A magyarok jól vannak, mások szenvednek

2013.09.17. 17:06

Kilenc nap után két magyar áll az élen a világ legkeményebb triatlon versenyén, ahol 30 napon 30 ironmant (3,8 km úszás-180 km kerékpározás-42 km futás) teljesítenek az utratriatlonosok az olaszországi Lonato de Gardában. 110 órányi versenyzés után a hússzoros távon világbajnok Szőnyi Ferenc közel két órával vezet Rokob József előtt.

Szőnyi Ferenc kerékpáron
Szőnyi Ferenc kerékpáron
Fotó: Horváth György / Facebook

A két magyar rutinos ultrásnak számít, nem hajtják magukat, saját tempóban mennek, tudatosan nem vették fel a versenyt az első három napban nagyon erős, majd végül kifulladó és a küzdelmet fel is adó cseh Kamil Surannal.

„Nekünk az a taktikánk, hogy az utolsó napon legyünk az élen. Akik az elején nagyon mentek, nem tudták, hová jöttek, itt az cél, hogy vigyázz magadra, ameddig csak tudsz, óvatosan menj. A többiek nagyrészt szenvednek, a két magyar pedig egész jó állapotban van még mindig" – mondta Horváth György, Szőnyi segítője.

Rokobnak a harmadik és a negyedik napon volt nehézsége, 13 és fél, 14 órát töltött a pályán, de azóta, akárcsak Szőnyi nagyon egyenletes teljesítményt nyújt. 12 óra körüli időkkel fejezik be az ironmant, ez nemcsak azért fontos, mert így vezetnek, de órákkal többet pihenhetnek versenytársaiknál, és ahogy halad előre a verseny, a regenerációnak egyre nagyobb jelentősége lesz.

A fizikai mellett a lelki megpróbáltatásokat is ki kell bírni, a napi rutinhoz hozzátartozik a szinte végtelen fordulók és körök számolása. Az ultrások minden reggel 7:45-kor startolnak, egy 25 méteres medencében leúsznak 152 hosszt, majd 30 kört mennek a hatkilométeres kerékpáros pályán, végül 54 kört futnak egy füves, térköves pályán.

1231344 10201709100070114 1830730856 n
Fotó: Horváth György / Facebook

A kerékpárospályával az első napokban akadtak gondok, túl forgalmas és balesetveszélyes volt, emellett rengeteg szintemelkedést is tartalmazott, ami gyorsabban felemészti a versenyzők energiáját. A nyomvonalon végül többször változtattak, de még mindig nem mondható könnyűnek.