Ambrus
-7 °C
3 °C

Az első teszten lerobbant az új McLaren

2003.11.26. 13:08
Az első teszten lerobbant a McLaren új fejlesztésű autója, de a csapat vezetői megpróbálják elkerülni a tavalyi hibát, és ígérik, hogy a márciusi idénynyitóra elkészül az új modell. Norbert Haug megerősítette: céljuk a világbajnoki győzelem.
Szakemberek egybehangzóan állítják, hogy a Ferrari és Michael Schumacher azért is nyerhette meg a tavalyi Forma-1-es világbajnokságot, mert a McLaren új autója későn készült el. Emlékezetes, az összetettben második Kimi Räikkönen a szezon elején még a régi fejlesztésű kocsival volt kénytelen felvenni a versenyt.

Keskenyebb áramvonalsabb

A Mercedes sportigazgatója, Norbert Haug most fogadkozik, hogy nem követik el újra ugynaazt a hibát, és az ausztráliai idénynyitón már bevethetik az MP4/19 nevű új modellt. "Tanultunk a tavalyi hibánkból, ami idén nem ismétlődhet meg" - mondta Haug, aki ezzel arra is célzott, hogy egy éve a törésteszten is fennakadt a versenyautó.

Haug a Bildnek kifejtette, hogy az autó nemcsak gyorsnak tűnik, hanem az is. "Változtattunk a tavalyi kasztnin, az autó orra teljesen más lesz. Keskenyebb, áramvonalasabb. Eddig nem törekedtünk különösebben a gyorsaságra, az aerodinamikai tulajdonságokat fejlesztettük, ám ennek ellenére Coulthard mindössze hat tizeddel volt lassabb a Williams-t kormányzó Montoyánál." Haug elmondta, hogy egy új motort is kipróbáltak.

Valóra válhatnak az álmok

A történet szépséghibája, hogy az elektronikai rendszer néhány kör után elromlottt, így a skót pilóta kénytelen volt befejezni a nagy hangon beharangozott tesztelést.

Haug megerősítette a már korábban is hangoztatott célt, miszerint megtörik a Ferrari hegemóniáját. "Ezzel az autóval legszebb álmaink válhatnak valóra" - összegzett az első kudarc ellenére is optimistán.