Irén, Írisz
6 °C
16 °C

Baumgartner tanul és vezet

2005.07.05. 07:31
Baumgartner Zsolt idén kimaradt a Forma-1-ből, és más autós kategóriában sem indul. Letette főiskolai vizsgáit, gokartozik és folyamatosan edz: várja, hogy visszakerüljön a Forma-1-be.
"Élek és virulok" - mondta az Indexnek Baumgartner Zsolt a Forma-1-es fociválogatott július 27-i, budapesti szereplését beharangozó sajtótájékoztatón.

Bízik a visszatérésben

A huszonnégy éves pilóta tavaly végigversenyezte az F1-es szezont a Minardinál, ám idén nem talált magának helyet egyik csapatnál sem.

"Várok a lehetőségre, hogy visszakerüljek a Forma-1-be. Zajlanak a dolgok, de minden pénzkérdés, és ezt nehéz megoldani" - árulta el Baumgartner, de konkrétumot nem említett, mert nem teheti.

Gokartot vezet

Baumgartner Zsolt

Amikor februárban eldőlt, kimarad a Forma-1ből, még az is felmerült, hogy polgári foglalkozást vállal, ám nem így történt. "Nemrég fejeztem be a főiskolai vizsgáimat, sokat tréningezek és gokartozok, hogy formában tartsam magam. A jövő héten öttusázókkal megyek edzőtáborba" - beszélt mindennapjairól a versenyző.

Ritkán fordul elő, hogy valaki a legjobbak között indul, majd néhány hónappal később egyetlen kategóriában sem vesz részt. Baumgartnernek hiányzik is a vezetés, de nem ülne be bármilyen autóba.

Együléses gép vagy DTM

"A DTM (a német túrakocsi-bajnokság) tetszene, mert az autók felépítése nem áll túl messze az F1-es gépekétől. Szívesen indulnék a Le Mans-sorozatban vagy az Indycarban, de csak kedvező feltételek mellett. A WTCC-be (Túrakocsi Világbajnokság) viszont nem igazolnék akkor se, ha hívnának". (A WTCC-ben az utcaihoz nagyon hasonlító gépek indulnak.)

Tavaly ilyenkor pontot szerzett az F1-ben

Alig több mint egy éve Indianapolisban pontot szerzett a Minardival, és a vasárnapi Francia Nagydíjon meglátogatta volt csapatát. "Örültek nekem, kivétel az egyik pilóta, Christijan Albers, mintha zavarta volna, hogy ott van egy másik versenyző is - mesélte Baumgartner, de nem tagadta, ha visszahívnák sem biztos, hogy elfogadná a felkérést. - Nem mennék feltétlenül a Minardihoz, csak ha egy nagyon jó ajánlatot kapnék tőlük".

Tavaszi hosszú hétvégék

Töltse az ünnepeket külföldön, London, Párizs, Róma városnézés, olasz hajóút, síelés Ausztriában.

Választott már utasbiztosítást?

Több mint 50 ajánlat, akár napi 161 Ft-tól!