Mária
-6 °C
-2 °C

Hatan állnak sorba a Williamsnél

2004.10.22. 14:52
Szerdán az FIA (Nemzetközi Autós Szövetség) megtiltotta Jenson Buttonak, hogy 2006 előtt elhagyja a BAR-Honda istállót, így érvénytelenné vált a Williams-BMW-vel a következő szezonra kötött megállapodása. A döntés után így újra van egy hely a Williamsnél, amelyre többek között David Coulthard, Mika Hakkinen és az ifjabb Piquet, Nelsinho is esélyes lehet.
Idén nyolc hónapon át keresett új pilótákat a Williams-BMW, hiszen Juan Pablo Montoya már tavaly novemberben bejelentette, 2005-ben a McLaren-Mercedeshez szerződik, majd áprilisban az is eldőlt, hogy Ralf Schumacher a Toyotánál folytatja.

Augusztus elejére Sir Frank Williamsnek végre sikerült megszereznie Jenson Buttont és Mark Webbert, ám előbbinek az FIA szerződésvizsgáló bizottsága szerdán megtiltotta, hogy a 2005-ös szezon vége előtt elhagyja jelenlegi istállóját, a BAR-Hondát.

Pizzonia: Én vagyok a lista élén

A Williamsnek így újra van egy szabad autója, amelyre ismét sokan, nagyjából hatan pályáznak.

Esélyes például a csapat tesztpilótája, Antonio Pizzonia, aki idén négy futamon is helyettesítette a sérült Ralf Schumachert, és annak ellenére, hogy mindössze két hetedik helyre volt képes, úgy érzi, ő áll a "lista élén".

A McLarentől távozó David Coulthardnak nincs szerződése 2005-re, sőt a hét elején már úgy nyilatkozott, biztosan kihagy egy esztendőt, ám a Button-döntés őt is felvillanyozta.

"A jelentkezők közül én lennék a legjobb választás. Van elég tapasztalatom, sok futamgyőzelmem és pole pozícióm, ráadásul a tesztelésben, az autó és a gumik fejlesztésében is részt tudnék venni" - jelentette ki a 13-szoros nagydíj győztes skót a Brazil Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Heidfeldet már idén kölcsönkérte Williams

Az idén a Jordannél tengődő Nick Heidfeldet már szezon közben kölcsön akarta venni Sir Williams, de őt a Jordan egyetlen versenyre sem volt hajlandó átengedni. A csapatváltásra viszont ismét esélye nyílt a németnek: "Felvettük már a kapcsolatot a két új Forma-1-es alakulattal, de mindenképpen szeretnék versenyezni jövőre, erre pedig kitűnő lehetőség lenne a Williams."

A három tapasztaltabb pilóta mögött sorba áll a helyért ifjabb Nelson 'Nelsinho' Piquet, a volt háromszoros világbajnok brazil fia is, aki tavaly decemberben már tesztelhetett a csapattal, idén pedig megnyerte az egyik legerősebb Forma-3-as bajnokságot, a britet.

Hakkinen újra versenyezni akar

Sir Frank Williams listáján szerepel továbbá egy másik BAR-versenyző, Anthony Davidson is. A huszonöt éves, rettentően gyors tesztpilóta lenne talán a legracionálisabb választás, ám az ő megszerzését nehezíti, hogy épp a BAR istálló tagja, amelynek főnöke, David Richards, ha jövőre nem is, de 2006-ban már szinte biztosan az egyik versenyautójába ülteti a tehetséget.

A hatodik, legkevésbé említett, ám leghíresebb név a korábbi kétszeres világbajnok Mika Hakkinen. A finn még tavasszal beszélt Williamsszel a visszatéréséről, de tárgyalásig nem jutottak a felek.A 36 éves klasszis viszont a múlt héten tesztelt egy német túrakocsit, amit követően a Mercedes sportigazgatója, Norbert Haug nyilatkozta: "Semmit sem veszített a gyorsaságából, jövőre mindenképpen versenyezni akar valahol".

Valószínűleg hatuk közül kerül ki Mark Webber 2005-ös csapattársa, bár a Forma-1 annyira kiszámíthatatlan, hogy bármikor feltűnhet akár egy új név is a listán. A végső döntésre ráadásul bőven van ideje Williamséknek, az is elképzelhető, hogy Webber kollégájának neve csak jövőre derül ki.