Malvin
9 °C
25 °C

Vezetési lecke a Nürburgringen

2000.05.23. 08:05
A Ferrari részéről hétfőn mindkét pilóta, valamint Jean Todt csapatfőnök nyilatkozott a hétvégi F-1-es viadalt követően.
Michael Schumacher
"Első alkalommal győztem a Ferrarival Németországban, a saját közönségem előtt"
Michael Schumacher:
,,Életem egyik legszebb napja volt tegnap: első alkalommal győztem a Ferrarival Németországban, a saját közönségem előtt. A diadalt a szurkolóknak ajánlom, mert három napon át miattam áztak-fáztak. Remélem ezzel a sikerrel egy kis melegséget hoztam a szívükbe."
,,Egész télen ilyen kezdésről álmodtam: hat futam, négy első hely. A következő versenyt pedig Monacóban rendezik, ahol eddig már négyszer végeztem az élen. Azt hiszem, nem kell mondanom, milyen eredményt tartanék elfogadhatónak..."

Jean Todt az Európa G. P. mellett már szintén beszélt a következő futamról is:
,,Michael és Rubens pontjainak köszönhetően megerősítettük helyünket az összetettek élén. Sajnos Rubinho taktikája nem bizonyult jónak. Kár, mert a brazil kitűnően versenyzett, jobb helyezést érdemelt volna."
,,Vezetünk, azonban már holnap megkezdjük a felkészülést a Monacoi Nagydíjra: kedden Badoer Fioránóban megkezdi az autók beállítását. Az F-1 2000-es eddig remekül működik, ám tovább kell fejlesztenünk, mert ilyen magas szinten már az apró részletek döntenek."

Van azonban olyan tagja a Scuderiának, aki - enyhe kifejezéssel élve - nem volt felhőtlenül boldog vasárnap:
,,Szörnyű versenyem volt. A taktikám eleve bukásra ítélt, ráadásul az első kerékcserénél túl későn került rám a sor, így sokáig száraz gumival kellett a szakadó esőben köröznöm. El kell mondanom, hogy a stratégiámba nem szólhatok bele, mindig azt kell tennem, amit a boxból a fülembe súgnak, így ki vagyok szolgáltatva a csapatnak. Azonban tudom, hogy máshol is ez a bevett szokás, így semmit sem tehetek."
,,Azt hiszem most leginkább pihenésre van szükségem, ezért visszarepülök Sao Paoloba, ahol az édesapáméval együtt az én születésnapomat is megünnepeljük. Egyébként elegem van a Forma-1-ből, egy ideig hallani sem akarok róla!" - füstölgött a brazil, aki talán már kezdi belátni, hogy a vörös istállónál csak a második hely lehet az övé.

Habár a McLarenek ismét vereséget szenvedtek, a csapat tagjai nem voltak túl szomorúak a vasárnapi eredményeik miatt.

Mika Hakkinen
,,Számomra nem tragédia a második hely"
Mika Hakkinen kommentárja ismét elég rövidre sikerült: ,,Számomra nem tragédia a második hely" - mondta a finn világelső.

Ron Dennis és Norbert Haug azonban szerencsére kissé hosszabban is értékelte a látottakat.
,,Bár győzni jöttünk Németországba, a második és harmadik pozíciót nem tartom rossz eredménynek. Az utóbbi négy versenyen már sok pontot szereztünk, bebizonyítottuk, hogy képesek vagyunk az egyenletes teljesítményre." - szólt a csapatfőnök.
,,Még versenyben vagyunk a világbajnoki címért, s ez a legfontosabb. Azon leszünk, hogy hátrányunkat minél gyorsabban lefaragjuk." - bizakodott a Mercedes első embere, Norbert Haug.

Végül nézzük, hogyan tálalta a hétvégi eseményeket az olasz, a német, illetve az angol sajtó:

La Gazzetta dello Sport:
,,Ferrari és Schumacher: nagyszerűek vagytok!... Tizenöt év után újabb fényes diadal a Nürburgringen!"

Il Messaggero:
,,Schumi, az időjárási rakéta!...Mestermunka!"

La Stampa:
,,Az eső mágusa elvarázsolta a McLareneket"

Bild:
,,Egy óriás győzelme"... ,,Már hiszünk a világbajnoki álmokban"

A német lap leginkább Schumachert dicsérte, s kiemelte, hogy a német pilóta a vasárnapi tíz egységnek köszönhetően a szerzett pontok ranglistáján megelőzte a legendás Ayrton Sennát. Schumi 616-nál jár, míg a tragikus sorsú háromszoros világbajnok karrierje 614-nél szakadt meg.

Daily Mail:
,,Az esőmenő elemében volt"

The Independent:
,,Schumacher előadást tartott a riválisoknak"