Mária
-6 °C
-2 °C

Bruni a tesztelésért fizetett kétmillió dollárt

2004.01.24. 16:38
Kondor László, az állam és a Baumgartner Team által közösen alapítandó cég egyik vezetője nem tartja aránytalanul nagynak a Forma-1-es Minardi-Cosworth anyagi követelését.
A sportmenedzser a Magyar Nemzet szombati számában megjelent cikkre reagálva a távirati irodának elmondta: korábban a Jordan-Ford által kért 10 millió dollár nem volt vitatott, ezek után a Minardi által megszabott 8 millió sokkal reálisabb nagyságrendű.

Bruni csak pénteken mehetett a Minardival

"Baumgartner Zsolt leendő márkatársa, az olasz Gianmaria Bruni az előző szezonban a Minardi pénteki tesztjein vett részt, s csak ezért kétmillió dollárt fizetett. Az általa akkor összesen megtett mintegy 600 kilométert Zsolt az idén egy hétvégén teljesítheti" - fogalmazott. Jelen állás szerint Baumgartner kétmillió dollárért az első négy futamon biztosan ott lehet.

A napilap cikkében az Eurobusiness című szakfolyóiratra hivatkozva sorra veszi az istálló fontosabb tavalyi támogatóit. Kondor László ezzel kapcsolatban nem érti, hogy a listáról hogyan maradhatott le a kocsikon a legnagyobb reklámfelületet birtokló holland Trust elektronikai vállalat.

Alapos jogászi vizsgálat

Ami pedig Gyurcsány Ferenc gyermek- ifjúsági és sportminiszter eljárásának a Magyar Nemzet által kétségbe vont jogszerűségét illeti, Kondor László leszögezte: ebben a témában nem ő az illetékes, de a kormány szerepvállalását a magyar pilóta Forma-1-es részvételének biztosításában valószínűleg alaposan megvizsgálták a jogászok.