Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Hakkinen a visszavonuláson gondolkozik

2001.05.03. 21:30
Olasz lapértesülések szerint Mika Hakkinen a szezon végén visszavonul a Forma-1-es versenyzéstől. A hírt a Mercedes részéről Norbert Haug cáfolja, a pilóta menedzsere, Keke Rosberg azonban nem.
Az olasz La Gazzetta dello Sport nevű lap szerint elképzelhető, hogy Mika Hakkinen ez év végén befejezi Forma-1-es pályafutását.

A menedzser hallgat

A finn pilóta McLaren-Mercedesszel kötött szerződése a szezon végén lejár, s Hakkinen eddig még egyetlen lépést sem tett annak meghosszabbítása érdekében.

Mika Hakkinen
Az újság feltételezéseit erősíti, hogy a kétszeres világbajnok menedzsere, Keke Rosberg a német Kickernek adott interjújában nem volt hajlandó válaszolni arra a kérdésre, mely azt firtatta, hogy Mika a következő szezonban is az F-1-ben fog-e versenyezni.

Norbert Haug, a Mercedes sportigazgatója ezzel szemben határozottan cáfolja a visszavonulással kapcsolatos pletykákat.

"Hülyeség az egész. Mindenkit megnyugtathatok, hogy ezek a feltevések százszázalékig hamisak - szólt Haug.

Valószínűleg nem véletlen, hogy Hakkinennel kapcsolatban épp most merült föl a visszavonulás lehetősége, hiszen Barcelonában drámai körülmények között veszítte el a futamgyőzelmet, s így az összetettbeli hátránya már 32 pont a vezető Schumacherrel szemben.

Coulthard, Barrichello és Panis az élen

A Forma-1 világbajnokság következő futamára a jövő hétvégén, Ausztriában kerül sor, s a csapatok három helyszínen készülnek az újabb megmérettetésre.

A Ferrari természetesen otthon, Fioranóban gyakorol Barrichellóval és Badoerrel, akik közül kedden az előbbi volt a gyorsabb. A brazil remek időt futott, hét tizedmásodperccel maradt csak el Michael Schumacher - 58.890-es - pályacsúcsától.

A McLaren a Jaguarral, a Williamsszel, a Prosttal és a Benettonnal együtt Valenciában rója a köröket. Szerdán David Coulthard végzett a lista élén, Irvine és Ralf Schumacher előtt.

Silverstone-ban - itt a BAR, a Sauber, a Jordan és az Arrows köröznek - kedden, esőben, Olivier Panis volt a legfürgébb. A nap azonban inkább a sauberes Kimi Raikkönen számára marad emlékezetes, az újonc finn ugyanis az egyik kanyarban kicsúszott, s nagy sebességgel a gumifalba vágódott. Szerencsére azonban csak a kocsi tört össze, Raikkönen a saját lábán hagyta el a roncsot.

A Toyota kirúgta Cortanze-t

A tesztelésekkel kapcsolatos hír még, hogy a Forma-1-be 2002-ben bekapcsolódó Toyota mindössze egy hónappal felkészülési programjának kezdete után elbocsátotta Andre De Cortanze-t, az istálló technikai igazgatóját. A váltás okát nem hozták nyilvánosságra, a pletykák szerint azonban a kocsi nem épp meggyőző teljesítményének köszönheti Cortanze a felmondólevelet.

A Toyota fejlesztését a továbbiakban egy tervezőcsoport irányítja, hosszú távon pedig minden bizonnyal a Prost és a Stewart egykori mérnökére, Alan Jenkinsre számít majd a japán gyár.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.