Natália
-3 °C
7 °C

Elkészült Baumgartner F-1-es ülése

2004.01.22. 17:56
Csütörtökön a Minardi faenzai központjában a magyar pilóta elvégezte az üléspróbát, jövő héten pedig már Valenciában tesztel. A mendzsment cáfolta a külföldi F1-es sajtó értesülését, miszerint a pilóta indulása az első négy versenyen már biztos lenne.
Baumgartner Zsolt csütörtökön részt vett első hivatalos megbeszélésén, s a Minardi-Cosworth székhelyén elkészítették számára azt az ülést, amelyet a március 7-én Melbourne-ben kezdődő Forma-1-es világbajnokság futamain használ majd.

A találkozón szó esett a következő napok programjáról is, s kiderült: először kedden, Valenciában tesztelheti az ausztrál-olasz istálló autóját.

"Eredményes napon vagyok túl"

"Nagyon eredményes napon vagyok túl. Végre megismerkedhettem a csapat valamennyi tagjával" - idézi magyar versenyzőt az MTI, - "kora délelőtt pedig elkezdtük a munkát, amelynek során az ülés elkészítése volt a legfontosabb fázis. Először a testméreteimet vették le, majd overállba öltöztem s többször ki- és beszálltam az autóba."

"A megfelelő távolságok beállítását követően az erre speciálisan használt habbal kiöntötték azt az ülést, amelyet használok majd az év során. Ez különösen érdekes, hiszen az anyag megkötés előtt felveszi az emberi test formáját, de rendkívül nagy hőt ad le, és emiatt szinte elviselhetetlen a forróság. Kicsit kényelmetlen volt a dolog, de nem tartott tizenöt percnél tovább. Később a megszilárdult anyagot lereszelték és átvizsgálták, hogy nincs-e rajta gyűrődés. Ezt követően már az így elkészített ülésbe ültem bele, és következett a biztonsági övek beállítása, a biztonsági zónákhoz való igazítása" - ecsetelte az üléspróba folyamatát Baumgartner.

Háromnapos teszt Valenciában

Valószínűleg sikerült tökéletesen eltalálni az ülés legjobb beállítását, de nem elképzelhetetlen, hogy a tesztek során még apróbb korrekciókra szükség lesz, ugyanis gyakran előfordul, hogy egy-egy ponton nyom az ülés.

"Eldőlt, hogy először jövő héten próbálhatom majd ki az autót, amikor három napon át Valenciában tesztelek. Keddtől csütörtökig lesz arra lehetőségem, hogy elkezdjem az ismerkedést a kocsival" - árulta el Baumgartner Zsolt.

Csak az egész szezon jöhet szóba

A menedzsment szerdán kora este jelentette be: az elmúlt napok tárgyalásai ellenére még mindig kérdéses, hogy milyen szponzori háttérrel, de biztos, hogy Baumgartner Zsolt a 2004-es Forma-1-es világbajnokság résztvevője lesz.

Az f1racing.net értesülését, miszerint a pilóta első négy futamon való rajthoz állása már biztos, cáfolta a Baumgartner Team.

"Az angol honlap téves információkat közölt, nem igaz, hogy kisebb részletekért néhány versenyen indulhat Baumgartner. Csak teljes összegről és a teljes 2004-es szezonról folynak a tárgyalások" - tájékoztatta az Indexet a menedzsment egyik tagja.