A McLaren vezet, a Minardi nem indult

2005.03.04. 07:54
A McLaren-Mercedes harmadik pilótája, Pedro de la Rosa volt a leggyorsabb az idénynyitó Ausztrál Nagydíj első, pénteki napján. A második csapattársa, Kimi Raikkönen lett, a ferraris vb-címvédő, Michael Schumacher a negyedik legjobb időt teljesítette. A szabadedzéseken a Minardik nem indulhattak, mert a Ferrari még mindig nem járult hozzá, hogy a tavalyi szabályok szerint épített autóikat használják. Sőt, már az FIA (Nemzetközi Autós Szövetség) is ellenkezik, vagyis teljes a káosz a Minardi és az F1 körül.
Kisebb meglepetésre a McLaren-Mercedes harmadik pilótája, Pedro de la Rosa futotta a legjobb időt az idénynyitó Ausztrál Nagydíj első, pénteki napján. A spanyol versenyző az európai idő szerint hajnalban véget ért tréningen 1:25.376-os körrel lett első.

A McLaren remekül mutatkozott be

A McLaren kettős sikert jegyezhetett, ugyanis mögötte az egyik hivatalos sofőr, Kimi Raikkönen végzett, de a gárda harmadik tagja, Juan Pablo Montoya sem sokkal maradt le, ötödik lett. A harmadik legjobb időt a második óra végén futotta meg a williamses Nick Heidfeld, míg a hétszeres világbajnok Michael Schumacher a negyedik lett, hét tizeddel de la Rosa mögött.


Klikk a képre!
Érdekes, hogy a legjobbak az első tréningen szinte nem is futottak, Michael Schumacher, Raikkönen, a két renault-s, Alonso és Fisichella sem tett meg egyetlen mért kört sem, és Rubens Barrichello is csak ötöt. Valószínűleg kímélték a motorjaikat, amelyeknek idén már két teljes versenyhétvégét, vagyis dupla annyi távot kell kíbírniuk, mint tavaly. Schumachernek persze elektronikai problémái is voltak.

A szabadedzéseken a Minardi kocsijai nem indulhattak el, mert a Ferrari még mindig nem járult hozzá, hogy a Forma-1 legkisebb csapata a tavalyi szabályok szerint épített autóját használja. Az olasz-ausztrál team új gépei csak a negyedik futamra készülnek el, addig a régiekkel tervezték a versenyzést. A legutóbbi információk szerint már nem csak a Ferrari, de az FIA képviselői is ellenzik a Minardi részvételét.

Stoddart a szállodában is kereste Todtot

A Minardi tulajdonosa, Paul Stoddart csütörtök este még a szállodai szobájában is kereste Jean Todtot, a Ferrari csapatfőnökét, de nem találta, így nem tudott vele tárgyalni. Péntek reggel aztán találkoztak a felek, ám az olaszok vezetője nem egyezett bele a tavalyi kocsik használatába. Sőt, Todthoz csatlakozott a Red Bull Racing és a Jordan-Toyota vezetője is.

Utóbbi kettőt sikerült meggyőznie Stoddartnak, aki kijelentette, ha a futamon pontszerző helyre kerülnének a 2004-es gépekkel pilótái, elengédnék maguk mellett az új előírások szerint épített kocsikkal induló ellenfeleiket.

A Minardi-szurkolók tüntetésre készülnek


Klikk a képre!
A Ferrari viszont ennek ellenére sem hajlandó áldását adni, bár Stoddart legutóbbi nyilatkozata szerint Todt már hajlik a beleegyezésre. Sőt, az f1racing.net értesülései szerint már nem is a francia menedzser, hanem a nemzetközi szövetség, különösen annak elnöke, Max Mosley akadályozza a Minardikat.

"Szerintem, ha ők lesznek az egyetlenek, akik ellenzik az indulásunkat, végre beadják a derekukat. Persze fél Ausztrália már így is azt gondolja, hogy a Ferrari egy csapat pöcsfejből áll" - mondta Stoddart az újságíróknak, de az FIA ellenszegüléséről nem beszélt. Az ausztrál üzletember korábban elárulta, ha nem állhatnak rajthoz, rajongóik tüntetést szerveznek, amelyen akár Ferrari-relikviákat is égethetnek.

Húsz éve a leggyengébb csapat

A Minardi, mióta 1985-ben beszállt a Forma-1-be, szinte mindig a leggyengébb csapat volt, versenyzői majd húsz év alatt alig néhány pontot szereztek. Tavaly is az utolsó helyen végeztek a vb-n, egyetlen pontjukat Baumgartner Zsolt szerezte az Amerikai GP-n.

Az istálló egyébként elhozta Ausztráliában a 2005-ös alkatrészeit is, ám vonakodik használni azokat, mert Stoddart elmondása szerint "még sosem tesztelték őket, ezért veszélyesek lennének". Ez természetesen igaz is, ráadásul nincs is elegendő darabjuk.

A Red Bull és a Jordan is ellenkezett

Stoddart korábban azt nyilatkozta, az FIA (Nemzetközi Autós Szövetség) képviselői a csütörtöki gépátvételen engedélyezték a 2004-es Minardi indulását, de már ez is kérdéses. A szervezet ugyanis pénteken állítólag közleményt adott ki, melyben elfogadhatatlannak minősíti, hogy bárki is a szabályokon kívül eső felszereléssel álljon rajthoz. Stoddart ez után azt mondta, perre viszi az ügyet, és bíróságon támadja meg az új szabálykönyvet, amit szerinte nem a megfelelő időben alkottak meg, ezért érvénytelen.

A második pénteki szabadedzés végeredménye
1 P. de la Rosa McLaren-Mercedes 1:25.376 28 kör
2 K. Räikkönen McLaren 1:25.676 15
3 N. Heidfeld Williams 1:25.940 23
4 M. Schumacher Ferrari 1:26.081 15
5 JP. Montoya McLaren 1:26.227 14
6 F. Massa Sauber 1:26.357 19
7 F. Alonso Renault 1:26.562 21
8 J. Button BAR 1:26.611 26
9 R. Barrichello Ferrari 1:26.639 14
10 G. Fisichella Renault 1:26.668 23
11 R. Zonta Toyota 1:26.808 31
12 D. Coulthard Red Bull 1:27.017 22
13 R. Schumacher Toyota 1:27.162 16
14 J. Trulli Toyota 1:27.195 24
15 M. Webber Williams 1:27.329 19
16 J. Villeneuve Sauber 1:27.513 18
17 C. Klien Red Bull 1:27.544 14
18 T. Sato BAR 1:27.891 20
19 N. Karthikeyan Jordan-Toyota 1:28.168 29
20 R. Doornbos Jordan 1:28.620 30
21 V. Liuzzi Red Bull 1:28.926 7
22 T. Monteiro Jordan 1:29.671 23

A Minardi főnöke még múlt ősszel kérte a riválisok hozzájárulását, tegyenek kivételt vele, amire a Ferrarin kívül az összes csapatvezető rábólintott. Jean Todt viszont tartja magát elhatározásához, és a Red Bull, valamint a Jordan is kifogást emelt. E két gárda a tavalyi megegyezés óta új tulajdonba került, és ők nem, csak az elődjeik egyeztek bele a Minardik szereplésébe.

Erőfitogtatás az egész

Az egész ügy szinte biztosan megoldódik szombatra, legkésőbb a futam napjára, és a Minardik valószínűleg ott lehetnek a rajtrácson, igaz, semmit nem lehet kizárni. Az egész valójában a Ferrari erőfitogtatásának tűnik, ami a hónapok óta húzódó konkord-szerződés körülötti vitákra vezethető vissza. De az is nagyon valószínű, hogy 'személyes' bosszúról van szó: a Minardi főnöke jó fél éve folyamatosan kritizálja a Ferrarit, amely így próbál visszavágni.

A Ferrari volt sokáig azoknak a csapatoknak a vezetője, amelyek a sorozat elhagyásával fenyegetőztek, ha nem kapnak nagyobb részt a Forma-1 bevételeiből, ám múlt év végén óriási meglepetésre mégis aláírták Bernie Ecclestone F1-főnök és az FIA szerződését. A többiek egyelőre nem csatlakoztak hozzájuk, és nem kizárt, hogy a Ferrari a Minardi ellehetetlenítésével is megpróbál nyomást gyakorolni rájuk. Az ugyanis biztos, hogy a Minardi tavalyi autói semmiféle veszélyt nem jelentenének a vörös kocsikra, az új szabályok ellenére is másodpercekkel lennének lassabbak.

Stoddart persze rettentően naív volt, amikor azt gondolta, minden kívánságához asszisztálni fognak az ellenfelek, különösen a Ferrari. Ráadásul Max Mosley elnökkel sem jó a kapcsolata, ami tovább gyengíti az esélyeit terveinek elérésére.

A legjobbak nyilatkozatai
Pedro de la Rosa: "Elsősorban a megfelelő abroncsok kiválasztására összpontosítottam, hiszen ezzel nagyon sokat segíthetek a csapatnak. Sokat tanultunk az edzéseken, hosszú idő után körözhettünk ismét nagy melegben. A második edzésen hozzáértem az egyik Jordanhez, emiatt kimentem a kavicságyba, de szerencsére folytathattam a gyakorlást, mert nem sérült meg az autóm. Nagyon élveztem a száguldást a lelkes ausztrál közönség előtt. A hétvége további napjaiban a mérnökeinket segítem, hiszen többet már nem ülök az autóba." Kimi Raikkönen: "Az első szabadedzést kihagytam, mert a felvezető kör után módosítottunk a váltón. Ez nem igazán befolyásolta a pénteki programomat, így is elvégeztem a tervezett munkát. Örülök annak, hogy elkezdődött a világbajnokság, nagyon várom a folytatást." Michael Schumacher: "Elégedett vagyok az első napon elvégzett munkával, az eredményem is megfelelő. Szinte tökéletesen elvégeztük a tervezett programot, bár az első edzésen kisebb elektronikai gonddal küszködtem, ezért nem is próbálkozhattam. Szerencsére gyorsan kijavítottuk a hibát, így a második gyakorláson részt vehettem." Nick Heidfeld : "A vártnál jobban sikerült a napom, főleg a téli teszteken tapasztalt gondok tükrében. Az első edzésen kisebb gondunk volt az elektronikával, ezt némileg hátráltatta a munkát, de később már minden a tervek szerint alakult.