Fa Nándor tényleg feljött még egy helyet

2016.12.25. 13:51

Fa Nándor feljött a 8. helyre, a Vendée Globe-on, miután Paul Meilhat hivatalosan is bejelentette, hogy feladja a szóló földkerülő vitorlásversenyt. A francia sokáig eltökélten kereste a lehetséges megoldásokat, hogy a törött tőkesúly-hidraulikáját hogyan tudná megjavítani, de be kellett látnia, hogy ez lehetetlen.

Fa Nándor így egy hellyel előrébb lépett, de ettől eltekintve nem lehet nagyon boldog, mert bekerült egy alacsony nyomású zóna közepébe, ahol alig volt szél. Végül egy 80 mérföldes, a normál haladási útvonalára merőleges kitérővel sikerült újra megtalálni a jó szeleket. 1400 mérfölddel hátrébb három versenyző karácsonyi partit szervezett, legalábbis egy mérföldön belül megközelítették egymást. Állítólag mindhárom hajón előkerült valamilyen alkoholtartalmú ital, és bár mindhárman hazagondoltak, azért maradt idejük arra is, hogy egymással rádiózzanak.

Az élen Armel La Cléas’h 23-án kora délután megkerülte a Horn-fokot, és befordult a célegyenesbe, már csak végig kell mennie észak felé az Atlanti-óceánon. La Cléas’h 5 nap 5 óra és 38 perccel javította meg a szóló vitorlázók Horn-fok elérési rekordját. Mögötte a brit Alex Thomson vasárnap délután fordulhat be ugyanott.