Baumgartner: ötven-ötven százalék

2003.10.03. 09:15
Az első magyar F-1-es versenyzőnek, Baumgartner Zsoltnak a legutóbbi futam helyszínén, Indianapolisban ajánlott szerződést a Jordan csapat névadó főnöke. Baumgartner szerint a szponzorain múlik a megállapodás: "bár a Forma-1-ben semmit sem vehet biztosra az ember, jó esélyem van rá, hogy 2004-ben a Jordan hivatalos pilótája legyek".
Eddie Jordan személyesen Önnek ajánlott szerződést vagy a menedzserével tárgyalt?

Indianapolisban hárman ültünk le tárgyalni Eddie Jordannel és a menedzseremmel. Elmondta, hogy szeretné, ha jövőre egész évben a csapatánál versenyeznék. majd átadott egy hivatalos írásos szerződésajánlatot.

Sokan akarnak az F-1-ben indulni, miért Önt választotta Eddie Jordan?

A csapatfőnök azt mondta, nagyon elégedett volt a munkámmal a versenyeken és a teszteléseken is, valamint, hogy ez nem csak az ő véleménye, hanem a mérnököké és a szerelőké is.

Mit gondol, mikor győzte meg igazán a csapatot arról, hogy érett és alkalmas a Forma-1-es indulásra?

Úgy érzem, leginkább az a silverstone-i teszt győzte meg, amikor be kellett ugranom Firman helyére. Hajnali négykor indultam Budapestről, de a gépek késése miatt csak délelőtt 11-kor érkeztem meg az angliai pályára. Ott csak átöltözni volt időm, és máris be kellett ülnöm az F-1-es gépbe. Silverstone-ban azelőtt még soha nem mentem Forma-1-es kocsival, ezért nem ígérkezett könnyű feladatnak, mégis minden rendben ment. Itt derült ki igazán az is, mennyire egy hullámhosszon vagyunk Fisichellával.

Ez mit jelent pontosan?

Általában hasonló véleményünk van szakmai kérdésekben. Silverstone-ban például gumikat teszteltünk az amerikai és a japán futamra, és a számos változat közül mindketten ugyanazt a típusú abroncsot tartottuk a legjobbnak. Firman viszont egy másik változatot szeretett volna.

Végül érvényesült is az elképzelésük.

Mivel a csapatban Fisichella véleményére sokkal inkább adnak, mint Firmanére, így az általunk ajánlott gumival indult az istálló Indianapolisban, ami számomra is komoly elismerést jelentett.

A pályán is hasonlóan vezetnek?

Talán mondhatom, hogy igen. A mérnökeink szerint, de én is úgy érzem, hogy Fisichella könnyedebb stílusa sokkal közelebb áll hozzám. Mindketten finoman vezetünk, míg Firman sokkal aggresszívebb, keményebben fogja az autót.

Mennyi esély van rá, hogy 2004-ben átvegye Fisichella helyét?

Attól függ, hogy alá tudjuk-e írni a Jordan-Fordtól kapott szerződést. Az a legfontosabb, hogy a három legnagyobb támogatóm, a MOL, az UNICA biztosítótársaság, illetve a CIB Bank továbbra is kitartson mellettem. Ha ezek a cégek továbbra is mellettem állnak, márpedig én úgy tudom, hogy mellettem fognak állni, akkor aláírhatom a szerződést.

Általában óvatosan fogalmaz, de mindezek alapján szinte biztosnak tűnik a jövő évi F-1-es szereplése.

Bár kétségtelenül nagyon jók az esélyeim, mégis azt mondanám, hogy 50-50 százalék, ha már mindenképp számokban kell kifejeznem. Az év elején még csak nem is gondolhattam arra, hogy Forma-1-es futamon indulhatok, aztán mégis sikerült. Ehhez persze inkább szerencse, azaz Firman balszerencséje kellett, most viszont az üzleti érdekek döntenek. A támogatóimmal és a Jordannel is meg tudunk állapodni, de a Forma-1-ben minden megtörténhet, ezért még véletlenül sem szeretném elbízni magam.

Új szponzorokra is szüksége van?

Az autóversenyzésben mindig kellenek újabb támogatók, a Forma-1-ben pedig különösen. Az újabb cégek bekapcsolódása nagy segítség lenne, megkönnyítené a leendő tárgyalásokat, de elvileg a jelenlegi partnerek is képesek biztosítani az anyagi feltételeket.

Milyen vállalatokra számít?

Leginkább magyar vagy kelet-közép-európai cégekre számítunk, valószínűleg nekik érné meg leginkább egy kelet-európai pilótával beszállni a Forma-1-be. Jó hirdetési lehetőség lenne a számukra, és egyedi alkalom is, hiszen én lennék az első olyan Kelet-Európából származó F-1-es pilóta, aki egy egész szezont versenyezhet a Forma-1-ben.

Ha jól tudom, mások is szeretnének a Jordannél versenyezni.

Hatan pályázunk két helyre, mellettem Frentzen, Verstappen, Heidfeld, McNish és Firman neve merült fel.

Akikkel szemben előnyben van, hiszen konkrét ajánlatot kapott. De kit szeretne közülük csapattársnak?

A másik Jordan-versenyző igazolásába végképp nincs beleszólásom, de leginkább Frentzennel szeretnék együtt versenyezni, mert nagyon jó és tapasztalt pilótának tartom, akitől sokat tanulhatnék. Persze Verstappen sem lenne rossz, hiszen ő még Michael Schumacher mellett is vezetett régebben.

Eddig minden a tervek szerint alakul, de mi van, ha előre nem látható okokból mégsem sikerül a Jordannél maradnia?

Ha a Jordannel valamilyen okból nem sikerülne megállapodnunk, akkor talán mehetnék a Minardihoz is. Ez inkább vészmegoldás, mert a Minardiban sokkal nehezebb lenne előrelépni.

Nézzük meg azért a legrosszabb esetet is. Mi van akkor, ha az sem jön össze?

Ha egyik versenyzői ülést sem sikerülne megszerezni, ami azért nem valószínű, akkor egy gyári csapatnál szeretnék tesztpilóta lenni. Azt viszont nem tudom, hogy ez esetben melyik istállóhoz kerülhetnék.

A Ferraritól Jean Todt, a McLarentől pedig Norbert Haug is megkereste Önt Indianapolisban.

Elismerést jelent, hogy Jean Todt és Norbert Haug is gratulált az eddigi Forma-1-es munkámhoz. Todt szerint kivételes lehetőséget kaptam a Jordantől és a sorstól, amit jól ki is használtam.

A Forma-3000-ből jött a Forma-1-be, ahonnan csak keveseknek sikerült biztos helyet szerezniük a legjobbak között. Button, Raikkönen, Alonso, Trulli kihagyták az F-3000-et, mégis még mindig itt vannak. Pizzoniát, a legutóbbi F-3000-es felfedezettet viszont szezon közben rúgták ki a Jaguartól.

Mark Webber azért elég jól bevált, nem? És Pizzonia sem lett volna rossz, ha nem a Williamsben kezd.

Ezt hogy érti?

Egy jó autót állítólag sokkal könnyebb vezetni, mint egy kevésbé jót, bár én még ezt nem tudom, hiszen eddig csak a Jordan-Fordot próbálhattam ki. Pizzonia évekig tesztelte a Williams-BMW-t, de versenyeznie már a Jaguarral kellett. Amikor Fisichellával beszélgettem, ő nem titkolta, hogy mennyire elégedetlen az idei Jordannel, azt mondta, hogy ha egy gép jó, azt sokkal egyszerűbb vezetni. Pizzoniának túl nagy volt a visszalépés.

De ettől pont nem kell tartania: a Jordan színvonala elég távol áll a Williamstől.

Kétségtelen, hogy a Jordanből indulva nem történhet meg velem az, ami Pizzoniával, különben is összehasonlítási alap híján minden alkalommal úgy éreztem, hogy nagyon jó kocsiba ültem. De jövőre, ha minden jól megy, Eddie Jordannek sikerül megállapodnia a Forddal, hogy ugyanazt a motort kapjuk, amit a Jaguar használ.

Az idei szezonból már csak egy verseny van hátra, Japánban. Előfordulhat, hogy Ázsiában versenyezni látjuk.

Japánba elutazom ugyan, de csak nézőnek. Akkor kaphatok lehetőséget, ha Fisichellával vagy Firmannel történik valami. Készen állok a beugrásra, de szerintem ezúttal nem kell autóba ülnöm. Majd inkább jövőre, többször is.