A Ferrari az idei autójával kezdheti a 2005-ös szezont

2004.11.29. 14:30
Az olasz La Gazzetta dello Sport című lapnak adott interjút Rory Byrne, a Ferrari főtervezője, aki elárulta: a következő szezon elején még az idei autóval akarnak indulni. Az F2004-es tizennyolcból tizenöt versenyt nyert, és kisebb módosításokkal rajthoz állítható, míg az ötödik futam környékére el nem készül a 2005-ös gép.
Jövőre a Forma-1-ben technikai szabálymódosítások lépnek életbe, a Ferrari mégis azt tervezi, a szezon első felében továbbra is az idei gépével indul. Elképzelhető ugyanis, hogy az új Ferrari, amelynek neve valószínűleg F2005 lesz, csak az ötödik nagydíjra készül el. Az első és hátsó szárny pozícióját és méretét ugyan módosítaniuk kell a mérnököknek, de ezeket megoldva az F2004 alkalmas lehet az indulásra. Az autó minden idők egyik legjobb F-1-es kocsija lett, miután idén tizennyolcból tizenöt versenyt nyert vele Michael Schumacher és Rubens Barrichello.

"Komolyabban átgondoljuk a terveket"

Schumacher kérésére került a Ferrarihoz
Rory Byrne a nyolcvanas évek elején, a Toleman csapat tagjaként került a Forma-1-be, majd maradt a gárdánál akkor is, amikor az a Benetton tulajdonába került. Két év kitérő után 1991-ben tért vissza az olasz-angol istállóhoz, épp amikor Michael Schumacher odakerült. A német tehetség 1994-ben az ő autójában lett először világbajnok, majd sikerüket egy évvel később megismételték. Schumacher 1996-ra a Ferrarihoz szerződött, de Byrne maradt a Benettonnál, és a kevésbé sikeres szezon végén - csak egyszer nyertek - vissza akart vonulni. A német klasszis kérésére viszont a Ferrari őt is szerződtette '96 végén, és azóta autói zsinórban hatszor nyerték meg a konstruktőr vb-t, míg Schumacher sorozatban ötször nyert velük.

"A jövő évi kocsi az idei fejlesztett változata lesz, de akár öt verseny is eltelhet a szezonból, mire rajthoz állunk vele. Mélyebben akarunk foglalkozni a módosításokkal, további kutatásokat folytatunk, és a tervezést is komolyabban átgondoljuk" - nyilatkozta Rory Byrne, a Ferrari főtervezője az olasz La Gazzetta dello Sport című lapnak.

Az interjúban arról is beszélt a dél-afrikai szakember, hogy a következő vörös versenygép már részben tanítványa, Aldo Costa munkája lesz.

"Aldo stílusa már az új kocsin is látszani fog, talán már jobban is, mint az enyém. Lassan teljesen átveszi a feladataimat" - mondta Byrne, aki 2007 februárjában akar visszavonulni. Akkor adná át helyét teljesen Costának.

A Ferrari örökre megtartaná

A zseniális képességű mérnököt természetesen semmiképp nem akarja elengedni a Ferrari, Jean Todt csapatfőnök állítólag életre szóló szerződéshosszabbítást ajánlott neki. Ő viszont még nem döntött, hogyan folytatja, egyelőre annyi biztos, hogy fiatal kollégája átveszi a posztját a Maranellói gyárban.

"Lehet, hogy 2007 után is maradok a Ferrarinál valamely kevésbé időigényes feladatkörben. Ha mégsem, akkor Thaiföldre költözöm a feleségemmel. Vettünk ott földeket az óceánparton, azt tervezzük, hogy üdülőtelepet építünk turistáknak. De leginkább pihenni fogok és búvárkodni".