Mária
-6 °C
-2 °C

A Mol 'legitim és mindenben kompetens tárgyalópartnert akar'

2004.01.12. 19:56
A cég a fenti kívánalmaknak megfelelő partnerrel akar tárgyalni Baumgartner támogatásáról. Frank Tamás örül, hogy előre lépett az ügy.
"A Mol Rt. várja a Baumgartner Zsolt Forma 1-es versenyzéséhez kapcsolódó jogokkal rendelkező kft. részéről azt a kompetens, kellő legitimitással és felhatalmazással bíró partnert, akivel a szponzoráció további részleteiről tárgyalásokat folytathat" - mondta Lukács Bea szóvivő hétfőn az MTI érdeklődésre.

Pontosabb tájékoztatást akar a Mol

Hozzátette: a cég nem tud érdemben reagálni arra a hírre, hogy Frank Tamás, Baumgartner Zsolt menedzsere felajánlotta a lemondását, az olajtársaságnak ugyanis továbbra sincs a kezében az a szerződéstervezet, amelynek alapján egyeztethetne a támogatás feltételeiről.

"Pontosan ismerni szeretnénk az üzleti feltételeket, részleteket, a Mol számára biztosítható előnyöket és lehetőségeket, a számunkra megküldött anyagból azonban ezek sajnos nem derülnek ki" - tette még hozzá a szóvivő.

Lukács Bea hangsúlyozta, hogy a cégnek nem személyek ellen van kifogása, de a körülmények és a szereplők változásáról csak a sajtóból értesült.

Frank: A lényeg, hogy Baumgartner F-1-es pilóta legyen

Szerkesztőségünknek sikerült elérnie Frank Tamást, aki azonnal reagált a Mol legújabb közleményére.

"Úgy látom, elindult valami az ügyben, amit nagyon pozitívnak tartok. A lényeg, hogy Magyarországnak Forma-1-es pilótája legyen. Remélem, a kijelölendő tárgyalópartnerrel mielőbb megkezdődhetnek a tárgyalások, hiszen az idő már nagyon kevés, csütörtökön a Minardi várja a szponzorációs pénz első részlet" - reagált az MTI közleményére Frank Tamás.

Pénteken derült ki, hogy a Mol újra kívánja tárgyalni Baumgartner Zsolt szponzori támogatásának feltételeit, ugyanakkor nem szándékozik kivonulni a fiatal versenyző mögül, s továbbra is segíteni szeretné őt.

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!