Mária
-7 °C
3 °C

Schumacher kocsija ki is gyulladt

2004.05.10. 15:48
A vasárnapi Spanyol Nagydíjon ismét Michael Schumacher győzött, beállítva Nigel Mansell 1992-es rekordját. A német versenye viszont akár kieséssel is végződhetett volna: a Ferrari kipufogója már a tizenegyedik körben repedezni kezdett, és később, néhány másodpercre ki is gyulladt.
A vasárnapi Forma-1-es Spanyol Nagydíj az idény eddigi legunalmasabb versenyét hozta. Az egyetlen izgalmas pillanat még a rajt előtt játszódott le, amikor a felvezető körben egy néző befutott a pályára. Komolyabb baj csak azért nem történt, mert autók nem voltak a közelben és a biztonsági személyzet is gyorsan reagált a váratlan eseményre.

A globalizáció ellen tüntetett

A zászlót lobogtató ember egy globalizáció-ellenes tüntető - aki jelenleg a rendőrség vendégszeretetét élvezi -, az eddigi adatok szerint kijátszva az őrök figyelmét, a boxutca környékén mászott át a kerítésen.

Tavaly Silverstone-ban a Brit Nagydíjon egy ember beszaladt a pályára és végigfutotta a Hangar-egyenest szemben a versenyzőkkel. Szerencsére nem ütötték el. A biztonságiak csak több száz méter megtétele után tudták lekapcsolni.

A nemzetközi sajtó Michael Schumacher dicsőítése mellett egyre gyakrabban ír arról, hogy a német pilóta és a Ferrari egyeduralma érdektelenné teszi a Forma-1-es világbajnokságot (lásd keretes írásunk). Schumacher a vasárnapi Spanyol Nagydíjon idei ötödik sikerét ünnepelhette sorozatban.

Csoda, hogy végigbírta a Ferrari

A német annak ellenére nyert fölényesen, hogy a futam tizenegyedik körétől kezdve törött kipufogóval versenyzett.

Amint azt maga Schumacher mondta el a futamot követően, hogy a technikai igazgató, Ross Brawn szólt neki a rádión, valószínűleg megrepedt az alkatrész, és csak idő kérdése, mikor törik el teljesen. "Tehetetlenek voltunk, csupán remélhettük, hogy kibírja a verseny végéig. Szerencsénk volt, a kipufogó kitartott" - nyilatkozta a hatszoros világbajnok.

Égett is a kipufogó

Brawn elmondta, a hiba a kocsi teljesítményét nem befolyásolta, viszont a kasztinban kezdett kárt okozni, sőt, egy pillanatra még ki is gyulladt.

"Körről körre rosszabb lett a helyzet, a kipufogó megrepesztette a kasztnit is, és egyszer ki is gyulladt, úgy hogy én már arra számítottam, hogy Michael célba sem ér. Nem gondoltam volna, hogy eljut a kockás zászlóig, arra meg végképp nem, hogy végül győzni fog" - mesélte az angol szakember.

Michael Schumacher páratlan sorozata így tovább folytatódhatott: a világbajnoknak legutóbb a 2001-es Német GP-t kellett feladnia a Ferrari műszaki hibája miatt.

Már csak Senna rekordja maradt

A ferraris idén megnyerte az első öt versenyt, és ezzel beállította Nigel Mansell 1992-es rekordját. Ha ezt megdönti, már csak egyetlen csúcs marad előtte a Forma-1-ben, Ayrton Senna 65 első rajtkockás rekordja. Pillanatnyilag már 59-nél jár, így valószínűleg a brazil legenda megdönthetetlennek hitt csúcsa nem éri meg a jövő évet.

'Michael Schumacher ellen nincs mit tenni'
Szerbia-Montenegró, Kurier: "Vonják vissza a jogosítványát!"
Olaszország, La Gazetta dello Sport: "Ha ez egy ökölvívó-mérkőzés lenne, már rég kihirdették volna a technikai k.o.-t. Schumacher és Barrichello egy körrel a vége előtt már olyan fölénnyel vezetett, hogy még bőven jutott idejük kicsinosítaniuk magukat a díjátadásra."
La Stampa: "A Ferrari feltartóztathatatlan. Csak jönnek a győzelmek egymás után."
Franciaország, France Soir: "Öt futam - öt győzelem. Michael Schumacher ellen nincs mit tenni." Libération: "Schumacher, a magányos lovag." Le Parisien: "A Ferrari mellett a Renault az egyetlen csapat, amelynek mindkét pilótája valamennyi versenyen pontot szerzett ebben a szezonban. Lehet, hogy övék a jövő?"
Spanyolország, El Pais: "A Ferrari nélkül egész izgalmas lenne a világbajnokság." El Periódico: "Schumacher határok nélkül."
Nagy-Britannia, Daily Telegraph: "A Ferrari megöli a Forma-1-et." The Guardian: "A verhetetlen Schumacher újabb magasságokban."