Két héttel a célba érés után is zsibbadtak Fa Nándor lábujjai

2017.02.22. 13:40

Az 1996-ban benne maradt vágyát váltotta valóra azzal Fa Nándor, hogy ezúttal végig tudott menni a Vendée Globe földkerülő vitorlásversenyen. Akkor tankhajóval ütközött és elektronikai, illetve tőkesúly problémái miatt fel kellett adnia a versenyt, idén viszont 93 nap 22 óra 52 perc és 9 másodperc alatt megkerülve a bolygót, minden várakozását felülmúlva nyolcadik lett. A magyar vitorlás erről szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján beszélt.

Elmondta, tisztában volt vele, hogy a 29 fős mezőnyből a hajók fele gyorsabb, mint a magyar tervezésű és építésű Spirit of Hungary, de azzal is számolt, hogy ezek egy része nem bírja majd az óceáni igénybevételt. „Sok történet szól arról, hogy egy hajó ufóval, vagy valami ismeretlen tárggyal ütközött. A jelek azonban arra utalnak, hogy ezek a hajók egyszerűen nem bírták az óceáni hullámzást.” - idézte az MTI.

Az út megpróbáltatásairól elmondta, hogy a Horn-fok felé öt hétig folyamatosan zúdult a víz a hajójára, „nem lehetett úgy kimenni a fedélzetre, hogy egy hullám ne vágja nyakon az embert”. Bár már két hete befutott, elárulta, hogy még mindig zsibbadt az összes lábujja, tapasztalatai szerint fél év kell, mire újra teljesen érzi majd a lábát. Az utolsó éjszaka havas esőben, 50 csomós szélben, sötétben hajózott a cél felé, úgy érezte, a versenynek soha nem lesz vége.„Elképesztően elfáradtam” - tette hozzá.

Fa a meteotaktika fontosságáról is beszélt, vagyis arról, hogy többször előre gondolva tervezte meg az útját, és inkább nem nyílegyenesen haladt a cél felé, nehogy ezzel hosszabb időre szélcsendes területen ragadjon.