Barrichello: Indianapolisban 20 kocsinál is nyertünk volna

2005.07.30. 02:13
A Ferrari brazil pilótája, Rubens Barrichello már nagyon várja, hogy a meteorológusok egyszer végre eltalálják a vasárnapi időjárást, és az utóbbi futamok gyengébb eredményei ellenére is hisz benne, hogy a Hungaroringen a legjobbak között lehet. Interjú.
"Kétségtelenül ez a legnehezebb évem a Ferrarinál" - ismerte el Rubens Barrichello az Indexnek a Vodafone egyik budapesti médiapartija után.

A brazil pilóta 2000 óta versenyez az olasz gárdánál, és az eddigi összes szezonjában volt már legalább egy futamgyőzelme, amikor a Magyar Nagydíjra ért a sorozat, idén ellenben egyszer sem állt még csak közel sem a sikerhez. Ennek ellenére pozitívan gondolkozik. "Nem mondanám, hogy nem élvezetes 2006, mert a fejlesztés nagy kihívás. Persze a másik oldal, hogy sokat teszteltünk ugyan az utóbbi időben, de nem lettünk jobbak. Egy jó gumiválasztással viszont a Hungaroringen versenyképesek lehetünk".

Jó rajtpozíció kell


Rubens Barrichello
Szerinte a futamokon és az edzéseken is javulniuk kell, ha jobb eredményeket akarnak elérni, de mivel az időmérőkön rendre biztatóbban szerepelnek, Magyarországon versenyképesebbek lehetnek. "Újra jó pozícióban lehetek. Ha az autó alkalmazkodik a pályához, remek versenyem lehet. Többször is jól sikerült a szombatunk idén, de a vasárnapunk csak ritkán. A Hungaroringen nagyon fontos a jó rajthely, e nélkül nem is beszélhetünk a futamról" - mondta a kilencszeres futamgyőztes.

Idén csak Indianapolisban nyert a Ferrari, amikor mindössze a hat Bridgestone-gumis autó, a két Jordan és Minardi, illetve ők indultak el, mert a michelines istállók biztonsági okokból bojkottálták a futamot.

Tilos a kishitűség

"Hiszem, hogy Amerikában akkor is nyertünk volna, ha az összes kocsi a pályán van - szólt meggyőződéssel a dél-amerikai. - Remek volt az autó és a gumik kombinációja. A legtöbben persze másképp gondolják, de szerintem tényleg győztünk volna".

A Ferrarit néhány kisebb hiba mellett ebben az évben leginkább a gyenge Bridgestone abroncsok hátráltatják, Barrichello nem is tagadja, kevesebb az esélyük, mint a michelineseknek, és jóval kevesebb, mint a McLarennek és a Renault-nak. "De ha úgy állsz hozzá a nagydíjhoz, hogy ötödiknél jobb nem lehetsz, inkább el se indulj. Így nem lehet sikereket elérni"-zárta le a témát.

Mintha neheztelne az időjósokra

Bár a meteorológusok a nyár legforróbb időszakának jósolják július végét Magyarországon, nem zárják ki, hogy vasárnap eshet. A csapadékkal nőne a Ferrari sansza is. "Őszinte leszek, idén mindig, az összes verseny előtt azt mondták, eshet, de egyszer sem történt meg - emelte fel a hangját a ferraris. Aztán félig fenyegetően, félig viccesen folytatta: "Ideje lenne már, hogy végre bejöjjön nekik!".