Malajziában nem fogynak a jegyek

2001.03.14. 15:41
A vasárnapi Maláj Nagydíjon biztosan nem lesz telt ház. Sőt, a szervezők már annak is örülnének, ha legalább félig megtelnének a Forma-1 legmodernebb létesítményének lelátói. A futamig már csak néhány nap van hátra, a bilétáknak azonban még majdnem hetven százaléka az árusok zsebében lapul.
A gyér érdeklődés oka valószínűleg a GP új időpontja: tavaly a szezon utolsó állomása volt a sepangi aszfaltcsík, 2001-ben azonban rögtön az idénynyitó melbourne-i viadal után következik. Azaz a kétezres és a mostani rendezvény között alig több mint négy hónap telt el, ráadásul a bajnokság e korai szakaszában még a küzdelem sem annyira kiélezett, mint a zárófutamon.

A rendezők természetesen mással indokolják a kudarcot: szerintük a környező szállodákat terheli a felelősség, ugyanis a versenyhétvégére áraikat a háromszorosára növelték, s ez tántorította el az érdeklődőket.

Hírek röviden:
Bobby Rahal, a Forma-1-es Jaguar csapatfőnöke azt szeretné, ha az esélyegyenlőség felé irányuló lépésként a jövőben limitálnák a szezon előtti tesztelések során használható autók számát.
-Idén is azt tapasztalhattuk, hogy a Ferrari és a West-McLaren-Mercedes három autóval körözött. Külön próbálták a motort, a karosszériát és a gumikat - mondta Rahal a Motoring News című brit hetilapnak. "Ez hatalmas kiadást jelent. Mikor és hol állítjuk meg a költekezést? Az egész csak arról szól, hogy mennyi pénzed van. A távolság sajnos egyre növekszik a gazdag és a kevésbé tehetős istállók között."

Úgy látszik, a Jaguarnál Rahallal elfelejtették közölni, hogy náluk nem CART, hanem Forma-1-es istállót kell vezetnie, ahol a csapatok célja a győzelem, nem pedig segélyalapok létrehozása a szegényebbek számára.

Michael Schumacher és a Ferrari tavalyi világbajnoki sikerét Olaszországban bélyegek formájában is megörökítik. Az 5000 lírát érő darabokon a versenyzőn kívül az autó, az ágaskodó paripa és a kockás zászló látható még.

A szervezőbizottság tartva a szinte csőddel felérő pénzügyi veszteségtől, drasztikus döntésekkel próbálja a hazai rajongókat a pályára csalogatni: a helyi televíziók nem közvetíthetik élőben a nagydíjat. Ezzel valószínűleg csak a szurkolók haragját vívják ki, azonban a szerencsések akár ingyen is bejuthatnak a száguldó cirkusz előadására: a jegyeket ugyanis már különböző nyereményjátékok jutalmaként is próbálják elpasszolni.
Vasárnap meglátjuk, sikerült-e vagy évek óta először, szinte üres tribünök előtt kell körözniük Schumacheréknek.

A pilóták közül Ausztráliából csupán Barrichello repült vissza tesztelni Európába, a többiek egzotikus szigeteken vagy épp az ötödik kontinensen töltik kéthetes pihenőjüket. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az ő csapataik tréning nélkül töltötték az elmúlt napokat: az istállók legtöbbje - tesztpilótáikkal a volánnál - Silverstone-ban, a McLaren pedig Magny Cours-ban készült föl az év második megmérettetésére.
A wokingiaknál - Hakkinen felfüggesztéstörésének ellenére - egyébként mindenki optimistán várja a vasárnapi viadalt.

- Idei első pontjaim megszerzésére törekszem a Malajziai Nagydíjon. Optimisták vagyunk, szeretnénk, ha a csapat jó eredményekkel a háta mögött hagyhatná el Sepangot - mondta Mika Hakkinen, aki a melbourne-i versenyt követően néhány napig családjával pihent. "A pálya sok előzési lehetőséget kínál a kanyarokban és a gyors egyenesekben is. Egyetlen hátrány a magas páratartalom, de szerintem ez sem jelent majd különösebb gondot."

David Coulthard Ausztráliában "töltődött fel", s úgy gondolja, hogy jó formában várja a hétvégi folytatást: "Nagyon keményen dolgoztunk azért, hogy még a melbourne-inél is jobb teljesítményt nyújtsunk. A sepangi futam a pilóták és a szurkolók számára is érdekes versenyt hozhat. Sokat edzettem azért, hogy elviseljem majd a malajziai körülményeket."

MP4-16 Ron Dennis szerint az MP4-16 elnevezésű autó már az első futamon bizonyított, így a másodiktól újabb sikereket remél.
- Melbourne után az egész csapat sokat tett azért, hogy még jobban ki tudjuk használni az autóban rejlő lehetőségeket. Magny Cours-ban jól sikerültek a tesztelések, így kiváló formában várjuk a malajziai versenyt - nyilatkozott a csapatfőnök.

Franciaországban az osztrák Alexander Wurz és az angol Gary Paffett segítette az előkészületeket.