 másodperc hátrány
46. Kusztor Péter (magyar, Team Novo Nordisk) 32 mp h.
52. Szatmáry András (magyar válogatott) 45 mp h.