Natália
-3 °C
8 °C

Hakkinen a brazil bolondozás győztese

2000.03.25. 21:06
A nevetséges okok miatt háromszor is félbeszakított Brazil Nagydíj időmérő tréningjén a finn pilóta szerezte meg a pole pozíciót.
Hakkinen nyerte a "bolondozást"
A megszokottól eltérően, valószínűleg az "esőveszély" miatt, az edzés megkezdése után a pályán azonnal megjelentek az első pilóták: Zonta, Wurz és Fisichella. Az első sztárra sem kellet sokat várni, hiszen néhány perccel később a hazai favorit Barrichello, majd Schumacher is előbújt a boxból. A német természetesen rögtön az élre állt, csapattársát megelőzve.

Uralkodása azonban pünkösdi királyságnak bizonyult, mert alig négy perc múlva Hakkinen fél másodperccel jobb időt autózott nála (1.14.434), így átvette a vezetést, méghozzá Coulthard előtt, aki szintén gyorsabb volt a ferrarisnál (1.14.780). Mögöttük nagy meglepetésre Button következett a Williamssel: az újonc pilóta pénteken körözött életében először az interlagosi ringen.

Húsz perc elteltével Barrichello a kilencedik pozícióról a másodikra repítette Ferrariját. Csapattársa is repült, csak épp negatív értelemben: lecsúszott az aszfaltról, melynek következtében legalább egy köre odalett, s valószínűleg a kocsi alja is megrongálódott.

Csak a McLaren mögött jutott hely
Az edzés felénél Irvine Fisichella mögé felzárkózott a hatodik helyre, ezen azonban nem tudott javítani, mert a tréninget egy leszakadt reklámtábla miatt öt percre leállították.

Az újraindítás után közvetlenül Hakkinen 1.14.111-re szorította a pole-t, Schumacher pedig feljött a második helyre. A német a következő körében az utolsó részidőmérő pontnál mindössze 0.018 ezreddel volt lassabb a finnél, azonban érthetetlen módon a depóba hajtott (valószínűleg azt hitte, hogy az egyik Arrows lekörözésekor túl sok időt vesztett), s egy biztos első soros, de lehet, hogy pole-t érő kört hagyott veszni. Ez alatt az addig harmadik Coulthard megelőzte Schumit, így Barrichello a negyedik helyre szorult vissza, őt Fisichella, majd Irvine követte. Ezzel, bár ezt ekkor még nem is sejthettük, alig több, mint fél óra után kialakult a végső sorrend.

Történt ugyanis, hogy a már említett táblából ismét leszakadt egy jókora darab: jöhetett ismét a piros zászló. Öt perc elteltével ugyan újraindították az időmérőt, ám nem sokkal később egy másik tábla pottyant le, melyet Alesi kocsijával darabokra szakított. Neki szerencsére nem történt baja, azonban a vörös lobogó újfent előkerült. A táblabotrány miatt Barrichello négy körét veszítette el a lehetséges tizenkettőből, s mivel a negyedik(!) start után elkezdett szakadni az eső, már sem ő, sem más nem veszélyeztethette az addig kialakult sorrendet.

Michael Schumacher nyilatkozata

"Azt hiszem, meg tudtam volna szerezni az első rajtkockát, ha nincs a táblahullás. Emiatt kissé csalódott vagyok, annak viszont örülök, hogy közel vagyunk a McLarenekhez. A szituáció kísértetiesen hasonlít az ausztráliaihoz, így nem aggódom a holnapi verseny miatt."

A brazil rendezők valószínűleg rekordot állítottak föl: hatvan percből gyakorlatilag sikerült negyvenet kreálniuk, hiszen a szánalmas malőrökből származó időveszteség nélkül a kvalifikáció jóval a zápor megérkezte előtt véget ért volna...

Az edzés után érkezett a hír, miszerint a Sauber istálló visszaléptette autóit a Brazil Nagydíjtól.

A svájci csapat finn pilótája, Mika Salo a délelőtti szabadedzésen kocsija hátsó légterelőjének leszakadása miatt balesetet szenvedett. A pilóta nem sérült meg, ám az időmérő közben csapattársa, Diniz, hasonló okokból szintén majdnem pórul járt. Valószínűleg ez áll a visszalépés hátterében.

A Brazil nagydíj indulási sorrendje

Helyezés No. Pilóta Csapat Idő Sebesség
1. 1. Hakkinen McLaren 1'14"111 209.313
2. 2. Coulthard McLaren 1'14"285 208.823
3. 3. Schumacher M Ferrari 1'14"508 208.198
4. 4. Barrichello Ferrari 1'14"636 207.841
5. 11. Fisichella Benetton 1'15"375 205.803
6. 7. Irvine Jaguar 1'15"425 205.667
7. 5. Frentzen Jordan 1'15"455 205.585
8. 23. Zonta BAR 1'15"484 205.506
9. 10. Button Williams 1'15"490 205.489
10. 22. Villeneuve BAR 1'15"515 205.421
11. 9. Schumacher R Williams 1'15"561 205.296
12. 6. Trulli Jordan 1'15"627 205.117
13. 12. Wúrz Benetton 1'15"664 205.017
14. 19. Verstappen Arrows 1'15"704 204.909
15. 16. Alesi Prost 1'15"715 204.879
16. 18. De La Rosa Arrows 1'16"002 204.105
17. 8. Herbert Jaguar 1'16"250 203.441
18. 20. Gene Minardi 1'16"380 203.095
19. 17. Heidfeld Prost 1'17"112 201.167
20. 14. Diniz Sauber 1'17"178 200.995
21. 21. Mazzacane Minardi 1'17"512 200.129
22. 15. Salo Sauber 1'18"703 197.100