Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Firman helyett ismét Baumgartner versenyezhet

2003.09.10. 14:38
Ralph Firmannek még mindig fáj a sarka, így előfordulhat, hogy a csütörtöki orvosi vizsgálaton nem kap rajtengedélyt. Ha így lesz, újra a magyar pilóta helyettesíti őt.

A Hungaroringen történt balesete után még mindig nem biztos, hogy Ralph Firman indulhat az Olasz Nagydíjon. A Jordan-Ford pilótája Mogyoródon kétszáz kilométeres sebességgel csapódott a gumifalba , és bár komolyabb baja nem történt, zúzódásokat szenvedett a sarkán.

Az ír három hete nem ült F-1-es kocsiba

Az ír versenyző a magyar futam napján már megjelent a pályán, de csak mankóval tudott járni, majd kihagyta a múlt heti monzai teszteléseket, csaknem három hétig pihent, ám a sérülése még mindig nem jött teljesen rendbe. Ennek ellenére ő versenyezni akar, néhány napja átesett egy orvosi vizsgálaton, amelyen alkalmasnak találták a vezetésre, de csütörtökön még a Forma-1 hivatalos orvosánál, Prof. Sid Watkinsnál is meg kell jelennie. A végső szót a professzor mondja ki, de nem biztos, hogy ő engedélyezi Firmannek az indulást.

A vizsgálat része ugyanis az autóból való menekülés is, vagyis a pilótának egy esetleges baleset után - ha csak meg nem sérül vagy a kasztniban nem reked - meghatározott időn belül ki kell tudnia szállni a kocsiból. Ez pedig lehetséges, hogy nem sikerül majd Firmannak.

Újra Baumgartner lehet a beugró

Amenyibben az ír nem kapja meg a rajtengedélyt, úgy a Magyar Nagydíj után ismét Baumgartner Zsolt vezetheti a Jordan-Fordot a szombati edzéseken és a vasárnapi Olasz GP-n is.

Az első magyar F-1-es pilóta péntek reggel biztosan részt vesz a tesztedzésen, és ha kell, a hétvége további napjain is autóba ül.

"Ralph Firman minden bizonnyal versenyezhet, ha viszont mégsem, akkor ismét Baumgartner veszi át a helyét" - mondta szerdán a Jordan istálló szóvivője.

A monzai teszten felborult williamses Ralf Schumachert szintén csütörtökön vizsgálja meg Watkins, de mivel semmilyen sérülése nincs, biztosan megkapja a startengedélyt