Gedeon, Johanna
2 °C
21 °C

Laudát elbocsátotta a Jaguár

2002.11.26. 19:50
Niki Lauda, a korábbi világbajnok állítólag nem ért eléggé az autókhoz. A helyét egy szakképzett mérnök veszi át.
Menesztették Niki Laudát, a Forma-1-es Jaguar csapatfőnökét. A döntésről egy rendkívüli sajtótájékoztatón, Londonban tájékoztatta az újságírókat Richard Parry Jones, a Ford elnöke. A vezető azzal indokolta a cég döntését, hogy a jövőben egy mérnököt szeretnének az istálló élén látni.

Laudát meglepte kirúgása

A pilótaként háromszoros világbajnok osztrák szakember tavaly februárban három idényre szerződött az oxfordi együtteshez.

Niki Lauda, a Forma-1-es Jaguar istálló eddigi csapatfőnöke higgadtan vette tudomásul menesztését.

Meglep a döntés, főleg az, hogy egy éjszaka alatt határoztak. A szigetországban azonban más a tempó - mondta az 53 éves osztrák legenda, akit hétfőn rendeltek vissza Barcelonából, a kedden kezdődőtt tesztelés helyszínéről. - Úgy érzem, hogy nem követtem el hibákat. A vezetők azt szeretnék, hogy jobb eredményeket érjen el az istálló, s úgy gondolják, egy mérnök irányításával erre nagyobb esély van.

Pilótákat is cserélt a Jaguar

Egyes források szerint a csapat technikai irányítását Tony Purnell veszi majd át, s az ő feladata lesz kiválasztani Lauda utódját. Az osztráknak egyébként meg nem erősített hírek szerint szaktanácsadói állást kínál a Jaguárnál Richard Parry Jones.

A Jaguar a várakozásoknál gyengébben szerepelt az októberben befejeződött idényben: nyolc ponttal a 11 csapatos mezőny hetedik helyén zárt. Azóta mindkét pilóta távozott, jövőre az északír Eddie Irvine és a spanyol Pedro de la Rosa helyett az ausztrál Mark Webber és a brazil Antonio Pizzonia ül majd az autókban.

Schumacher és Barrichello szabadságon

Sőt, a két új pilóta már kedden kipróbálhatta az új autóját, különböző sikerrel. A barcelonai tesztek első napján - az idei világbajnokságot lezáró Japán GP óta ez volt az első alkalom, hogy autóba ülhettek a versenyzők - Pizzonia a második legjobb időt futotta, Webber azonban folyamatos műszaki hibák miatt egyetlen mért kört sem tudott megtenni.

Nem meglepő, hogy a leggyorsabb a Ferrari tesztpilótája, Luca Badoer volt. Az olasz egyébként az egyetlen ferraris Barcelonában, mert Michael Schumacher és Rubens Barrichello már a szabadságukat töltik. Igaz, elképzelhető, hogy a brazilnak kell még tesztelnie idén, az viszont biztos, hogy az ötszörös világbajnok már csak jövőre, várhatóan január közepén ül ismét F-1-es autó volánja mögé.

Montoya futotta a legjobb időt

A katalán ringen a Toyota is jelen volt, a Jaguarhoz hasonlóan új versenyzőpárossal, a BAR-tól igazolt Olivier Panisszal és az idei CART-bajnok Cristiano Da Mattával. Kettejük közül Panis volt a gyorsabb, a francia két másodpercet vert a még nagyon tapasztalatlan brazil kollégájára.

Barcelonától nem sokkal délebbre szintén teszteltek a Forma-1-es csapatok, Valenciában Juan Pablo Montoya futotta a legjobb időt. Mögötte a mcLarenes Raikkönen végzett, őt pedig a sauberes Heidfeld követte.

A Minardi és a Jordan nélkül

Elutazott Valenciába a gyenge anyagi helyzetű Minardi is - a francia Montgnyval és az orosz Zlobinnal -, ám két csapatnak, a pénzügyi válságból kikecmeregni látszó Arrowsnak és a szponzorai nagy részét néhány hete elveszítő Jordannek nem futotta egyetlen körre sem.

Ez utóbbi két csapat angliai bázisán maradt, míg a többi istálló - pontosan kilenc - a hét végéig próbálgatja a már 2003-as alkatrészekkel felszerelt autóit Barcelonában, illetve Valenciában.

Melyik városban lesz CART-futam?

Az amerikai CART-sorozatban még épp csak befejeződött a versengés, de a bajnokság szervező már a következő szezonnal foglalkoznak. Az amerikai versenysorozat nézettsége ugyanis jelentősen visszaesett az utóbbi időben, ezért azt tervezik, hogy 2003-ban az eddigi kettő helyett három, esetleg négy futamot rendeznek Európában.

A már meglévő rockinghami és lausitzringi versenyhez csatlakozhat a portugáliai Estoril és a Forma-1-ből kizárt Spa Franchorschamps pályája is. De az is elképzelhető, hogy a rockinghami nagydíj helyett ezúttal a szintén Angliában található Brands Hatch-en rendeznek futamot, míg a német viadalt egy Hannover melletti pályára vinnék.

Végleges döntés a következő hetekben várható.

Keddi teszteredmények:

Barcelona:

1 L. Badoer Ferrari 1.18.880 82
2 A. Pizzonia Jaguar 1.19.797 67
3 O. Panis Toyota 1.19.854 42
4 A. Davidson BAR 1.21.733 57
5 C. Da Matta Toyota 1.21.925 42
6 M. Webber Jaguar - - - 3

Valencia:

1 J. P. Montoya Williams 1.13.346 52
2 K. Raikkonen McLaren 1.13.574 57
3 N. Heidfeld Sauber 1.15.017 48
4 A. Wurz McLaren 1.15.097 15
5 J. Trulli Renault 1.15.376 36
6 G. Pantano Williams 1.15.531 69
7 M. Gené Williams 1.15.958 12
8 F. Montagny Minardi 1.17.031 28
9 S. Zlobin Minardi 1.17.302 29

Az időeredmények után a pilóta által megtett körök száma olvasható.