Vilma
-7 °C
4 °C

Rögtön az élre állt az új Ferrari

2003.05.02. 15:18
A Spanyol GP első időmérőjén Schumacher volt a leggyorsabb, mögötte Trulli és csapattársa, Barrichello végzett.
Barcelonában, a szezon ötödik versenyhétvégéjén pénteken kora délután megtartották az első időmérőt.

A leggyorsabbnak a Ferraris Michael Schumacher bizonyult, aki 1:17: 130-as idővel szerezte meg az ideiglenes első kockát. A német világbajnok az F2003-GA nevű autóval körözött, melyet ezen a hétvégén használhat először versenykörülmények között.

Az új autó annak ellenére pozitívan mutatkozott be, hogy a második helyet Jarno Trulli csípta el, hiszen Barrichello harmadik kockája is jó teljesítmény. Főleg ha hozzá vesszük, hogy a brazilnak a tartalék autóval kellett köröznie.

Trulli a Renault-val egyébként remek kört futott, mindössze 19 ezreddel van Schumacher mögött. Szintén meglepetés Cristiano Da Matta negyedik helye, a Toyotával idén debütáló brazil lemaradása is mindössze három tized.

A harmadik sorban, a nap harmadik meglepetését okozva Jenson Button BAR-Hondája - a fiatal angol teljesítményét jellemzi, hogy csapattársa, Villeneuve csak a tizenkettedik - és Panis Toyotája található.

Mark Webber hetedik ideje nem számít újdonságnak, hiszen az ausztrál az utóbbi edzéseken rendre az élmezőnyben volt. Webber mellett áll az első McLaren, Raikkönen, majd annak csapattársa, Coulthard következik, míg az első tízet a hazai pályán versenyző Alonso zárja.

A nap negatív szenzációja a Williamsek gyenge produkciója, Ralf Schumacher a tizenegyedik, Montoya pedig a tizennegyedik.

A kolumbiainál még az a Pizzonia is gyorsabb volt, akit a Jaguar - sorozatos hibái miatt - néhány nappal ezelőtt elbocsátással is megfenyegetett. Az újonc pénteki elfogadható eredményét viszont beárnyékolja, hogy a délelőtti tréningen a boxutcában elgázolta az egyik szerelőjét. Andy Saunders szerencsére megúszta enyhébb agyrázkódással és kisebb zúzódásokkal az esetet.

Nyilatkozatok:

Michael Schumacher: "Nagyon jól ment minden, pont ilyen bemutatkozásra számítottam az F2003-GA-tól. Elégedett vagyok."

Jarno Trulli: "Jók voltak a beállítások a kocsin, ennek köszönhető a remek helyezés. Azonban talán méggyorsabb is lehettem volna, ha az utolsó kanyarban nem akadályoz a hirtelen feltámadó szél."

Rubens Barrichello: "A csapat érdeme a harmadik hely, hiszen rekordidő alatt beállították a méreteimre a tartalék autót. A pozíciómmal elgedett vagyok, az autóval szintén."

Cristiano Da Matta: "A télen rengeteget teszteltünk ezen a pályán, ezért nem voltak számomra ismeretlenek a körülmények. A teljesítményemnek örülök, a negyedik helynek még jobban."

Jenson Button: "A reggeli tréningek után nem számítottam ilyen előkelő helyezésre. A gumik tökéletesen tapadtak, ami elengedhetetlen volt a remek köridőhöz. Nagyon várom a holnapi, mindent eldöntő kvalifikációt."

Juan Pablo Montoya: "A kocsi rossz volt, rettentően túlkormányozott, gyakorlatilag vezethetetlen."

A Spanyol GP első időmérőjének végeredménye:

1 Michael Schumacher (GER) Ferrari 1:17.130
2 Jarno Trulli (ITA) Renault 1:17.149 + 0:00.019
3 Rubens Barrichello (BRA) Ferrari 1:17.218 + 0:00.088
4 Cristiano Da Matta (BRA) Toyota 1:17.313 + 0:00.183
5 Jenson Button (ENG) BˇAˇR Honda 1:17.613 + 0:00.483
6 Olivier Panis (FRA) Toyota 1:17.746 + 0:00.616
7 Mark Webber (AUS) Jaguar Racing 1:17.793 + 0:00.663
8 Kimi Räikkönen (FIN) McLaren Mercedes 1:17.862 + 0:00.732
9 David Coulthard (SCO) McLaren Mercedes 1:18.060 + 0:00.930
10 Fernando Alonso (ESP) Renault 1:18.100 + 0:00.970
11 Ralf Schumacher (GER) Williams-BMW 1:18.409 + 0:01.279
12 Jacques Villeneuve (CAN) BˇAˇR Honda 1:18.461 + 0:01.331
13 Antonio Pizzonia (BRA) Jaguar Racing 1:18.528 + 0:01.398
14 Juan Pablo Montoya (COL) Williams-BMW 1:18.607 + 0:01.477
15 Giancarlo Fisichella (ITA) Jordan Ford 1:18.879 + 0:01.749
16 Heinz-Harald Frentzen (GER) Sauber Petronas 1:18.909 + 0:01.779
17 Nick Heidfeld (GER) Sauber Petronas 1:19.050 + 0:01.920
18 Ralph Firman (GBR) Jordan Ford 1:19.195 + 0:02.065
19 Jos Verstappen (NED) Minardi Cosworth 1:20.822 + 0:03.692
20 Justin Wilson (GBR) Minardi Cosworth 1:21.100 + 0:03.970

A második időmérő szombaton 14.00-kor kezdődik.