Vilma
-7 °C
4 °C

Jordan: A kormány nem pénzeli Baumgartnert

2003.05.15. 13:25
"A magyar pilóta tehetségének és gyorsaságának köszönheti, hogy tesztelhet a Forma-1-ben" - nyilatkozta az Indexnek Eddie Jordan.
Baumgartner Zsolt egy Forma-1-es Jordan autót vezethet a Német és a Magyar Nagydíj péntek délelőtti tesztedzésén. A fiatal magyar pilóta és Eddie Jordan közötti szerződés három tesztelésre szól, a fenti két lehetőség mellett Baumgartner Silverstone-ban, egy privát gyakorláson is volán mögé ülhet.

Baumgartner természetesen továbbra is folytatja szereplését a Forma-3000-es sorozatban, ahol egész évre szerződése van. A Jordannel kötött megállapodás anyagi részleteiről nem sokat árultak el az érdekeltek, nem lehet tudni pontosan honnan és ki teremtette elő a 100-150 millió forintos összeget, amely egy ilyen szerződéhez kell. Korábban fölmerült, hogy esetleg a magyar kormány szponzorálná Baumgartnert, ám ezt cáfolták az érintettek.

A Jordan erre a szezonra nem szerződtetett tesztpilótát, Baumgartner Zsoltnak most mégis lehetőséget ad, hogy jobban megismerje a Forma-1-et. Miért pont őt választották?

A Forma-1-be kerüléshez rengeteg különböző feladatnak kell megfelelnie egy pilótának, a legfontosabb azonban a tehetség. Figyelemmel kísértük Zsolt teljesítményét a tavalyi szezonban a Forma-3000-ben, de ami igazán meggyőzte a Jordan csapatot, az a Hungaroringen megtett néhány kör volt. Baumgartner Zsolt remekül dolgozott együtt a szerelőinkkel. Ahhoz pedig, hogy valakit a Forma-1-ben foglalkoztassanak, elengedhetetlen, hogy a mérnökeink és a szerelőink higgyenek abban a pilótában, akinek dolgoznak.

Mikor próbálhatja ki a kocsit Baumgartner és hány futam előtt körözhet vele?

Zsolt a tervek szerint július végén érkezik Silverstone-ba, a csapat központjába, hogy megismerkedjen az új kollégáival, illetve az autóval. Ezt követően az ottani pályán fogja megtenni az első köröket, hogy aztán Hockenheimben és a Magyar GP helyszínén, Mogyoródon a pénteki tesztedzésen is bemutatkozhasson. Természetesen az a cél, hogy a hazai futamon a lehető legjobban szerepeljen, hiszen a magyar kormánynak is ez a legfontosabb.

Van esélye Baumgartnernek arra, hogy egyszer versenyen is indulhasson valamelyik F-1-es csapat színeiben?

A Jordan mindig is élen járt a fiatal tehetségek felfedezésében és felnevelésében. Zsolt gyors és tehetséges, azaz az alapvető tulajdonságai megvannak ahhoz, hogy egyszer a Forma-1-ben szerepeljen. Ehhez azonban még renegeteget kell dolgoznia, keményen, kitartóan, sőt nem egyszer szenvednie is kell majd a jobb eredményért. Az ő szemszögéből azonban mindenképp bíztató, hogy remek leheteőséget kapott és jó úton jár a célja megvalósítása felé, vagyis hogy a Forma-1-ben versenyezhessen. Ez egyébként egész Magyarország és a magyar kormány célja is, és a Jordan GP számára is kihívást és megtiszteltetést jelent a kormánnyal együtt dolgozni. Természetesen a Magyar Nagydíjnak is tökéletes, hogy egy magyar pilóta is ott lehet a GP-hétvégén.

Lesz valamilyen konkrét feladata az istállónál?

Komoly teszteken, komoly feladatokat fog elvégezni. Kipróbálja a kocsit, segít a gumik kiválasztásában, a taktika kialakításában, leginkább Giancarlo Fisichella számára végezhet majd hasznos munkát. Szerintem remekül tud majd együtt működni a csapattal, mert a technikai kérdéseket nagyon jól érti, képes hasznos információkkal segíteni a mérnökeinket.

Ha a Jordan két pilótája, Fisichella és Firman valamilyen okból nem tudna indulni Németországban vagy Magyarországon, akkor Baumgartner átvehetné valamelyikük helyét?

A péntek délelőtti kétórás teszten fog vezetni és az lenne az ésszerű, hogy ezeken a hétvégéken ő legyen a csapat harmadik pilótája is. Valószínűleg így is lesz, tehát ha Fisichella vagy Firman valami miatt nem tudna indulni, Zsolt ugorhat be a helyükre, bár ez nem hiszem, hogy előfordul majd.

A mostani szerződés lejártával lesz lehetőség annak meghosszabbítására?

Ha jól teljesít, további, hosszabb megállapodás is létre jöhet, de nem szabad elfelejteni, hogy Baumgartnernek egyelőre még a Forma-3000 az elsődleges.

Ki finanszírozta Baumgartner szerződését?

Természetes, hogy kellett pénz Zsolt F-1-be kerüléséhez, de ehhez nem érkezett senkitől konkrét hozzájárulás. Tavaly augusztusban Bernie Ecclestone kért meg, hogy próbáljuk ki Zsoltot és mivel elégedettek voltunk vele és a szponzorainknak is tetszett, úgy döntöttünk, hogy később is lehetőséget adunk neki. Persze ehhez szükség volt egy magasabb kör hozzájárulása is, azt mondanám, hogy fontos emberek megállapodásának eredményeként kerülhet Baumgartner a Forma-1-be. A magyar kormány konkrétan nem támogatta őt.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.