Coulthardot meg akarták ölni?

2000.07.10. 08:34
Szenzációs és egyben megdöbbentő hírek láttak napvilágot a Sunday People című angol lap legutóbbi számában. A Honda újabb nyilatkozatában elismerte, hogy tuningcége, a Mugen 2001-től kezdve nem vesz részt a Forma-1 küzdelmeiben. A tengerentúlon egyre többen veszik biztosra, hogy Juan-Pablo Montoya, az idei Indy 500 győztese, 2001-ben a Williams csapat pilótája lesz.
Az orgánum értesülései szerint David Coulthard májusi repülőgép- balesetét - melyben a gép mindkét pilótája életét vesztette, a skót versenyző azonban csak könnyebben sérült meg - egy malajziai, fogadóirodákat működtető szindikátus okozta. Az alvilági csoport vezetői ugyanis Coulthard esetleges halálával óriási összeget nyerhettek volna, ezért manipulálták annak repülőgépét.

Coulthard esetleges halálával óriási összeget nyerhettek volna
A banda nevéhez a Távol-Keleten már több haláleset is fűződik, ezért az angol rendőrség leginkább abban a körzetben folytatja a nyomozást a tettesek után.

Silverstone-ban tesztelt az istállók többsége

Szombaton egyébként befejeződött a csapatok felkészülése a vasárnapi Osztrák Nagydíjra.

Silverstone-ban, ahol az istállók többsége - Jordan, Sauber, Jaguar, Arrows, Benetton, BAR - tesztelt, Verstappen érte el a legjobb időt, ami a holland pilóta utóbbi időben nyújtott teljesítményét tekintve már nem is meglepő. A három nap során a holland mögött Frentzen, Trulli, Wurz és Salo szerepelt még eredményesen.

Három team, a Ferrari, a McLaren és a Williams azonban nem utazott el a Ködös Albionba.

Az előbbi kettő Mugelloban, míg az utóbbi a BAR-ral karöltve, a portugáliai Estorilban körözött. Nagy meglepetésre a toszkán ringen mind a négy napon az ezüstnyilak tesztpilótája, Panis futotta a legjobb időt. Az egyszeres futamgyőztes franciát - aki jövőre állítólag újra versenyezni akar - sem Schumacher, sem Coulthard nem tudta megelőzni.

A szinte teljesen felújított estorili aszfaltcsíkon Ralf Schumacher volt a leggyorsabb Williams-BMW-jével. A német az összesített időket tekintve a BAR-os Zontat és csapattársát, Buttont utasította maga mögé.

Összesített eredmények
Silverstone:
1.Verstappen 1:24:960
2.Irvine 1:26:200
3.Salo 1:26:230
4.Wurz 1:26:390
5.Trulli 1:26:780
6.Herbert 1:26:810
7.Diniz 1:27:000
8.De la Rosa 1:27: 050
9.Villeneuve 1:27:070
10. Burti (Jaguar) 1:27:600

Mugello:
1.Panis 1:25:182
2. Michael Schumacher 1:25:499
3.Badoer (Ferrari) 1:27:014
4. Coulthard 1:28:548

Estoril:
1.Ralf Schumacher 1:21:103
2. Zonta 1:21:690
3. Button 1:22:612
4. Manning (BAR) 1:24:240

A Honda tuningcége, a Mugen 2001-től nem vesz részt a Forma-1-ben

A Honda múlt heti bejelentése után - miszerint a következő szezonban a BAR mellett a Jordan istálló autóit is ellátja motorokkal - néhány nappal újabb nyilatkozattal állt a sajtó elé. A japán konszern hivatalosan is elismerte, hogy tuningcége, a Mugen 2001-től kezdve nem vesz részt a Forma-1 küzdelmeiben.

A hír voltaképpen várható volt, hiszen a leányvállalat által előállított hajtóművek is az anyacég műhelyeiben készültek, amely azonban nem bírja el három istálló támogatását.

A Honda visszakozása valószínűleg Alain Prostot keseríti el leginkább. A volt négyszeres világbajnok istállója ugyanis az év végén szinte biztosan elveszíti gyári Peugeot erőforrásait, a csapatfőnök pedig szívesen pótolta volna azokat a ,,fél gyári" Mugenekkel. Így azonban a francia csapat esélyei arra, hogy jövőre is exkluzív szerződést kössön egy motorszállítóval, igen csak megcsappantak. Belső információk szerint Prost a Ferrari tavalyi hajtóműveivel vigasztalódna, de nem zárható ki egy esetleges megállapodás a Superteckel sem. Ha ez utóbbi történik, az azt jelenti, hogy létrejön Prost álma, a teljes nemzeti alakulat: francia motor, francia gumik (Michelin), francia pilóta (Alesi), francia szponzor (Gauloises).

Juan-Pablo Montoya: Indy 500-ból az F1-be

A tengerentúlon egyre többen veszik biztosra, hogy Juan-Pablo Montoya, az idei Indy 500 győztese, 2001-ben a Williams csapat pilótája lesz. A bennfentesek szerint múlt vasárnap, Magny Cours-ban már meg is köttetett a szerződés a 24 éves kolumbiai pilótával, aki Jenson Buttont váltja fel a brit istállónál.

Buttonnak, ha az információk valósnak bizonyulnak, igyekeznie kell új helyet találnia magának a száguldó cirkuszban. Ám ez valószínűleg nem esik majd nehezére, hiszen a Jaguar, a Jordan, és a Sauber mellett már az Arrows is szívesen látná a húszéves angolt.

Szintén a CART-hoz kapcsolódik a hír, mely szerint Dario Franchitti, az amerikai sorozat tavalyi második helyezettje a következő hetekben tesztelni fogja a Forma-1-es Jaguart. Ha a próbák jól sikerülnek, egy hosszú távú szerződés is köttethet a huszonnyolc esztendős skót pilóta és a brit alakulat között.

Hírek röviden
- Lassan csitul a botrány Michael Schumacher és David Coulthard között. A hétvégi futamon az Adelaide kanyarban ,,összekülönbözött" két versenyző kölcsönösen bírálta egymást, azonban a béke már látható közelségbe került: Coulthard kijelentette, hogy szívesebben beszélné meg a történteket négyszemközt, mint a sajtón keresztül. Schumacher válasza azonban még várat magára.

- Szintén balhé van két másik pilóta között is. A Jordan pilótái, Heinz-Harald Frentzen és Jarno Trulli, szintén összeakadtak a legutóbbi verseny alkalmával. A német pilóta szerint Trulli manővere, melynek során az megelőzte őt, veszélyes és tisztátalan volt. Jarno eddig még nem reagált a vádakra, így valószínű, hogy nem lesz ,,ügy" az esetből.

- Még egy hír a CART-ból. Roberto Moreno, aki 1987 és 1995 között 42 F-1-es viadalon állt rajthoz, élete első győzelmét aratta a tengerentúli sorozat legutóbbi, clevelendi futamán. Ami szenzációvá teszi a történteket azonban az, hogy a 41(!) éves brazilnak 1988 óta, amikor megnyerte az európai Forma-3000-es bajnokságot, ez volt az első futamgyőzelme. Moreno sikerével az összetettben is az élre ugrott: 22 ponttal előzi meg legközelebbi üldözőjét, Michael Andrettit.

- Egyre valószínűbb, hogy Jacques Villeneuve mégsem igazol a Benettonhoz. A kanadai pilóta elismerte, hogy tárgyalt az angolasz istállóval, ám megállapodásra még nem került sor. Mindemellett a Honda mindenképpen meg akarja tartani Villeneuve-öt, ezért az elmúlt napokban az eddigieknél kecsegtetőbb szerződéshosszabbítási javaslattal állt elő, melyet Villeneuve valószínűleg majd el is fogad.

- Michael Schumacher ismét focizott. A világbajnokság éllovasa szombat este a római Stadio Olimpicoban egy jótékonysági meccsen lépett pályára. A pilótaválogatott az 1990-ben világbajnokságot nyert német válogatottal mérkőzött meg. A versenyzők között Schumacher volt a legeredményesebb, két gólt szerzett, ám egy tizenegyest is kihagyott, így nem tudta megakadályozni, hogy csapata 8-4-es vereséget szenvedjen.