A Honda közel 1000 lőerős motorral indul Japánban

2004.10.07. 10:24
A hétvégi Japán Nagydíjra új, minden eddigi motorjánál erősebb erőművet gyártott a Honda: a 'Suzuka Special' a cég legutóbbi fejlesztése, amely legalább 960 lőerős lesz, és a legerősebb szívómotor a turbo-korszak lezárása óta.
A BAR-Honda az idei szezon legtöbbet fejlődött csapata, az amerikai-brit-japán együttműködés alig egy év alatt a középmezőny végéről a Ferrari első számú riválisává vált.

Az istálló pilótái, Jenson Button és Takuma Sato összesen kilencszer állhattak dobogóra, és eddig százöt pontot szereztek, mellyel a konstruktőrök között második az alakulat a Ferrari mögött.

"A miénk lesz a legerősebb"

Győzniük viszont még nem sikerült, ám a Honda hazai futamán, a hétvégi Japán Nagydíjon nagyobb esélyük lesz az első hely megszerzésére, mint eddig valaha: a gyár majd' ezer lőerős motorral készül a versenyre.

"A legutóbbi fejlesztésünk, a Suzuka Special legalább 960 lőerőre képes, amely a legerősebb lesz a mezőnyben" - nyilatkozta az angol Autosport magazinnak Takeo Kiucsi, a Honda Forma-1-es prodzsektjének vezetője.

A turbó közül is a Honda volt a legjobb

Az F-1 történetében eddig a nyolcvanas évek közepén voltak a legerősebbek az erőművek, a turbókorszakban éppen a Honda építette a legjobb motorokat, amelyek túl is lépték az 1000 lőerőt. Valószínűleg az 1988-as szezon Honda erőműve volt minden idők legsikeresebb turbója, amellyel Ayrton Senna és Alain Prost tizenhat versenyből tizenötöt megnyert.

A legerősebb valószínűleg a BMW nyolcvanas évek elején gyártott egyik modellje volt, amely edzésen 1500, míg versenyen 1050-1100 lőerőt volt képes leadni. Tizenhat éve már, hogy csak szívómotorokat lehet használni a sorozatban, ám még egyetlen gyártónak sem sikerült az ezres határ közelébe sem kerülnie, eddig.

Jövőre átlépik az 1000 lőerőt

Kiucsi szerint viszont a Suzuka Special még nem is a maximum: "A majdnem ezer lőerő még nem a minden, jövőre tovább növeljük a teljesítményt. Annak ellenére, hogy a motoroknak két nagydíjat is ki kell bírniuk, 2005-ben túlléphetjük az álomhatárt. Persze ehhez le kell győznünk néhány nehézséget, de biztosan lehetséges a rekord túllépése".

Arról, hogy a bivalyerős motor mennyire lesz megbízható, nem nyilatkozott a Honda főnöke.