Ambrus
-7 °C
3 °C

A Ferrari célja a címvédés

2001.01.29. 15:54
Hétfőn délelőtt 11 órakor bemutatták a Ferrari főhadiszállásán, Maranellóban, az istálló új versenyautóját. A sajtótájékozatón Michael Schumacher elmondta: a csapat egyetlen célja a tavaly megszerzett világbajnoki címek megvédése.
A Scuderia új rakétáját "F2001" névre keresztelték alkotói, s a Schumacher-Barrichello-Badoer pilótahármas leplezte le a gyár mintegy ötszáz dolgozója, valamint többszáz újságíró előtt.

050, a tavalyi hajtómű megkönnyített és megerősített változata
A kasztnin tett változtatások a 2001-es szabályok szellemében zajlottak. A tavalyi autótól leginkább az orr kialakítása tér el, mely idén az 1996-os konstrukcióra emlékeztet, azaz jóval közelebb van az aszfalthoz. Az oldalsó beömlőnyílások vonalvezetése kis mértékben változott, valamivel szögletesebb lett. Az igazi újdonságok a karosszéria alatt rejtőznek, ezekről Ross Brawn és Rory Byrne a csapat két mérnöke tájékoztatta a jelenlévőket. A hajtómű természetesen a tavalyi, 049-es megkönnyített és megerősített változata, s idén logikusan 050-esnek hívják. Az új motor új sebességváltót és kupplungot is kapott, ám fontos elmondani, hogy minden alkatrész a tavaly használtakra épül.

Az evolúció természetesen megkövetelte az elektronikai rendszer továbbfejlesztését is, ami idén még pontosabban és még gyorsabban hangolja össze a gép különböző egységeit. Összességében a gyár - ahogy Jean Todt mondta - "a kis lépések taktikáját" követte, azaz megtartotta és fejlesztette a tavalyi kocsi bevált komponenseit.

A prezentáción felszólalt a már említett Jean Todt mellett Luca di Montezemolo is. A Ferrari elnöke köszönetet mondott az istálló minden támogatójának, dolgozójának - főként Todtnak és Brawnnak - valamint szurkolójának. A presidente külön kiemelte a három pilóta - Michael Schumacher, Barrichello és Badoer - csapatért tett munkáját.

A versenyzők közül előbb Barrichello állt a mikrofon elé: "Számomra mindig érzelemdús esemény a Ferrari bemutatója itt, a Scuderia barátai előtt. 2000-ben fantasztikus szezont zártam, sok tapasztalatot szereztem, rengeteg örömben volt részem. Először karrierem során egy győztes autót vezethettem. Szerencsére úgy látom, hogy az F2001-es épp úgy győzelemre született, mint elődje. Én idén is a maximumot fogom nyújtani, és soha nem adom föl".

Rubinhót - papírból, ám szintén olasz nyelven - Schumi követte a színpadon: "Először is szeretném megköszönni fantasztikus szurkolóinknak, hogy egész évben mögöttünk álltak. A tavaly megszerzett világbajnoki címeink után most talán azt gondolják, hogy a motivációnk csökkent. Biztosíthatok azonban mindenkit, hogy ennek épp az ellenkezője történt: minden áron meg akarjuk védeni a tavaly megszerzett 1-es rajtszámot, győzelemre éhesebbek vagyunk, mint valaha! Én személy szerint mindent megteszek majd, hogy negyedszer is világbajnok legyek, ezért fogok küzdeni egész évben. Forza Ferrari!"

Végül érdemes megemlíteni, hogy Olaszországban máris úgy gondolják, hogy a Ferrari 1-0-ra vezet a McLarennel szemben: Ron Dennisék ugyanis csak egy hét múlva mutatják be új versenyautójukat, Valenciában.

Hírek röviden:
Nick Heidfeld a barcelonai tesztek során darabokra törte az új Sauber C-20-as versenyautót. Az ütközés során a pilóta nem sérült meg, ám a kasztniban keletkezett károk miatt péntekig nem lehet az új konstrukcióval körözni. Egyúttal Heidfeldnek is pihennie kell pár napot.