'Indulhatok az összes F-1-es nagydíjon'

2003.12.22. 15:11
Baumgartner Zsolt kedden aláír a Minardihoz, ahhoz a csapathoz, ahonnan olyan mai sztárok indultak, mint Trulli, Fisichella vagy Alonso. A magyar pilóta egyelőre persze velük nem foglalkozik, csak a csapattársát akarja megelőzni. Interjú.
Index: Múlt pénteken, amikor a kormány közölte, nem hajlandó önt támogatni, azt nyilatkozta, csoda kellene ahhoz, hogy jövőre a Minardi pilótája legyen, de a Forma-1-ben sosem történnek csodák. Ezúttal mégis megtörtént?

-Igen, csodás történet az egész, három napja úgy tűnt, mindennek vége. De a menedzserem, Frank Tamás szerencsére rettentően kitartó volt, neki köszönhető, hogy összejött a Minardi- szerződés.

Index: Viszont nem lesz könnyű dolga az F-1 legkisebb költségvetésű istállójánál.

-Tudom, de nagyon boldog vagyok, hiszen a lényeg, hogy jövőre a Forma-1-ben vezethetek. Óriási sikernek tartom, még akkor is, ha a legkisebb csapatnál kapok lehetőséget. A lényeg, hogy ott leszek jövőre minden versenyen.

Index: Gondolt már arra, milyen elődjei voltak a Minardinál?

-Persze, tudom, h a Minardiból korábban már olyan nevek kerültek ki, mint Fisichella, Trulli, Alonso vagy épp a legutóbbi felfedezett, Mark Webber. Ők ma mindannyian sokkal jobb csapatoknál versenyeznek, és ez mindenképpen további motivációt jelent nekem.

A Minardi kisebb szponzorokat is szívesen lát
Frank Tamás szerint a Minardi-szerződés remek hirdetési lehetőséget jelent a kisebb magyar támogatóknak is. Mikor írják alá a szerződést?
-Hétfőn este repülünk Londonba, ahol a Minardi vezetőivel aláírjuk a szerződést a következő szezonra.
A Jordan jobb csapatnak tűnik a Minardinál, de biztos van, ami az olasz-ausztrál istálló mellett szól.
-Természetesen, például az, hogy sokkal jobb feltételeket kínált, mint a Jordan. Mind a két Minardi autón hirdethetnek a magyar szponzorok, az istálló pedig sok F-1-es eseményt szervez majd az egész szezon alatt. Magyarországra hozzák például a kétüléses F-1-es autójukat is.
De az F-1-es reklámokhoz százmilliók kellenek, nem?
-Ez általában így van, de egyedi lehetőségként a Minardi minden futamra biztosít hirdetési felületet a kisebb szponzoroknak is, amelyeket mi értékesíthetünk. Lehetnek tehát 20-30 millió forintot érő logók is az autón, nem kell feltétlenül többszáz millió forint ahhoz, hogy valaki a Forma-1-ben reklámozzon.
Index: Önnek viszont először a csapattársával, Gianmaria Brunival kell majd megküzdenie. Ismeri már őt?

-Brunival 1999-ben ugyan abban a sorozatban versenyeztünk. Néha ő volt a gyorsabb, néha én. A szezon elején még általában előttem volt, de az idény végén már én kerültem kisebb fölénybe. Az elsődleges célom természetesen, hogy gyorsabb legyek nála.

Index: És mik a további tervei?

-Minél több versenyt be akarok fejezni, és néhány pontot összegyűjteni. Előbbire nagy esélyem van, hiszen tavaly csak kétszer fordult elő, hogy egyik Minardi sem ért célba.

Index: Korábban úgy tűnt, hogy a Jordanhez szerződik. Az ír csapat autói idén nem sokkal voltak jobbak a Minaradi gépeinél, lehetséges, hogy jövőre utolérjék őket?

-Szerintem elképzelhető, hogy a Jordan-Forddal egy szintre kerüljön a csapat. Eddig úgy néz ki, ugyan olyan Cosworth-motorokot használhatunk, mint ők, így ebből a szempontból nem lesz különbség az autók között. Várhatóan a kasztnik közötti eltérések döntik el, melyik lesz a jobb kocsi.

Index: Tudja már, hogy mikor próbálhatja ki először a Minardi-Cosworth-t?

-Egyelőre annyi biztos, hogy ma, vagyis hétfőn este repülünk Londonba, ahol kedden aláírjuk a szerződést a Minardi vezetőivel. Az első tesztek várhatóan január közepén lesznek, és folytatódnak az első versenyig.

Index: Azzal, hogy hivatalos F-1-es pilóta lesz, az élete is mozgalmasabbá, változatosabbá válik. Ráadásul a munkaadóinak a központja Olaszországban van, így valójában külföldön fog dolgozni.

-Egy olasz csapatnál fogok versenyezni, de nem kell Olaszországba költöznöm. Továbbra is itthon fogok készülni, a versenyek között Magyarországon leszek.

Index: A hétvégén, amikor úgy tűnt, vége az F-1-es álmainak, biztosan gondolta arra, hogyan folytatódhat a pályája. Mi lett volna, ha nem jön össze a Minardi-szerződés?

Ha nem sikerült volna bekerülnöm a Forma-1-be, folytathattam volna a Forma-3000-ben vagy lehettem volna tesztpilóta a Jordannél. De szerencsére most már egyikkel sem kell foglalkoznom.