Mária
-7 °C
3 °C

'A Ferrari fölénye nem használ az F-1-nek'

2004.04.20. 16:40
A Ferrari technikai igazgatója, Ross Brawn egy angol lapnak adott interjúban elimerte, hogy Michael Schumacher fölénye árt a Forma-1-nek és sajnálja azokat a szurkolókat, akiknek unatkozniuk kell az egyhangú versenyeken.
A Forma-1 idei a Ferrari Michael Schumacherrel a volánnál háromból három futamot nyert meg, olyan fölénnyel, hogy a sikerei inkább sétakocsikázásra, semmint versenyzésre emlékeztettek. A nagydíjakon az első hely eddig egyszer sem volt kérdéses, a német pilóta a rajttól kezdve uralta a futamokat.

Brawn a versenyzést hiányolja a Forma-1-ből

A Forma-1 legtöbb rajongója pedig kiélezett küzdelemre lenne kíváncsi, sőt kedden a Daily Telegraphnak adott interjújában még Ross Brawn, a Ferrari technikai igazgatója is elismerte, a totális Ferrari-fölény kárára van a sportágnak.

"Megértem a semleges szurkolókat, akik úgy vélik, a Ferrari egyeduralma nem használ a Forma-1-nek, sőt egyetértek velük. Viszont óriási Ferrari-rajongó tábor van, amely rettentően csalódott lenne, ha elkezdenénk veszíteni" - beszélt igen őszintén az angol szakember.

"Lesznek nehezebb versenyeink"

Véleménye ellenkezik az F-1 irányítójának a nézetével is, Bernie Ecclestone ugyanis úgy véli éppen Schumacher miatt izgalmasak a versenyek, hiszen van aki drukkol neki, mások pedig azért nézik a közvetítéseket, hogy veszíteni lássák a hatszoros világbajnokot.

Brawn viszont a sportágért aggódókat megpróbálta vigasztalni is: "Idén még nem ütköztünk igazán kemény ellenállásba, de biztos vagyok benne, hogy a szezon hátralévő részében lesznek nehezebb versenyeink".