Kínában nem ismerik Schumachert

2004.09.23. 15:52
A shanghaji Forma-1-es pálya készen áll a hétvégi Kínai Nagydíjra, mind a kétszázezer jegy elkelt, viszont sem a közönség, de még az újságírók sem nagyon tudják, kiket láthatnak majd. A távol-keleti sajtó szerint Michael Schumacher még nem nyerte meg a világbajnokságot, és azért versenyez piros kocsival, mert a szín szerencsét hoz.
Az 5,451 kilométeres sanghaji pálya és a kiszolgáló létesítmények is készen állnak az első kínai Forma-1-es futam megrendezésére, az idei világbajnokság tizenhatodik versenyére.

Telt ház lesz Shanghajban

A 240 millió dollárért megépített sanghaji pályán péntektől köröznek az autósport elitkategóriájának autói, s a szervezőbizottság bejelentése szerint már minden jegy elkelt, kétszázezren követhetik figyelemmel az eseményeket.

Tekintse meg képeinket!
"Tökéletesen felkészültünk, minden készen áll a futamra" - nyilatkozta Mao Xiaohan, a létesítmény főigazgatója.

Az aszfaltcsíkot a szakértők gyorsnak és technikásnak tartják, a két hosszú egyenes mellett tizennégy kanyar vár a pilótákra. A versenyzők a leggyorsabb szakaszokon elérhetik az óránkénti 330 kilométeres sebességet is. A pályát a Forma-1-ben rutinos tervezőnek számító szakember, a német Hermann Tilke tervezte. Ő rajzolta meg többek között a Hockenheimring és a Nürburgring módosításait is, valamint a bahreini nyomvonalat.

A főigazgató szerint az érdeklődést egyáltalán nem befolyásolja, hogy a két világbajnoki címet már hetekkel ezelőtt megszerezte Michael Schumacher és a Ferrari.

"Régi csapata, a Jaguar megszűnése miett nem szomorú?"

Ez már csak azért is igaz, mert Kínában még az újságírók sem nagyon ismerik Michael Schumachert, így azt sem tudják, hogy már megnyerte az idei világbajnokságot is.

Klikk a képre!
A csütörtöki shanghaji sajtótájékoztatón Schumachernek szokatlan kérdésekre kellett felelnie. Az újságírók azt tudakolták, "képesnek tartja-e magát rá, hogy már Kínában bebiztosítsa az idei vb-címét" vagy hogy "mit szól régi csapata, a Jaguar megszűnéséhez?".

A német pilóta illedelmesen felvilágosította az érdeklődőket, hogy a vb-t már egy hónapja megnyerte, Jaguarral meg sosem versenyzett.

Akkor viszont már ő is nevetett, amikor az egyik lelkes kérdező azt feltételezte, "biztosan azért indul piros autóval, mert a szín szerencsét hoz".