Button csak 2006-ban ül át a Williamsbe

2004.10.21. 13:31
Az FIA (Nemzetközi Autós Szövetség) szerdai határozata miatt Jenson Button 2005-ben nem igazolhat a BAR-Hondától a Williams-BMW-hez, annak ellenére, hogy a 24 éves angol júliusban szerződést írt alá Sir Frank Williams gárdájához. Az FIA szerződésellenőrző bizottsága szerint a versenyző BAR-ral kötött megállapodása még egy évig érvényes, így Button csak lelépési díj ellenében hagyhatná el az istállót, amit viszont Sir Williams nem hajlandó fizetni.
Szerdán az FIA (Nemzetközi Autós Szövetség) szerződésellenőrző bizottsága megvétózta Jenson Button Williamshez igazolását, a három tagú testület kinyilvánította, az angol pilótát érvényes megállapodás köti jelenlegi csapatához, a BAR-Hondához, és annak értelmében még egy évig ott kell versenyeznie.

A döntés persze kissé felemásnak tűnik, hiszen a BAR-nak két évre szóló opciója van Buttonra, ám mégis csak egy évig tarthatja meg őt.

Senki nem ilyen döntést várt

Button még júliusban kereste meg a Williams-BMW-t, hogy náluk akarja folytatni a pályafutását. Azt állította, erre van is lehetősége, mert a szerződésében van egy "pont", amelyet kihasználva elhagyhatja a BAR-Hondát, annak ellenére, hogy látszólag a brit-japán gárda kétéves opcióval rendelkezik a leigazolására.

A Williams ügyvédei megvizsgálták a szerződést, megtalálták azt a bizonyos pontot, és aláírattak egy megállapodást Buttonnal, amely már 2005-től a versenyzőjükké tette. Ennek augusztusi bejelentésekor azonnal kisebb botrány robbant ki, a BAR feljelentette a Williamset az FIA-nál, és Bernie Ecclestone, a Forma-1 feje is azt nyilatkozta, "Buttonnak a BAR-nál a helye".

Ennek ellenére már szinte mindenki a Williams versenyzőjének tekintette Buttont, még David Richards, a BAR főnöke is, aki a múlt hétvégén valójában elárulta, felkészült az angol elvesztésére, amikor kijelentette, "Anthony Davidson lehet jövőre Takuma Szato társa a BAR-nál.

Richards pénz helyett a pilótáját kapta vissza

A nem várt szerdai határozatot követően az látszott a legvalószínűbbnek, hogy a Williams egy nagyobb összeg ellenében kivásárolja a pilótát. Minden bizonnyal erre számított David Richards, a BAR-főnöke is, aki első nyilatkozatában épp azt emelte ki, hogy "Button így már csak pénzért mehet máshová".

Úgy tűnik viszont, hogy nem ez fog történni, ugyanis mind Sir Frank Williams, mind a 24 éves versenyző elfogadta a döntést, mindketten sajnálatosnak nevezték azt, de fellebbezésre egyikük sem gondolt. A Williams kömmünikéjében kinyilvánította, hogy "továbbra is szoros marad a kapcsolat" Buttonnal, akit 2006-ban várnak.

Button szintén azt mondta, csalódott, de profi csapatnál fogja tölteni a következő évet is, amely a szerződés miatti huzavona majd' négy hónapja alatt is "rettentő korrekt és profi módon" viselkedett vele, majd valamivel több mint egy eszetendő múlva a a Williamshez távozik. Vagyis kivásárlásra egyik fél sem gondolt egy pillanatig sem.

A Williams egy másik BAR-versenyzőre vethet szemet

Richards viszont emiatt nem tűnt szomorúnak, kijelentette, "büszke" a döntésre, majd visszadicsérte Buttont, akit "igazi profinak" nevezett.

Az új helyzettel valójában nem is lehet csalódott, hiszen nála maradt az egyik legtehetségesebb fiatal pilóta, bár így minden bizonnyal elveszít egy másik tehetséget, Anthony Davidsont. A szintén angol tehetség a BAR tesztpilótája, és a pénteki szabadedzéseken rendre felveszi a tempót Szatóval és Buttonnal is, néha meg is előzi őket, de alkalmanként még Michael Schumachert is.

A Williamsnek jövőre Mark Webber mellé Button hiányában új pilóta után kell néznie, és nem meglepő módon a listájukon előkelő helyen szerepel Davidson is. Jók, talán a legjobbak az esélyei a Jaguartól korábban kirúgott, majd idén négy futamra a Williamshez visszatért Antonio Pizzoniának, bár a két hetedik hely, amelyeket szerzett, nem túl meggyőző.