Ambrus
-7 °C
3 °C

Barrichello helye bizonytalan a Ferrarinál

2001.09.05. 13:51
Elképzelhető, hogy Rubens Barrichello 2002 végéig élő szerződése ellenére a szezon végén távozik a Ferraritól. A brazil helyére Raikkönen a kiszemelt. Burti állapota javul, ám az Olasz GP-t biztosan ki kell hagynia.
Az olasz Tuttosport című sportnapilap keddi számában érdekes információkat közölt a Ferrari csapat jövő évi tervei illetően. Az orgánum tudni véli, hogy 2002-ben már nem Rubens Barrichello lesz Michael Schumacher csapattársa. A hír igen érdekes, s annak ellenére, hogy a brazil élő szerződéssel rendelkezik a következő szezonra, a pilótacserére minden esély megvan...

Raikkönenért harcol a Ferrari és a McLaren?

Az újság szerint ugyanis Luca Di Montezemolo, a Ferrari elnöke nagyon megharagudott Barrichellóra annak vasárnapi gyenge teljesítménye - ötödik hely - miatt...Persze ez csak a látszat, a mélyben minden bizonnyal komolyabb érdek bújik meg, aminek, pontosabban akinek neve: Kimi Raikkönen.

Mint ismeretes, a szezon során már többször felröppent a hír, mely szerint a fiatal finn a Ferrari csapathoz tart - ő maga nem is tagadta, hogy minden vágya egy vörös autót vezetni -, azonban az olaszok mindig a szőnyeg alá söpörték az ügyet. S ott is tartották volna, ha nem jelent volna meg a színen egy újabb kérő: a Ferrari legnagyobb riválisa, a McLaren.

Ron Dennis, az angolok csapatfőnöke nem is tagadta, hogy érdeklődik Raikkönen után, s valószínű, hogy az érdeklődés az utóbbi hetekben már konkrét ajánlattá komolyodott. Azaz a Ferrarinak választania kell: vagy megszerzi azonnal Raikkönent vagy vár, ám ezzel megkockáztatja a 21 éves finn elvesztését.

Ha a lap információi valósak, akkor úgy tűnik, Montezemolo döntött: jöjjön Kimi, menjen Rubinho! Az átigazolást nagyban megkönnyítené, hogy a Sauber - itt versenyez pillanatnyilag Raikkönen - Ferrari motorokat használ, így a kapcsolat a két istálló között több mint barátinak mondható...

Burti már nem vádolja Irvine-t

Mindezek után lássuk, hogy van az utóbbi évek legnagyobb ütközését megúszó Luciano Burti. A brazil pilóta állapota szerencsére napról napra javul, s pénteken már el is hagyhatja a kórházat. Kedden már olyan jó erőben érezte magát, hogy nyilatkozott is az ütközésről.

"A balesetért nem hibáztatható senki, még Irvine sem. Először úgy éreztem, hogy ő a hibás, ám átgondoltam az esetet, s azt kell mondjam, hogy versenybaleset volt. Az életemet az utóbbi évek biztonsági fejlesztései mentették meg: ez volt a második nagy bukásom egy hónap alatt, s szinte karcolás nélkül megúsztam mindkettőt" - mondta Burti, aki vasárnap este Barrichellón keresztül azt üzente Irvine-nak, hogy ha tehetné, ököllel venne elégtételt.

Burti tehát a teljes felépülés útjára lépett, a regenerálódás azonban több időt vesz igénybe, mint két hét, azaz Monzában valószínűleg Luca Badoer, a Ferrari tesztpilótája helyettesíti a brazilt. Az előzetes tervek szerint az olasz az idei utolsó futamon, Japánban mindenképp beült volna Burti Ferrari-motoros Prostjába, de így a váltás kissé hamarabb jön.

A McLaren a Michelinhez pártolt

A napokban nem csak a pilótákról, de az F-1 technikai oldaláról is érkeztek hírek. A McLaren például jövőre már a Bridgestone abroncsok helyett Michelint fog használni, a Minardi pedig az idei Ford motorjait Asiatechre - ezzel idén az Arrows futott - cseréli majd. A Ferrari 2002 áprilisában veti be új fegyverét, a szinte teljesen átalíkott és tovább fejlesztett erőforrását. A motorblokkot kicserélik, s mind a kupplungon, mind a sebességváltón nagy változtatásokat hajtanak végre az olasz mérnökök.