Judit
-2 °C
8 °C

Baumgartner reményei és lehetőségei

2003.05.16. 10:42
Sporttörténelmi pillanatként értékelte Jánosi György, éppen távozó sportminiszter a jelenleg Forma 3000-es pilóta, Baumgartner Zsolt szerződését a Jordan Ford csapatával, maga a versenyző pedig eddigi pályafutása "legfontosabb állomásnak" tartja. Az általános lelkesedést osztja a magyar sajtó is, "Baumgartner a Forma-1 kapujában" - írta például a mértékadó internetes portál is. Kétségtelen, hogy Baumgartner közelebb került a Forma-1-es szerepléshez, de azért kérdés, hogy valójában milyen közel.
Baumgartner két versenyen lehet tesztpilóta, és abban minden hozzáértő megegyezik, hogy ezzel igazán nagy lehetőséget kapott a Jordan-Ford csapatától. Különbözik azonban a szakértők véleménye arról, hogy mikorra lehet, illetve lehet-e egyáltalán Forma 1-es pilóta az egyelőre Forma-3000-ben szereplő versenyzőből.

Tehetség és pénz

A magyar pilóta 22 éves, kora alapján tehát belefér, hogy néhány futamon induljon, és talán még az is, hogy utóbb egy egész idényt az elitkategóriában tölthessen tesztpilótaként. A Forma 1-es szerepléshez azonban ezen kívűl különleges tehetség és/vagy rengeteg pénz kell.

A jelenlegi mezőnyben kiugró tehetségként van számontartva a két Schumacher, Alonso, Montoya, Räikönnen. Az ő szponzoraiknak valószínűleg nem kellett fájdalmasan nagy összegeket kifizetniük, hogy versenyezhessenek.

Pizzonia és társai

Más a helyzet a tavaly még Forma 3000-es Pizzoniával (Jaguar), Firmannal (Jordan), vagy a Minardi versenyzőinél, akik nyilvánvalóan komoly pénzügyi segédlettel lehetnek ott a versenyeken. (Inog is a helyük minden egyes futam előtt és után.)

A Forma 1 ugyanakkor az utóbbi években megtisztúlt a teljesen tehetségtelen, és kizárólag gazdag támogatókra támaszkodó versenyzőktől. Diniz például, a Parmalat dél-amerikai főnökének fia, vagy Burti, Bernoldi, Diniz, Szato, Fittipaldi és Belmondo, akik egyszerűen megvásárolták helyüket a versenyben, már mind kikoptak. A helyettük érkező fiatalok pedig valamennyien bizonyították - ha nem is a dobogósokhoz hasonló, de legalább versenyképes - tehetségüket.

Tízmillió dollár kell

Baumgartnernek tehát a következő egy-két évben egyrészt autóversenyző erényeit kell csillogtatnia, másrészt a versenyzéshez feltétlenül szükséges tízmillió dollárt (több, mint kétmmilliárd forintot), de legalábbis annak egy részét. Bár az Indexnek nyilatkozó Eddie Jordan az aláírás után állította, hogy Baumgartner kipróbálásához nem érkezett senkitől konkrét hozzájárulás, nehéz elképzelni, hogy a Jordan minden egyéb kompenzáció nélkül állná a magyar versenyző szerepeltetését.

A tesztpilóták egész idényre vonatkozó - tehát a Baumgartnernek most biztosított két lehetőség kiadásainál jóval magasabb - költségeit korábban egy millió dollárra (bő kétszázmillió forintra) becsülték, ami komolyabb szponzor nélkül megvalósíthatatlan. (A Minardinál már második éve tesztelő Szergej Zlobint támogatását például az orosz gázipari óriásvállalat, a Gazprom vállalta fel.)

Magasabb kör hozzájárul

"Szükség volt egy magasabb kör hozzájárulása is, azt mondanám, hogy fontos emberek megállapodásának eredményeként kerülhet Baumgartner a Forma-1-be" - nyilatkozta homályos üzleti háttérről a csapatfőnök.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!