Otthon kötelező a győzelem

2000.02.29. 20:20
"Ferrari-Schumacher mestermunka", "Brazil borzongás" - ehhez hasonló szalagcímekkel jelentek meg a lapok Olaszországban Michael Schumacher idei második sikerét követően.
Schumi a győzelem után autójának gyorsaságát emelte ki
Schumi a győzelem után autójának gyorsaságát emelte ki, mely lehetővé teszi, hogy különböző boxtaktikákat alkalmazhassanak a versenyek során. "A McLaren már nem csinálhat azt, amit akar. Tavaly és azt megelőzően az autónk lassabb volt az angolokénál, így ők kevésbé koncentráltak a megfelelő taktika kidolgozására, s még úgy is győzni tudtak. Idén azonban, mivel az F1-2000-es sokkal jobb, mint a tavalyi gépünk volt, már nekik is több figyelmet kell fordítaniuk az optimális stratégia kidolgozására" - mondta a német pilóta.

Schumacher egyébként igen boldog volt, hogy a győzelemért járó trófeát Pelétől vehette át, hisz mint tudjuk, rajong a labdarúgásért. A Ferrari pilótája kihasználta a díj átadásból származó lehetőséget, s meghívta "minden idők legjobbikát" az imolai nagydíjra.

Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke a szurkolóknak ajánlotta a győzelmet. Ezen kívül bejelentette, hogy csapata semmit nem bíz a véletlenre, s a hétfőn Badoerrel megkezdett teszteket csütörtöktől már Schumacherrel folytatja. "Otthon kötelező a győzelem" - nyilatkozta.

Tovább gyűrűzik a Coulthard-McLaren ügy. Mint ismeretes, a skót pilótát kizárták a versenyt követő technikai ellenőrzés során, mert autójának első légterelője a szabályokban meghatározottaktól eltérő méretű volt.

Az angol istálló azonban megfellebbezte a döntést, melynek tárgyalását jövő hétfőn tartják Párizsban. A csapat vezetői szerint van esély a hat pont visszaszerzésére, hiszen tavaly a bizottság az emlékezetes Ferrari-ügy során, mely igen hasonló volt a mostanihoz, a vörösök javára döntött.

Coulthard így nyilatkozott az esetről: "Valóságos sokként ért a hír, hogy kizártak. Nem tudom elképzelni, hogy bármi is szabálytalan lett volna az autómon. "A start után nem sokkal eltűnt a harmadik fokozat a váltómból, ezért nem tudtam közelebb kerülni Schumacherhez" - tette még hozzá a skót pilóta.

A műszaki hiba miatt ismét pont nélkül maradt Hakkinen kedvetlenül csak ennyit mondott: "Éreztem, ahogy elszáll az erő a motoromból, majd a boxba vánszorogtam".

A csapatvezetés részéről Norbert Haug állt az újságírók elé: "A csapat nevében bocsánatot kell kérnem a pilótáinktól, akik minden tőlük telhetőt megtettek a jó eredmény érdekében. Bár a megbízhatóság terén hátrányban vagyunk, nem adjuk föl, Imolában ismét a győzelem megszerzésének reményével szállunk harcba."