Schumacher esőben is az élen

2004.10.08. 06:59
A világbajnok Michael Schumacher könnyedén nyerte a Japán GP pénteki szabadedzéseit, melyeken végig szakadt az eső. Baumgartner Zsolt a huszonegyedik helyen zárt, miután a második tréningen kicsúszott.
A Japán Nagydíj pénteki első szabadedzésén, Szuzukában a hétszeres világbajnok Michael Schumacher futotta a legjobb időt. Az esős tréningen a német 1.47.906-os teljesítménnyel végzett a második Giancarlo Fisichella és a harmadik Rubens Barrichello előtt. Baumgartner Zsolt a tizenhetedik helyen végzett, és csak azokat a társait előzte meg, amelyek ugyan kijöttek a boxból, ám mért eredmény nélkül végeztek.

A rossz időben nyolcan nem vállalkoztak gyorskörre, Schumacherék is az edzés vége felé merészkedtek a pályára.

A két órával későbbi, magyar idő szerint reggel hétkor kezdődött második szabadedzésen semmit nem javultak a körülmények, sőt, a Japán déli része fölött két hete keringő Ma-On tájfun talán még jobban éreztette hatását. A pilóták így mindössze néhány kört futottak, de volt aki egyre sem vállalkozott.

Az eredmény szintén nem változott, Michael Schumacher megtartotta az első helyét, bár idején több mint két és fél másodpercet javított. A második Giancarlo Fisichella, míg a harmadik Kimi Raikkönen lett.

Baumgartner Zsolt egyszer járt az aszfalton, teljesítménye a huszonegyedik pozícióhoz volt elég. Később kicsúszott és nem folytathatta az edzést.

Az első tréning végeredménye

1 M. Schumacher Ferrari 1:47.906
2 G. Fisichella Sauber 1:48.362
3 R. Barrichello Ferrari 1:49.846
4 J. Button BAR 1:49.937
5 N. Heidfeld Jordan 1:51.438
6 K. Räikkönen McLaren 1:51.530
7 T. Glock Jordan 1:52.602
8 JP. Montoya Williams 1:53.517
9 R. Doornbos Jordan 1:53.603
10 F. Alonso Renault 1:54.012
11 B. Leinders Minardi 1:55.455
12 R. Schumacher Williams 1:55.632
13 J. Villeneuve Renault 1:57.547
14 J. Trulli Toyota 1:58.351
15 A. Davidson BAR 2:00.712
16 G. Bruni Minardi 2:02.825
17 Baumgartner Zs. Minardi 2:03.955
18 O. Panis Toyota idő nélkül
19 F. Massa Sauber idő nélkül
20 M. Webber Jaguar idő nélkül
21 C. Klien Jaguar idő nélkül
22 T. Sato BAR idő nélkül
23 D. Coulthard McLaren idő nélkül
24 B. Wirdheim Jaguar idő nélkül
25 R. Briscoe Toyota idő nélkül

A második szabadedzés végeredménye

1 M. Schumacher Ferrari 1:45.388 5 kör
2 G. Fisichella Sauber 1:46.103 4
3 K. Räikkönen McLaren 1:46.749 5
4 R. Barrichello Ferrari 1:46.874 5
5 D. Coulthard McLaren 1:48.033 7
6 T. Glock Jordan 1:49.277 8
7 N. Heidfeld Jordan 1:49.286 4
8 T. Sato BAR 1:49.370 6
9 A. Davidson BAR 1:49.598 12
10 J. Villeneuve Renault 1:49.672 8
11 F. Alonso Renault 1:49.712 7
12 R. Schumacher Williams 1:49.736 4
13 JP. Montoya Williams 1:50.060 3
14 J. Trulli Toyota 1:50.386 7
15 M. Webber Jaguar 1:50.666 9
16 R. Doornbos Jordan 1:51.007 11
17 C. Klien Jaguar 1:52.232 9
18 B. Leinders Minardi 1:52.942 8
19 G. Bruni Minardi 1:53.194 6
20 J. Button BAR 1:53.482 3
21 Baumgartner Zs. Minardi 1:54.703 8
22 F. Massa Sauber idő nélkül
23 O. Panis Toyota idő nélkül 1
24 B. Wirdheim Jaguar idő nélkül
25 R. Briscoe Toyota idő nélkül

A Japán Nagydíj második szabadedzése percről percre

7.00: elkezdődött a körözés. Néhány autó azonnal a pályára ment, bár a körülmények szinte semmit nem javultak: továbbra is erősen zuhog.

7.05: A BAR-Honda tesztpilótája, Anthony Davidson máris az élre állt: 1:50.478. Kocsijában majdnem ezer lőerős motor van, amely a legerősebb a mezőnyben. A fiatal angolon kívül még Robert Doornbos, a Jordan tesztere, valamint a jaguaros Christian Klien és Mark Webber köröznek még.

7.09: Kijött a depóból Jacques Villeneuve és a szintén jordanes Timo Glock is. Utóbbi második, előbbi harmadik az első gyorsköre után.

7.11: Glock átvette a vezetést, 1:49.277-tel. Már Michael Schumacher és Jarno Trulli is száguld, utóbbi először fut Toyotával.

7.16: Michael Schumachernek egy kör is elég volt ahhoz, hogy az élre álljon. Közel négy másodperccel ment jobbat, mint Glock: 1:45.388.

7.17: Baumgartner Zsolt a 14. helyen áll, 1:55.205-ös teljesítménnyel, amellyel megelőzi csapattársát, Gianmaria Brunit.

7.18: Fernando Alonso lefutott a kavicságyba, de hamar sikerült visszajönnie az aszfaltra.

7.21: Michael Schumacher a sikán előtt elfékezte magát, nem tudott befordulni, és átvágott a kavicságyon. Visszatért a pályára, de azonnal a boxba ment.

7.22: Kimi Raikkönen jött föl a második, csapattársa, David Coulthard a harmadik helyre.

7.29: Fisichella hátrébb szorította a két McLarent, 1:46.200-zal már ő a második.

7.32: Baumgartnert megelőzte a csapattársa, így a magyar a tizenkilencedik.

7.35: Felipe Massa, Timo Glock és 'Gimmi' Bruni is ugyan abban a kanyarban pördültek ki nem sokkal egymás után, így előzni tilos azon a ponton.

7.40: Minden autó visszament a boxba, mert az eső egyre jobban zuhog.

7.54: Az utolsó F-1-es futamát teljesítő Olivier Panis pénteke először jött ki a pályára, majd egy kör után vissza is ment. Az eső a leintésig szakadt, a rossz időnek a Ma-On tájfun az oka, amely már két hete kavarog Japán déli része fölött.