Zanardi: kerekesszék helyett versenyautó

2004.01.05. 08:00
Két és fél évvel ezelőtti pályabalesetében térdtől lefelé mindkét lábát elvesztette Alex Zanardi, a kétszeres CART-bajnok, korábbi Forma 1-es pilóta. A 2001-ben történt tragédia után alig két évvel újra autóba ült, tavaly ősszel pedig ismét versenyen indult. A 35 éves, nagy visszatérő pilótával a német Motorsport Aktuell készített interjút.
Sokak emlékezetében még mindig elevenen élhetnek Alex Zanardi balesetének a képei: két és fél évvel ezelőtt a németországi lauzitsringi CART-futamon a boxutcából a pályára épp csak visszatérő autójával egy másik versenygép 320 kilométeres tempóval ütközött és szétroncsolja a "koporsónak" nevezett pilótafülke elejét. A döbbenetes erejű karambolt Zanardi ugyan túlélte, de térdtől lefelé mindkét lábát elvesztette.

Kevesebb, mint két évvel később az olasz pilóta ugyanazon a pályán ismét beült egy ugyanolyan típusú - persze speciálisan neki átépített - autóba, mint amelyben balesetet szenvedett, és versenytempóban körözött vele.

Az év végén pedig Monzában már újra autóversenyen - a túraautósok között - indult, két pontot is szerzett, sőt, 2004-ben hétről hétre az Európai Túraautó-bajnokságban (ETCC) állhat majd rajthoz. A 35 éves, kétszeres CART-bajnok, korábbi Forma-1-es pilótával a német Motorsport Aktuell készített interjút.

A visszatérését ugye Ön is jelentős eseményként értékeli?

- Korábban sokkal jobban örültem a lehetőségeknek, hiszen versenyeket nyertem, így az emberek figyelme még jobban rám irányult. Azt azonban kár lenne tagadni, hogy most is izgultam. De számomra ez a túrakocsi-futam nem versenyzést, hanem csupán egy versenyt jelentett, s tulajdonképpen a visszatérésemet sem ünnepeltem, mivel lélekben soha nem adtam fel. Meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg elvesztettem a tehetségem. A tehetség ugyanis az ember fejéből, nem pedig a lábaiból származik. Olyan ez, mint amikor valaki telefonál. Noha a kagylót a kezével emeli fel, beszédre a száját használja, miközben gondolatait a fejében koordinálja. Ha valaki valamilyen sajnálatos esemény kapcsán elveszíti a karjait, meg kell tanulnia a lábával felvenni a kagylót, azonban ettől még továbbra sem felejt el telefonálni.

Így gondolkodott akkor is, amikor a balesetét követően a kórházban feküdt?

- Amikor a karambol után a berlini klinikán új nap virradt rám, minden alkalommal lezártam egy fejezetet, mivel azt mondhattam: még mindig élek, s megvan az a lehetőségem, hogy jóvátehetem, amit eddig esetleg elrontottam. Most nyilván sokan azt gondolják, milyen különleges és nagyszerű az életszemléletem, én viszont úgy vélem, ez a természetes hozzáállás. Én azt mondom: ha valamilyen problémával kell szembesülnie az embernek, próbálja meg a lehető legjobbat kihozni belőle.

Tényleg soha, egyetlen pillanatra sem veszítette el a reményt?

- Elismerem, ha valaki, mondjuk két évvel ezelőtt azt mondja nekem, hogy az életben még különleges dolgok történnek velem, bizony alaposan elcsodálkoztam volna. Korábban még csak elképzelni sem tudtam, miként lehet lábak nélkül élni, most pedig tessék. Hiányzik mindkét lábam, de ha arra gondol, mégsem jutott eszembe, hogy önszántamból hagyjam el a Földet.

A monzai rajtjával akart bárkinek is bizonyítani?

- Valamikor úgy döntöttem, az autóversenyzésnek szentelem az életem. Nem véletlenül, hiszen ez volt az a sport, amit szerettem, ami rendkívüli örömöt okozott nekem. A pályafutásom kezdetén senki sem akadt, aki fizetett volna nekem azért, hogy versenyezzek az autójával. Viszont egyszer eljött az a pont, amikor a hobbimat a hivatásomra cserélhettem. Akár erre is építhetném az újabb karrierem, csakhogy időközben rengeteg pénzt kerestem, a szekrényeim, pedig roskadoznak a szebbnél szebb trófeáktól, így aztán az újabb sikerek kevésbé motiválnak.

Akkor mégis, miért keres újabb kihívásokat a versenypályán?

- Szenvedélyemmé vált az autósport, mégpedig olyan szenvedélyemmé, amely nélkül nem tudnék élni. A lehetőségem megvan rá, hogy most is versenyezzek, akkor miért ne tenném?

A teljesítményével más sérült embereknek is szeretne példát mutatni?

- Mindenekelőtt saját magam miatt küzdök. A rehabilitációs kezeléseken sok tragikus sorsú embert ismerhettem meg, akik közül többekre nagy hatással volt az én filozófiám, életszemléletem. Mielőtt ismét autóba ültem volna, rengeteg rajongóval beszéltem, akiknek egyöntetűen az volt a véleményük, hogy valószínűleg félek ismét versenyezni, de a sport iránti szeretetem egy napon legyőzi majd ezt a szorongást. A késlekedés valós okát senki sem érzékelte. Az történt ugyanis, hogy korábban egyszerűen nem lett volna időm versenyautóba ülni. Alapjaiban át kellett rendeznem az életem, meg kellett tanulnom mindent a saját erőmből megoldani, emellett pedig gyógykezelések tömege várt rám, így aztán most jutottam el arra a pontra, hogy a gyógyulásomon kívül más dolgokra is jut időm.

De végül mégis visszatért, nem is akárhol, épp a balesete színhelyén, a Lausitzringen.

- Az EuroSpeedway, illetve az ott megtett néhány kilométer azért volt rendkívül fontos számomra, mert megmutathattam az embereknek, hogy ismét képes vagyok versenyautót vezetni, arról nem is beszélve, hogy végre a saját sóvárgásomat is kielégíthettem. Ha ezzel a "példamutatással" segíthettem más hasonló sorsú emberek hétköznapjait elviselhetőbbé tenni, már megérte.

Vezetés közben kézzel adja a gázt, sőt a kuplungot is hasonlóképpen kezeli. Ez azt jelenti, hogy a korábbi beidegződéseket teljes mértékben el kellett felejtenie?

- Vegyünk alapul egy pályát, ahol a legjobb köridő 1:30 perc. Aztán jövök én, az átalakított autómmal, érzésem szerint elég gyorsan, a végelszámolásnál azonban kiderül, csupán 1:33-as időt futottam. Ekkor jön egy újabb próbálkozás, amikor emberfeletti koncentrációval megpróbálok javítani az előbbi teljesítményemen. A végeredmény ennek ellenére nem kielégítő, hiszen körrekordnál még mindig egy másodperccel lassabb vagyok. Amikor egy profi versenyző, egy hagyományos autóval 1:30-at megy, meg sem fordul a fejében, miként boldogul majd a gázzal, a fékkel és a kuplunggal, ösztönösen kezeli azokat. Tőlem viszont különösen kemény koncentrációt igényel, ha javítani szeretnék az időeredményemen.

Esetleg tudná ezt a különbséget egy konkrét példával szemléltetni?

- Vegyük a vallelungai tesztet, amely után a mérnököm, Roberto Trevisio azt kérdezte tőlem, használom-e a kuplungot visszakapcsoláskor? Talán nevetségesen hangzik, de mielőtt válaszoltam volna, el kellett töprengenem, vajon tényleg kuplungolok-e a visszaváltásoknál. Elfeledkeztem ugyanis arról, hogy bizonyos dolgok automatikusan működnek az autómban, így ezt a bizonyos műveletet is az automatika végzi helyettem.

(A Formula magazin cikke alapján.)