Ilona
18 °C
34 °C

Ruyant feladta, Fa Nándor 9.-ként lép a Csendes-óceánra

2016.12.20. 12:17

Thomas Ruyant feladta a Vendée Globe-ot. A francia vitorlázó vasárnap délután ütközött egy vízben lebegő tárggyal, valószínűleg teherhajóról leesett konténerrel. A hajótest felső része az orrtól 4-5 méterre lényegében kettérepedt, és a repedés az egyik oldalon lefutott a vízvonal alá, így nagy mennyiségű víz is került a testbe. A szivárgást átmenetileg megállította, és azóta cirka 300 mérföldet tett meg annak tudatában, hogy az orr bármikor leválhat, és akkor a hajó menthetetlenül elsüllyed.

Szerencsére végig a parti helikopterek hatótávolságán belül mozgott, így hamar odaértek volna érte, ha úgy hozza a sors. Eddig bízott benne, hogy sikerül egyedül kikötőbe vezetnie a hajót, és ott külső segítség nélkül megjavítani, bár a képet látva ez már eleve illuzórikus volt. De mint tudjuk, a Vendée Globe az őrülteké.

Most azonban közvetlen partközelben, mindössze 30 mérföldre a kiszemelt kikötőtől 50 csomós (90 km/h) szél tört rá, a hajó orra egyre mélyebbre süllyed, és ismét vizet vesz fel, ezért bejelentette, hogy feladja a versenyt. Ruyant mentésére már két napja készülnek a parti egységek, most az a terv, hogy két tapasztalt vitorlázó száll a fedélzetre, és egy kísérő motoros mellett hárman megpróbálják a Bluff város kikötőjébe vinni a hajót.

Fa Nándor ma délelőtt lépett át az Indiairól a Csendes-óceánra. Ruyant kiesésével már a 9. helyen halad. Hétfőn valami elszíneződést vett észre a nagyvitorlája árboccsúcshoz közeli részén, és miután távcsővel sem tudta megállapítani, hogy mi lehet az, úgy döntött, lehúzza a rongyot és megnézi közelről.

Kevert hullámzásban és bő szélben hajózva nem vállalata, hogy a művelethez szélbe álljon, ezért csörlővel húzta le és fel a vitorlát. A vitorla ilyenkor ráfeszül az árbocra, ezért ez kemény fizikai megterhelést jelent, Fa Nándor saját elmondása szerint 3000-szer forgatta meg a csörlőkart mire mindennel végzett. Ja, a rongynak kutya baja.

Az élen Armel la Cleas’h 500 mérföldre növelte előnyét Alex Thomsonnal szemben, és valószínűleg 23-án megkerüli a Horn-fokot. Thomson egy nappal később, azaz pont karácsonykor érhet oda, csodálnám, ha nem lenne egy kis pezsgőzés.

Amit az előzményekről tudni kell

November 6-án 29 hajó és versenyző vágott neki a Vendée Globe egyszemélyes földkerülő vitorlásversenynek, zömükben franciák, de köztük egy magyar, Fa Nándor. Jelenleg 20-an vannak versenyben, Fa Nándor a 9. helyen halad.

Az eddigi kiesett 9 versenyzőből 6-an ütköztek valamilyen vízfelszínen úszó tárggyal (sajnos ez jellemzően óceáni szemét), három másik hajónak pedig eltört az árboca. De legalább mindenki él.

Fa Nándor remekül teljesít. A rajt után kicsit lemaradt, 20-21. helyen hajózott, de a déli Atlanti- óceánon sokat előzött, és ki is estek előle jó páran, így került most a 9. helyre. A hajók egyformán 60 lábas, azaz 18 méteres jószágok, vannak köztük újabb, és régebbi darabok, de mindet speciálisan ilyen versenyre tervezték. Jellemzően 6-9 tonnát nyomnak, minél könnyebb annál gyorsabb a hajó. Fa Nándor Spirit of Hungary-je 8,8 tonnás, ami sokat elárul a magyar versenyző anyagi lehetőségeiről, hiszen a legjobb anyagok és technológiák nagyon sokba kerülnek.

A hajók széles és lapos hátsó traktusa nagy formastabilitást biztosít, tőkesúlyuk általában billenthető a szél felé, így tovább javul az állékonyságuk. (Minden hajónak vissza kell állnia a tökéletesen fejjel lefelé fordult állapotból, ez olyan előírás, amit a verseny előtt le is tesztelnek.) A legújabb hajók kaptak egy oldalszárnyat, ez az úgynevezett foil, amiről még biztos lesz szó ezeken a hasábokon. Ezt azon az oldalon dugja ki a versenyző, amerre a hajó dől. Ha elég nagy a sebesség (legalább 12 csomó), akkor a foil mint a szárnyashajó szárnya, tolja ki magát a vízből, plusz támasztékot adva azzal a hajónak. Remek kis eszköz, csak az a baj, hogy amikor a hajó ütközik valamivel, könnyen letörik.

Így járt a most második Alex Thomson is, akinek a kettőből csak már egy foil-ja maradt, a jobb oldalit elvitte valami.