A Toyota havonta épít új F1-es autót

2005.02.17. 11:32
A rekordköltségvetéssel induló Toyota eredményeket akar idén, ezért kedd óta már a január elején bemutatott TF105-ös modell átalakított változatát tesztelik a pilótái. Sőt, a siker érdekében a második futamra újra átépítik a gépet, amely még mindig csak a középmezőnyhöz tartozik.
Idén a Toyota elsőként, már január elején bemutatta a 2005-ös idényre épített autóját, a TF105-öst. A modellt néhány nap múlva tesztelni is kezdték, de az eltelt bő másfél hónapban elmaradt a várt eredményektől.

A gyár ezért úgy döntött, hogy még a márciusi idénynyitó előtt teljesen átépíti a kocsit, valójában új gépet alkot. A TF105 név megmaradt, viszont kedd óta Barcelonában már egy megújult konstrukcióval köröz Jarno Trulli és Ralf Schumacher, a két pilóta.

Szinte minden alkatrésze új

"A TF105-ös januári bemutatása óta teljesen megváltozott, új a fenéklemez, a hátsó felépítés, a fékrendszer, az orr kialakítása és az oldaldobozok formája is" - nyilatkozta a hét közepén az angol Autosport című lapnak Mike Gascoyne, az istálló technikai igazgatója.

A szakembert a múlt évben csábította el a japán cég a Renault-tól, azzal a céllal, hogy legalább dobogós helyekre képes autót tervezzen. Úgy tűnik, ez elsőre nem sikerült, de a Toyota nem sajnálja a pénzt a fejlesztésekre. Gascoyne szerint ez a siker egyik záloga: "Egyértelmű, hogy új kocsit összeállítani nagyon sokba kerül, de a Toyotának végre úgy kell működnie, mint egy igazi élcsapatnak".

A pénz nem számít

Az istálló költségvetése az egyik legnagyobb az F1-es mezőnyben - négyszázmillió euró körül lehet -, az angol mérnök elárulta, előző munkahelyén nem voltak hasonló lehetőségei: "A forrásainkat maximálisan kihasználjuk, a Renault-nál effajta fejlesztésekre nem volt pénz".

Egyelőre nem tudni, hogy a változtatások beváltják-e a reményeket, Jarno Trulli a szerdai tesztnapon csak a kilencedik időt érte el. Ennek ellenére az olasz bizakodóan nyilatkozott az Autosportnak: "Az új autót könnyebb vezetni, és gyorsabb is, mint az első TF105-ös. Persze még mindig vannak problémák, így egyelőre a középmezőnyhöz tartozunk".

A második futamra a legújabbat is átalakítják

A szakemberek munkáját ráadásul nehezíti, hogy Ralf Schumachernek nem fekszenek az új szabályok: "Jobban kedveltem a tavalyi Forma-1-et. Az autó mindig alulkormányzott, ez nem kedvez a stílusomnak".

A japán vezetők ennek ellenére sem spórolhatnak, hiszen a januári bemutatón a cég elnöke elismerte, hogy már túl sokat költöttek ahhoz, hogy idén is csak a mezőny végén kullogjanak az autóik, vagyis legalább dobogós helyeket vár. Ennek megfelelően a második, malajziai futamra ismét új autót épít a Toyota.

"Melbourne-ben használjuk az új kocsit, majd a következő futamon már egy teljesen más géppel indulunk" - árulta el Mike Gascoyne.