Ralf Schumacher: Kilököm a pályáról Montoyát

2004.03.18. 15:55
Az ausztráliai idénynyitón a két Williams kis híján összeütközött, amikor Montoya az egyik kanyarban Ralf Schumacher elé akart vágni egy kanyarban, de a német nem engedte maga elé csapattársát. Ralf szerint kettejük viszonya ennek ellenére nagyon jó, de legközelebb még ennyire sem lesz udvarias, és leszorítja aszfaltról csapattársát.
Az ausztráliai Forma-1-es idénynyitó óta hadilábon áll egymással a Williams-istálló két pilótája. Ralf Schumacher és Juan Pablo Montoya a melbourne-i verseny elején kis híján összeütközött, amikor a kolumbiai kisodródott a fűre, és visszatérésekor ráhúzott a német által elfoglalt ívre. A két autó össze is ért egymással, ugyanis Ralf, nem akart utat engedni a tolakodó Montoyának, így métereken keresztül egymáshoz tapadva haladtak.

"Következő alkalommal kilököm a pályáról" - mondta az eset kapcsán a fiatalabb Schumacher. Az f1racing.net cikke szerint az Albert Parkban történteket úgy értelmezi, hogy Montoya arra alapozott, hogy ő helyet csinál neki a visszatéréshez. "Úgy számított, hogy a verseny elején nem veszélyeztetem a pozícióinkat, annak érdekébe, hogy minél több pontot szerezzünk Ausztráliában. Úgy vélem, nem cselekedett helyesen" - összegzett Schumacher.

Jövőre külön utakon

A német szerint ettől az esettől eltekintve nagyon jó viszonyban van Montoyával, a hasonló összezördülések abból adódnak, hogy mindketten született győztesek. "Néha láthatóan nem értünk egyet a pályán, de ez normális, mert mindketten nyerni akarunk. Csapatársakként nagyon felelősségteljes a kapcsolatunk" - véli Ralf, aki most a Ferrarihoz való felzárkózásra koncentrál.

Az már korábban eldőlt, jövőre nem köti Schumachert a csapatfegyelem, ha Montoya ismét oldalról közelít. A kolumbiai megelégelte, hogy a német nagyobb fizetésért versenyez a Williamsnél, és 2005-től a McLarenhez szerződik. Úgy tűnt, Ralf is távozik, mégpedig a Renault-hoz, de még egyszer nekifutnak a már megfeneklettnek tűnt tárgyalásoknak. A már tavaly is érdeklődő Toyota is bejelentette igényét a pilótára.