Mörcsendájzing mayhem

Ahogy a shuttle megérkezik velünk a paddock club látogatónak fenntartott területre, feltűnik egy tábla: Budapest transfer by taxi: 8600 Ft. Nem kevés, nem kevés, de F1-et nézni tehetős és komoly emberek járnak. A meghívón például jó előre feltűntették a dress code-ot, ami a mai napra smart casual. Férfiaknak hosszú - hangsúlyozottan nem farmer, nem dzsogging (nem az első magyar nagydíj) - nadrág, fölötte poloshirt. A házirend 4. pontja szerint a fürdőruhásokat és a nemzetközi etikett ellen vétőket kikísérik.

A Paddock Club bejáratánál példátlanul tisztelettudó és kedves securitysek vizsgálják át a táskámat, a modoruk annyira lefegyverző, hogy csak utólag döbbenek rá, hogy végig angolul beszéltünk. Viperát egy övön sem láttam fityegni, oldódik a szorongásom. A beléptető kapu kártyaolvasója bizarr külsejű elektronika, pont ilyennek képzeltem T-X, a terminátornő (Terminatrice) mellbimbóját, kíváncsi vagyok, mikor bukkan fel Andy Vajna.

A bejáraton túl illedelmes hostessek ajándékokat adnak, szép programfüzetet és hercig, övre csatolható, higiénikusan dobozkába zárt neonsárga füldugó szettet. Úton a Shell-Vodafone-Ferrari klubhelyiség felé végig azon vihorászom, hogy a zongoránál Pepita Ofélia áll és gitározik, az úri közönség táncol, ám ekkor hirtelen újabb welcome-pultba ütközöm, és ajándékokat kapok.

Még egy készlet füldugó - megint neon - Ferraris kulcstartó, baseball sityak, és kézzel varrott, vörös, marhabőr fedeles vázlattömb. Nem, várjanak, ez nem vázlattömb. Ebben karvastagságú, merített karton oldalak vannak, pauszhártyával elválasztva. Ez egy kötészeti műremek, minden bibliofil legperverzebb álma. Ez egy végtelenül csodálatos, dombornyomott, eredeti Ferrari autogramgyűjtő könyv. És mellette egy Shell eldobható fényképezőgép, az aláírási ceremónia hiteléül. Felbukkan Andy Vajna.

Az asztalon egy Mumm pezsgősüveg mellett Ferrari gyufát találok, ezt halk sikkantással ellopom, elkapott a gépszíj. Hiénavigyorral körülnézek, de már csak a menükártya incselkedik velem az asztalon. Felragadom, és mivel az ételek nevéből kizárólag a hús és a köret közti with szócskát értem, aggódni kezdek. De micsoda ördögi fordulat! A menü alól egy Ferrari jegyzetfüzet és egy hozzá való Shell toll kerül elő!

Hostess érkezik, boxbejárásra (pit walkabout) invitál. Ez aztán testközel lesz a javából, mindjárt láthatok karbon féktárcsát szabad szemmel, szagolhatok Bridgestone versenygumit szabad orral, ami a magamfajta autóbuzinak érzéki öröm. A Ferrari pólós szőke lányka rutinosan magyarázza a boxoknál álló szervizkamionok hierarchiáját - ezek a csapatok itt a sor elején nem szerepeltek valami fényesen tavaly, ezért ilyen icike-picike helyük van. Alig férnek el, a szerelők oldalazva osonnak, lesütött tekintettel. Mi ott vagyunk hátul, a másik végében. Mert akik elöl végeztek a világbajnokságon, azok jó sok helyet kaptak. Isteni szerencse, hogy brit a lány, ilyen finoman lebensraumolni más aligha tudna. Az evolúcióban hátramaradott Minardi és Toyota kamionok tükrei majd' egymást érik. Ötven méterrel feljebb a Renault-nak, a Mercedesnek és a BMW-nek már saját mobil székháza van, a sor legvégén a Ferrari pedig akkora kamionvárost épített, hogy önkéntelenül szaporázni kezdek, nehogy leszakadjak és elvesszek örökre.

A boxban puszta kézzel megérintem az üzemanyagtöltő masinát (és lefényképezem a gesztust), megnyikkantom a tornacipőm a Ferrarik által a betonra kent gumicsíkon (és lefényképezem a gesztust), aztán menni kell, mert itt bizony útban vagyunk. Kifelé menet elcaplatunk pár tucat esőgumi mellett. Erről eszembe jut az a mondat, hogy "Micsoda technikai fejlesztések fortyognak a száguldó cirkusz boszorkánykonyhájának titánkompozit üstjeiben" és megpillantom Héder Barnát.

A realitásérzéket visszakalibrálandó, elhagyom a VIP övezetet (közben szembe jön Otto von Habsburg, és állítólag látták Pokrivtsák Mónikát is, amíg én gumit szimatoltam) és kinézek a tribünök mögötti kifőzdesorra. Közben elkezdődik a Porsche Supercup, ami itt látszólag senkit sem érdekel, pedig nekem már ezektől is vidoran merednek a tarkópihéim. Odakinn vennék egy sört 900-ért, hogy újra embernek érezzem magam, de ekkor egy német látogató üzletet ajánl: odaadja nekem a BMW-Williams pólóját, cserébe az én Ferrari sapkámért. Visszautasítom, de fensőbbséges arccal odaajándékozom neki a Ferrari gyufát. Szavamra mondom, rám főemlős ilyen tisztelettel még nem nézett. Kedvem lenne atyaian megpaskolni a vállát. Megteszem.

Itt kinn végre látni rendes bérből-fizetésből élőket is, sőt, feltűnik a távolban egy felerészt félmeztelen, kövér házaspár. Rettenetes a tülekedés a relikviaboltok előtt, így élesre töltött fényképezőgéppel lesni indulok. Pólók, makettautók mindenütt, és kizsákmányolt, meghurcolt mackók. Merchandising-medvéje minden csapatnak van, lefotózok egy 11 ezer forintos Ferrarit, egy Williams-t, egy Toyotát (utóbbiból kettő van összenejlonozva, megint ez az élettér-dolog lehet) és egy különösen pufók, joviális McLarent. Valami keményen vállon döf. Egy 15 méter hosszú teleszkópos rúd túlvégén finn szurkoló vihog gonoszul, aztán égnek emeli a dárdaként használt zászlót, és ünnepélyesen leplántálja. Ideje visszamenni a Paddock Clubba.

A visszaúton szembetalálkozom egy üvöltően gyönyörű nőkből álló klónhadsereggel. Hisztérikusan matatni kezdek a táskámban a fényképezőgép után, és Éhenkórász Joe nyomán azt kiáltozom, hogy "Me big photographer from Life Magazine! Big Picture on big cover! Multi dinero, multi ficky-fick all day long" de ők egy ütemre elmasíroztak előttem, talán csak az utolsó két párost kaptam el. Mire visszaértem, Andy Vajna eltűnt, de állítólag érkezik M. Sch.

Olajozott gépezet ez, a protokollfőnök szépen elmagyarázza, hogy Sch. sietni fog, ezért ne nagyon zaklassuk autogramokért - pedig itt az a pazar album - és amikor közzéteszik a közös fényképeszkedésre kisorsolt három szerencsés nevét, azok iparkodjanak, vagy el vannak veszve. Hosszas késés után megérkezik Michael Schumacher. Kimért és kedves, tűri amit rá mért a sors, aztán boldog születésnapot kíván a Vodafone valamelyik főrendjének valamelyik gyermekének, és eltűnik egy nagy vakuvillanásban. A Vodafone egyébként felállított egy sarkot külön töltővel az ismert univerzum összes mobilkészüléke számára, melyet senki sem használt, de én lefényképezem.

A csúszás miatt az evéssel időzavarba kerülünk, nem lehet rendes gasztro-kéjelgéssel siratni a letűnt szocializmust. Épp egy akkora rákot eszem, amekkorát még az elefánt-onkológián se láttak, amikor kiírják egy plazmaernyőre, hogy hamarosan lezárják a tribünre vezető utat. Bódultan átügetek a Szuper Gold Tribünre, leelőzve egy szintén oda tartó nőt, aki haladtában az EuroBusiness folyóiratot lapozgatja. Leülve feltűnik, hogy a Szuper Gold szék háttámlája a farkcsontomig ér, de mire hanyatt esnék, felhangzik a himnusz, és a környező sok ezer gazdag külföldi azonmód feláll, és elhallgat.

Szótár Shuttle: ingázó kisbusz Dress code: öltözködési előírás Smart casual: sportosan elegáns Paddock: boxutca, itt a boxok feletti klubhelyiségek Merchandising: reklámtárgyak

Mindjárt indulnak. A repi-füldugót juszt se használom, nehogy efféle anyámasszony-katonájaskodás (katonáskodása, katonasága?) miatt csorbuljon az akusztikai élmény, így a rajt fennkölt pillanatát most is vérző fülekkel idézem magam elé. Alonso és Baumgartner egyaránt fantasztikus volt, gratulálok. Aztán eltelt a verseny, és menni kellett a shuttle-lal vissza a paddockból, így sosem fogom megtudni, hogy vajon Gyurcsány miniszter díjátadás közben titkon érdeklődött-e Räikkönennél a szaunaturizmusról és a finn üdülőingatlanok piacáról.