Veszélyben Hakkinen győzelme?

2000.07.19. 07:42
A vasárnapi Forma-1-es Osztrák Nagydíj utáni műszaki ellenőrzés során az FIA, azaz a Nemzetközi Autósport Szövetség illetékesei rendellenességeket találtak a győztes Mika Hakkinen kocsiján. Az első hírügynökségi jelentések szerint a finn pilóta fekete dobozáról, mely a cockpitban történt összes eseményt rögzíti, hiányzott a plomba. Ennek ellenére a futam végeredményét a szakemberek hitelesítették, azaz a pályán kialakult sorrend érvényes. Az ügynek azonban még lesz folytatása, bár valószínűtlen, hogy a McLarentől egy ilyen hiba miatt elvegyék a győzelmet, s az azzal járó pontokat.

Mindezek után nézzük, hogyan vélekedtek a futam főszereplői a vasárnap délután történtekről.

Mika Hakkinen:
,,A start utáni balesetből semmit sem észleltem, csak a sárga zászlókat láttam. Miután a Safety Car elengedett igyekeztem kemény tempót diktálni, ami sikerült is. A verseny elég nyugodt volt, olyannyira, hogy mindössze húsz kör után szóltak a boxból, hogy ne pörgessem a motort a maximális fordulaton. Bevallom ekkor még nem igazán lassítottam, csak akkor mertem visszavenni a tempóból, mikor már biztos voltam a győzelemben. A világbajnokság fantasztikusan izgalmasan alakul, hiszen Coulthard, Schumacher és én szinte fej-fej mellett állunk a pontversenyben. Daviddel előbb Schumachert kell lehagynunk, majd csak ezután szabad egymás ellen harcolnunk. Remélem a cím közte és köztem dől majd el, természetesen az én javamra."

David Coulthard:
,,A startom jól sikerült, azonban Mikáé is, így jobbnak láttam ,,engedni", nehogy a tavalyi koccanásunk megismétlődjön. Ezután nem volt esélyem Mika elé kerülni, de nem baj, mert így is szereztem hat értékes pontot a világbajnoki küzdelemben. Ezzel igencsak megközelítettem Schumachert, s remélem Hockenheimben már meg is tudom őt előzni. Mika és köztem idén nagyon jó az összhang, remekül tudunk együtt dolgozni, ami a konstruktőr-vb. pillanatnyi állásá bizonyít a legjobban."

A Ferrari tábor érthetően nem volt ilyen boldog a futam eseményei után.

Michael Schumacher:
,,Sajnálom, hogy nem tudtam megküzdeni a McLarenekkel. Még jobban fáj azonban, hogy az eddigi munkánkkal kivívott előnyünk mindössze hat pontra olvadt. Az első kanyarban egy zöldfülű hevességének az áldozata lettem, ami szomorú, bár tudjuk, hogy az autóversenyek során az ilyen dolgok könnyen megtörténnek. A fiatal pilótáknak, akik nem küzdenek olyan magas célokért, mint a világbajnokság, jobban kellene összpontosítaniuk az ehhez hasonló szituációknál."

Rubens Barrichello:
,,Könnyű azt mondani, hogy túl hamar fékeztünk! S különben is, mindig a hátul lévőnek kell tartania a megfelelő követési távolságot. A probléma az, hogy néhányan még mindig az első kanyarban akarják megnyerni a versenyeket, ezzel azonban tönkre teszik mások futamát."

Jean Todt, a Ferrari csapatfőnöke:
,,Mindkét pontversenyben elvesztettük az előnyünket, azonban ugyanazt azt kell tennünk, amit öt éve folyamatosan: küzdeni."