Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Baumgartner Ralf Schumacher előtt

2003.09.12. 15:50
a tizenhetedik helyet szerezte meg Baumgartner Zsolt az Olasz Nagydíj első időmérő edzése után. Az első magyar Forma-1-es pilóta hét tizeddel maradt els csapattársa mögött. Ralf Schumacher idejét törölték, mert átvágott egy kanyart. Baumgartner édesapja szerint maga Ecclestone lobbizott fia indulásáért.
A délelőtti szabadedzés 19. helye után a délutáni Baumgartner Zsolt két helyet előrelépve, a tizenhetedik helyen végzett. A magyar pilóta ezúttal is megelőzte a Minardit kormányzó Kiesát, és ami biztató, hogy másfál másodperccel bizonyult jobbnak nála.

Mivel a holland Verstappen kicsúszott, Ralf Schumacher idejét - az ötödik helyre futott volna be - pedig egy kanyarátvágás miatt törölték, még egy helyet javított pozícióján. Csapattársa, Fisichella hét tizeddel előzte meg. A szombati időmérőnek tehát Baumgartner negyeddiként vághat neki.

Három hellyel Coulthard mögött

Baumgartner mindössze három hellyel szorult David Coulthard mögé, aki a legnagyobb meglepetést okozta gyenge idejével. Az első helyet az összetett pontverseny második helyén álló Montoya szerezte meg, Barrichello előtt, aki az utóbbi futamokon rendre maga mögé utasítja a címvédő Schumachert.

"Jó kört mentem, de így is jobb lehettem volna még körülbelül három tizeddel. Az első kanyarban egy árnyalattal elöbb kellett volna fékeznem" - nyilatkozta Baumgartner az Indexnek. A magyar pilóta kifejezetten élvezte az időmérő versenyt, különösen a célegyenes végén elért 353 km/h-ás sebességet (Monza a leggyorsabb Forma-1-es pálya).

Baumgartner autója erősen füstölt

"A sebességgel nem volt gondom, viszont elég nehezen tudtam csak bevenni a pálya középső szakaszán lévő kanyarokat - ahol Ralf Schumacher ki is csúszott" - mondta Baumgartner.

Az Index kiküldött tudósítója szerint Baumgartner autója "nagyon durván füstölt", amikor a Jordan második számú gépével kiállt a boxból. "Először én is megijedtem, de aztán a főmérnök elmagyarázta, hogy direkt úgy állították be a motort, hogy a dugattyú jobban átereszti az olajat" - mondta a füstről a magyar versenyző.

A Jordan mérnökei - állítólag ugyancsak tudatosan - egy másik, a főtengely felfüggesztésén változtató technikát próbáltak ki Fisichella autóján, és mivel az jobban bevált, szombatra már Baumgartner kocsiját is eszerint állítják be.

Eddie Jordan csapatfőnök az időmérő edzés után hosszasan méltatta Baumgartnert. "Zsolt a múlt heti monzai edzésen mutatott teljesítméménye miatt kapott ismét lehetőséget, mert akkor nagyszerüen teljesített. Ma is nagyon jó volt, de egyébként is elismerésre méltó teljesítmény szezon végén beülni egy nehezen vezethető Forma-1-es autóba" - nyilatkozta az Indexnek Jordan.

Ecclestone nyomná a magyar versenyzőt

Baumgartner Zsolt édesapja egyébként úgy tudja, hogy maga Bernie Ecclestone kérte meg Jordant, hogy ne valamelyik brit versenyző, hanem a magyar pilóta indulhasson. "Tetszik neki a gyerek, és jövőre egy jobb csapathoz akarja vinni" - mondta az Index tudósítójának Baumgartner Antal.

Az időmérő edzés végeredménye:

1. Juan Pablo Montoya, Williams-BMW 1:20.656
2. Rubens Barrichello, Ferrari 1:20.784
3. Michael Schumacher, Ferrari 1:21.268
4. Cristiano da Matta, Toyota 1:21.829
5. Kimi Räikkönen, McLaren-Mercedes 1:21.966
6. Mark Webber, Jaguar -Cosworth 1:21.966
7. Jarno Trulli, Renault 1:22.034
8. Fernando Alonso, Renault 1:22.103
9. Heinz-Harald Frentzen, Sauber-Petronas 1:22.203
10. Olivier Panis, Toyota 1:22.372
11. Jenson Button, BAR-Honda 1:22.495
12. Nick Heidfeld, Sauber-Petronas 1:22.547
13. Jacques Villeneuve, BAR-Honda 1:22.858
14. David Coulthard, McLaren-Mercedes 1:23.154
15. Justin Wilson Jaguar, Cosworth 1:23.609
16. Giancarlo Fisichella, Jordan-Ford 1:24.179
17. Baumgartner Zsolt, Jordan-Ford 1:24.872
18. Nicolas Kiesa, Minardi-Cosworth 1:26.299
19. Ralf Schumacher, Williams-BMW
20. Jos Verstappen, Minardi-Cosworth

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.