Natália
-3 °C
7 °C

Válassza ki az új F1-es időmérő rendszert!

2005.07.16. 10:40
Az FIA (Nemzetközi Autós Szövetség) közvélemény kutatással derítené ki, milyen kvalifikációs rendszert szeretnének a szurkolók az eddigi egykörös helyett. A Forma-1 hivatalos honlapján kétféle javaslatot tesznek közzé, és bárki szavazhat.
Az FIA (Nemzetközi Autós Szövetség) tavasszal internetes közvélemény kutatásban tudakozódott arról, milyennek tartják a Forma-1-et a szurkolók. A felhívásra 93 ezer rajongó válaszolt, és az eredmények kiértékelése után Max Mosley FIA-elnök megváltoztatta a 2008-as szabályváltoztatásokra tett javaslatait.

Két vagy három részes lenne

A szervezet már a következő felmérését tervezi, amellyel a rengeteget szidott egykörös kvalifikációs rendszer utódját akarják kitalálni. A Forma-1 hivatalos honlapján kétféle módszert közölnek, amelyeket az istállók terjesztettek be, 2006-ra.

Az egyik a régi, hatvan perces tréninghez hasonlító megoldás:egy órán belül - rövid szünettel - két 25 perces edzést rendeznek, minden autó mindkettőben annyi kört fut, amennyit csak akar. A végén a leggyorsabb összidőt teljesítő szerzi meg a pole pozíciót, vagyis az első és a második tréningről összeadják a legjobb kört.

Bonyolultabb, de érdekesebb

A másik valamivel bonyolultabb, és érdekesebb. Az egyórás tréninget két negyed és egy félórás periódusra osztják. Az elsőben mindegyik pilóta indulhatna, de az idő lejártakor az öt leglassabbat kizárnák. Újabb 15 perc elteltével a maradék 15 autóból az újabb öt leggyengébbet küldenék a boxba, így maradna 10, amely fél órán át az első tíz helyért hajthatna, annyi körrel, amennyivel akar. A végső félóra után leggyorsabbé lenne a pole pozíció.

Újra kevés benzinnel köröznének

Fontos feltétel, hogy mindkét rendszerben meghatározatlan üzemanyagszinttel körözhetnének, vagyis az FIA a pillanatnyilag életben lévő tankolási szabályon is változtatna: a kocsikat újra közvetlenül a futam előtt tölthetnék föl.

Egyelőre nem tudni melyikre, de szinte biztosan változik jövőre az időmérő lebonyolítása.