Mária
-7 °C
3 °C

A Michelin fizet az indianapolisi F1-es kudarcért

2005.06.29. 10:58
A gumiszállító Michelin magára vállalta a csonka amerikai Forma-1-es nagydíj csalódott nézőinek kártalanítását. A futamra alkalmatlan abroncsokat szállító cég visszafizeti a jegyek árát és meghív a jövő évi versenyre is húszezer szurkolót, bár a cég hangsúlyozza, erre semmi nem kötelezi. A Nemzetközi Autós Szövetség szerdán dönt a hét nem induló csapat ellen indított eljárásban.
A Forma-1 történetének legnagyobb botrányát hozta össze a Michelin, a csapatok és a Nemzetközi Autós Szövetség (FIA) másfél hete, Indianapolisban. Az Amerikai Nagydíjra nem szállított biztonságos versenyzésre alkalmas gumit a francia cég, ezért bojkottálta a futamot hét istállója. A pénteki szabadedzéseken Ricardo Zonta és Ralf Schumacher is defekt miatt szenvedett balesetet, majd másnapra nyilvánvalóvá vált, a Michelin-abroncsok alkalmatlanok az indianapolisi aszfaltra.

Egymásra mutogattak

A michelines csapatok egy lassító beépítését kérték az FIA-tól (Nemzetközi Autós Szövetség), azt mondták, így tudnák teljesíteni a versenytávot, ám a szervezet elutasította kérésüket, így ők nem rajtoltak el. A nagydíjat csak a hat bridgestone-os autó teljesítette, a helyi közönség felháborodott, sörösdobozokat dobált, mutogatott és fütyült, botránnyal ért véget a futam. Michael Schumacher simán nyert, és ezzel visszakapta az esélyt világbajnoki címe megvédésére.

A verseny után mindenki egymásra mutogatott, de a felelősséget senki nem vállalta, a Michelin hangoztatta, ugyanígy döntene most is. Az FIA a botrány miatt június 29-re a Motorsport Világtanács elé idézte a hét michelines istálló vezetőjét és a gumiszállítót, mert a Forma-1 jóhírének rontásával vádolja őket.

Egy coloradói szurkoló feljelentette szinte az összes szereplőt, Larry Bowers keresetet nyújtott be az FIA, a pálya üzemeltetője és a Michelin ellen is.

A Michelin a kedvükben jár

A Michelin alig egy nappal az FIA-meghallgatás előtt bejelentette, kártalanítja a csalódott amerikai nézőket. Ezzel valószínűleg a csapatokra nehezedő nyomást is mérsékelni akarta, hiszen Max Mosley, az autós szervezet elnöke korábban kijelentette, az esetleges büntetés attól is függ, hogy a Michelin magára vállalja-e a felelősséget a csonka futamért.

"A jog ugyan nem kötelez bennünket erre a lépésre, de mi szeretnénk a kedvében járni annak a 110 ezer embernek, aki kilátogatott az indianapolisi nagydíjra" - jelentette be a vállalat szóvivője. Az abroncsszállító vállalta, hogy visszatéríti a jegyek árát, ráadásul felvásárol húszezer belépőt a jövő évi futamra, és azoknak a szurkolóknak adományozza, akik az idén is jelen voltak.

Nem rossz, csak nem megfelelő gumik

A Michelin hétfőn zárta le vizsgálatát, amely Ralf Schumacher és Ricardo Zonta balesetének okára próbált válaszolni. Kiderült, hogy a viadalra kijelölt gumik "nem rosszak és gyengék" hanem "nem megfelelőek" voltak a pálya 13-as, döntött kanyarjában a különlegesen nehéz követelmények leküzdésére.

A cég szerint ez tökéletesen indokolta azt a kérésüket, hogy építsenek lassítót a kanyar elé. Ezt a nemzetközi szövetség nem engedélyezte, így a hét michelines csapat a felvezető kör után biztonsági okokra hivatkozva feladta a versenyt.