Raikkönen kételkedik az új McLarenben

2004.02.10. 11:15
A McLaren tavaly november óta teszteli a 2004-es autóját, Barcelonában mégis gondok voltak a gép gyorsaságával és megbízhatóságával is. A csapat finn pilótája, Kimi Raikkönen el is árulta, kételkedik az új kocsi képességeiben. A nagy rivális Ferrarinál viszont nincsenek hasonló problémák, Rubens Barrichello már az első tesztjén pályacsúcsot döntött az F2004-es modellel. A harmadik vb-esélyes, a Williams-BMW pilótái is elégedettek az új autójukkal.
A McLaren-istálló már tavaly november vége óta teszteli az új autóját, a Ferrari viszont csak január utolsó napjaiban próbálta ki először a 2004-es gépét. Mégis úgy tűnik, a két rivális, világbajnoki esélyes istálló közül az olaszok állnak jobban a fejlesztésekkel.

Jerezben és Valenciában még jó volt

A legutóbbi tesztnapokon a McLaren MP4/19-es modellje Barcelonában nem volt versenyképes, és műszaki gondokkal is küszködött, a Ferrari F2004-es viszont Mugellóban két másodperccel döntötte meg a nem hivatalos pályacsúcsot. Ami a McLarennek a hibák mellett még kínosabb, hogy a csapat első számú pilótája, Kimi Raikkönen is kezd kételkedni a kocsi gyorsaságában.

"Jerezben és Valenciában remekül ment az MP4/19-es, de Barcelonában problémáink voltak. Összességében elég kevés jó tesztnapunk volt, ezért nem tudom biztosan, gyors-e az új autónk vagy sem" - nyilatkozta Raikkönen hétfőn az oalsz Gazzetta dello Sport című napilapnak.

A tavalyi szezonban vb-második pilóta a gondok okát sem hallgatta el: "A legtöbb problémánk a kocsi beállításaival van összefüggésben. Leginkább a motor és a kasztni összehangolása okoz gondot. Sok nehézségre elméletileg már megtaláltuk a megoldást, és a következő teszteken a módosításokat a gyakorlatban is kipróbáljuk".

"Az első futamra minden rendben lesz"

A McLaren-Mercedesben Barcelonában a motor valamelyik alkatrésze ment tönkre, a finn versenyző viszont a kocsi megbízhatósága miatt aggódik legkevésbé.

"A motor megbízhatóságával szerintem nem lesz gond, főleg hogyha megkapjuk a legújabb fejlesztésű erőművet. Barcelonában nem tudtuk tartani a lépést Williamsekkel, de úgy gondolom, az első versenyre minden rendben lesz" - igyekezett optimistán lezárni mondandóját Raikkönen.

"Az új Ferrari jobb, mint az elődje"

A finnel ellentétben, Rubens Barrichellónak nem kellett magyarázkodnia a hétvégi, illetve hétfői tesztjeit követően. A brazil először vezethette a csapat idei autóját, az F2004-es Ferrarit, és a mugellói pályán azonnal körrekordot döntött. Ráadásul nem is egy-két tizeddel, hanem két teljes másodperccel javította meg az eddig legjobb időt.

"Az első benyomásaim az új autóról nagyon pozitívak. Jól kezelhető, és minden területen fejlettebb, mint az elődje volt" - dicsérte az F2004-est Barrichello. A dél-amerikai pilóta kitért a rivális csapatok eddigi teszteken mutatott teljesítményére is. "A McLaren Valenciában nem futott meghökkentően gyors időket, Barcelonában pedig technikai problémái voltak. A Williams-BMW egy kört nagyon gyorsan tesz meg, viszont a versenytávon már kevésbé jó. Rám eddig a Renault volt a legnagyobb hatással, amely egy teljes verseny távján is olyan gyors, mint egyetlen kör alatt" - mondta Barrichello.

A Williamsnél mindenki nyugodt

Az idei világbajnokság harmadik esélyese elméletileg a Williams lesz. Az angol istállónál a múlt heti, barcelonai tesztek után mindkét pilóta dicsérte az FW26-os modellt.

Ralf Schumacher szerint "a kocsi remekül vezethető, a csapat jó úton jár a fejlesztésekben". Montoya pedig úgy gondolja, "az autó megfelel az elvárásoknak, a világbajnokságra is esélyes vele az istálló."