Natália
-3 °C
8 °C

Ecclestone: Schumachernek meg kell szenvednie

2003.03.06. 09:50
A nagy csapatoktól pénzt venne el, és a kicsiknek adná Berni Ecclestone. A Forma 1 elsőszámú vezetője ismét hangsúlyozta a változtatások szükségességét, amivel kiegyenlítődhetnek az erőviszonyok, és egy tévécsatorna megalapításáról is beszélt.
A Forma 1 első embere, Bernie Ecclestone is izgatottan várja az idénykezdetet, vallotta be nemrégiben adott interjújában. A vezető természetesen igyekezett eloszlatni a felmerülő kételyeket, és kijelentette: izgalmas szezon elé nézünk.

Schumacher tavaly csak pihent az autóban

Az esélyekről nem nyilatkozott, azt azonban hangoztatta, hogy a változtatásoknak köszönhetően Schumachernek meg kell szenvednie a pénzéért a futamokon. (A kereseti ranglistát 45 millió euróval az ötszörös világbajnok német vezeti.) "A tökélyre fejlesztett elektronikának köszönhetően eddig szinte kipihenten szállt ki az autóból, úgy mintha egy bevásárlóközpont parkolójában sétálgatna" - mondta a világbajnokról Ecclestone, aki szerint a módosítások miatt mindez elképzelhetetlen lesz idén.

A Williams-ről és a McLarenről szólva csak önmagát ismételte, és ismét kiemelte, hogy nincs szükség az ellentétekre, nem érti viszont, hogy miért estek pánikba a csapatok vezetői, és miért akarják pereskedéssel megvétózni a változtatásokat.

Akik többször szerepelnének, többet fizetnek

A csapatok túlköltekezésével kapcsolatosan elmondta, mindenképpen túlzásnak tartja, hogy a Ferrari 600 millió dollárt fordít az alkalmazottak bérére. A kiscsapatok képtelenek a lépést tartani, és szerinte ez megengedhetetlen.

Nem titkolta azt sem, miként kíván a gyengébbeknek pénz juttatni. Tervei között szerepel egy tévécsatorna létrehozása, amit nagyobb részt az élen álló csapatok finanszíroznának, hiszen többet lehet látni őket, mint gyengébb riválisaikat. Az így befolyt összeget aztán úgy osztanák szét, hogy a kicsik jól járjanak. (Arról nem nyilatkozott, hogy fizetős lenne-e a tervezett csatorna.)

Ezt a show-t látni kell

Ecclestone megjegyezte, hogy a Forma 1 olyan üzlet, ahol a gyártók megmutatják a legjobb termékeit a nagyközönségnek. "Ezt a show-t pedig látni kell, ésszerűtlenség lemondani róla egy esetleges új sorozat kedvéért." - összegzett a vezér-propagandista.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.