Ismét Baumgartner tesztel Firman helyett

2003.09.18. 11:16
Ralph Firman, a Jordan-Ford második számú pilótája rosszul lett a csapat silverstonei tesztelésén, így ismét Baumgartner Zsolt helyettesítette a csapattársát.
Ralph Firman, a Jordan-Ford pilótája még az augusztus 24-i Magyar Nagydíj előtt szenvedett súlyos balesetet, a Hungaroringen így Baumgartner Zsolt vezethette a Jordan autóját. A következő, monzai futamon az ír versenyző már szeretett volna volán mögé ülni, de Sid Watkin, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) orvosi bizottságának vezetője úgy ítélte meg, nem állhat rajthoz, ezzel újabb verseny lehetőséget nyújtott a magyar pilótának.

Baumgartner Olaszországban a 11. helyen ért célba, teljesítményével elégedett is volt Eddie Jordan csapatfőnök. Ezen a héten azonban Firman már jelezte jól van, így a silverstoni tesztelésen ismét ő volt a második számú pilóta Fisichella mögött.

Egészen szerda délutánig. Ekkor ugyanis kisebb rosszullétre panaszkodott. Eddie Jordan azonnal üzent Baumgartnernek, hogy utazzon ki Angliába és folytassa csapattársa helyett a gyakorlást. Az első magyar Forma-1-es pilóta szerdán éjjel indult Londonba és reggel már autóba is ült.

Az sem kizárt (bár nem is túl valószínű), hogy tíz nap múlva, az indianapolisi futamon is ő vezeti majd a Jordan második számú autóját. Eddie Jordan mindenesetre meghívta a magyar versenyzőt az Egyesült Államokba, hogy a futam alatt akkor is legyen együtt a csapattal ha nem ő vezet.

A Forma-1-es csapatok silverstone-i tesztelésének szerdai napján a világbajnoki pontversenyben második kolumbiai Juan Pablo Montoya volt a leggyorsabb. Mögötte a sérült csapattársát Ralf Schumachert helyettesítő Gené végzett, míg a harmadik helyet Firman szerezte meg.

A szerdai tesztelés eredményei:
1. Montoya (kolumbiai, Williams-BMW) 1:19.966 - 43 megtett kör
2. Gené (spanyol, Williams-BMW) 1:20.824 - 116
3. Firman (ír, Jordan-Ford) 1:23.171 - 26