Judit
-2 °C
8 °C

Raikkönen német földön győzte le Schumachert

2003.06.27. 15:44
A finn egy kevésbé korszerű McLaren-Mercedesszel is gyorsabb volt a ferrarisnál, aki azonban a szombati második időmérőn még visszavághat.
A német nézők csalódására nem kedvencük, Michael Schumacher volt a leggyorsabb a Nürburgringen, az Európa GP pénteki első időmérő edzésén: az ötszörös világbajnokot könnyedén utasította maga mögé Kimi Raikkönen, a McLaren-Mercedes pilótája.

A finn három tizeddel volt gyorsabb a Ferrari németjénél, a harmadik és negyedik helyen álló Montoya-Ralf Schumacher williamses duót pedig négy, illetve hét tizedmásodperccel előzte meg. A kettes számú Ferrariban Barrichello csak az ötödik lett, Coulthard a hatodik, míg a két Renault - Trulli, Alonso sorrendben - áll a negyedik sorban.

Raikkönen eredményének értékét növeli, hogy a McLaren a két héttel ezelőtti kanadai futammal ellentétben nem szerelte föl az ezüstnyilakat a legújabb kerékfelfüggesztésekkel, amelyek majd a közeljövőben használandó MP4/18-as gépen lesznek szériaalkatrészek.

A mezőny első fele pénteken egyébként szerencsésnek mondhatta magát, mert pontosan a tréning felénél felhőszakadás zúdult a pályára, így a második tíznek esélye sem volt bekerülni az élmezőnybe. A toyotás Da Matta, valamint Villeneuve ki is csúszott - a kanadai a kavicságyban végezte, ami miatt egy időre le is állították a körözést -, egyikük sem tudott mért kört teljesíteni, így pillanatnyilag ők foglalják el az utolsó sort.

Aggódniuk persze nem kell, hiszen a végleges rajtfelállást a szombati, második időmérő dönti el, a pénteki gyakorlatilag semmit sem számít.

Az Európa GP első időmérőjének végeredménye:

1 Kimi Räikkönen (FIN) McLaren Mercedes 1:29.989
2 Michael Schumacher (GER) Ferrari 1:30.353 + 0:00.364
3 Juan Pablo Montoya (COL) Williams-BMW 1:30.378 + 0:00.389
4 Ralf Schumacher (GER) Williams-BMW 1:30.522 + 0:00.533
5 Rubens Barrichello (BRA) Ferrari 1:30.842 + 0:00.853
6 David Coulthard (SCO) McLaren Mercedes 1:30.903 + 0:00.914
7 Jarno Trulli (ITA) Renault 1:31.143 + 0:01.154
8 Fernando Alonso (ESP) Renault 1:31.533 + 0:01.544
9 Giancarlo Fisichella (ITA) Jordan Ford 1:32.196 + 0:02.207
10 Heinz-Harald Frentzen (GER) Sauber Petronas 1:32.201 + 0:02.212
11 Jenson Button (ENG) BAR Honda 1:32.479 + 0:02.490
12 Mark Webber (AUS) Jaguar 1:35.972 + 0:05.983
13 Nick Heidfeld (GER) Sauber Petronas 1:52.300 + 0:22.311
14Ralph Firman (GBR) Jordan Ford 1:53.893 + 0:23.904
15 Justin Wilson (GBR) Minardi Cosworth 1:54.546 + 0:24.557
16 Jos Verstappen (NED) Minardi Cosworth 1:55.921 + 0:25.932
17 Olivier Panis (FRA) Toyota 1:57.327 + 0:27.338
18 Antonio Pizzonia (BRA) Jaguar 1:57.435 + 0:27.446 Jacques Villeneuve idő nélkül
Cristiano da Matta idő nélkül

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!