Judit
3 °C
6 °C

Félig magyar a legrosszabb Forma-1-es pilóta

2005.08.03. 08:49
Az izraeli származású, magyar állampolgár Chanoch Nissany nem csak magát, de a Minardit és az egész Forma-1-et leégette a Hungaroringen. A negyvenkét éves sofőr múlt pénteken, a Magyar Nagydíj szabadedzésén mutatkozott be hivatalos tréningen, és tizenhárom másodperccel maradt el az élmezőnytől. Ideje a GP2-es rajtlista 19. helyére lett volna jó.
"Semmi keresnivalója a Forma-1-ben" - nyilatkozta Nick Heidfeld az első izraeli F1-es pilótáról, a Budapesten élő Chanoch Nissanyról, aki a Hungaroring múlt pénteki szabadedzésén indulhatott először a sorozat hivatalos eseményén.

Milliókat fizetett, hogy kiröhögtesse magát


Klikk a képre!
A magyar útlevéllel is rendelkező, magát félig honfitársunknak valló üzletember több millió dollárt fizetett a Minardinak, hogy egész évben tesztelhessen, ám bemutatkozó produkciójával a mezőny szerint is hülyét csinált magából.

Már önmagában is megmosolyogtató, hogy negyvenkét évesen - pont a születésnapján - mutatkozott be a félig hazai közönségének, de az, hogy több mint tizenhárom másodperccel volt lassabb, mint a nap legjobb idejét teljesítő toyotás Ricardo Zonta - röhej. Leggyorsabb csapattársától, Robert Doornbostól héttel maradt el.

Másfél hónapig egyedül ment a pályán

Az ingatlancsászár szinte végig egyedül körözött, mert az igazi versenyzők nem mertek a közelébe menni, de háromnegyed óra alatt mindössze nyolc kört sikerült megtennie, majd kicsúszott.

"Szenvedett, hogy megtanulja a Hungaroringet" - írta róla később a leghíresebb autós weboldal, az Autosport-Atlas. Szemmel láthatóan ez volt a helyzet, furcsábbnál furcsább íveket ment, annak ellenére, hogy négy éve kezdődött karrierjének legnagyobb részét a magyar pályán töltötte.

Néhány éve például másfél hónapra kibérelte magának az egészet, hogy csak ő körözhessen rajta, ám pénteken bebizonyosodott, ez pénzpocsékolás volt. A Hungaroring Rt. vezetői persze ujjonghattak, hiszen a legnagyobb magyar versenypályát évente összesen legfeljebb negyven napra bérelik ki, különböző versenyekre és tesztelésekre.

A Minardi-szurkolók szerint is alkalmatlan
A forzaminardi.com, az istálló legnagyobb szurkolói oldala közvélemény-kutatásban igyekszik megtudni, hogy vélekednek a szurkolók Chanoch Nissanyról. A weboldalon bárki szavazhat, hogy ő-e a legalkalmasabb ember a harmadik autó vezetésére. Az olvasók hetvenöt százaléka szerint nem, tíz százalék nem tudja, míg tizenöt százalék úgy véli, igen.
Tíz emberből tehát majdnem nyolc szeretne mást látni az extra Minardiban, mondjuk épp a másfél hete kirúgott Patrick Friesachert. A tehetséges osztrák a monacói futamon jóval gyorsabb volt az istállóban előjogokat kapó Albersnél, mégis elküldték, mert elfogyott a pénze. Nehéz elhinni, hogy annyi se maradt volna, hogy legalább pénteken ő vezessen.

A GP2-ben is csak tizenkilencedik lett volna

A crash.net szakoldal statisztikája mutatja leginkább, mennyire szánalmas volt Nissany teljesítménye: 1 perc 34 másodperc 319 ezredmásodperces ideje a GP2-es mezőny rajtrácsának 19. helyére lett volna elegendő. Az oldal meg is jegyezte, kár, hogy az F1-es Minardi Cosworth nem indulhatott el a háromszáz lőerővel gyengébb kocsik között.

A legérdekesebb kérdést is föltette a crash.net: hogyan kaphatott egyáltalán F1-es jogosítványt, azaz szuperlicencet Nissany? Főleg azok után, hogy az istálló mugellói tesztelésén összeütközött Christijan Albersszel, a csapat első számú versenyzőjével. "Kimentem a pályára, majd egyszer csak nekem jött" - nyilatkozta akkor a holland tehetség.

"Veszélyes volt a többiekre"


Galéria
"Ha valaki olyan lassú, mint Nissany, nem szabad Forma-1-es kocsiba ülnie. Nagyon veszélyes volt, főleg a többiekre" - mondta Heidfeld, és a Forma-1-turista szerencsére nem is jött ki a második tréningre.

A sportinglife.com szerint csapatfőnöke, Paul Stoddart nem engedte, de az ausztrál milliárdos szavai azonban nem ezt tükrözik: "Gratulálok Chanochnak az F1-es bemutatkozásához. Elégedett voltam vele, de egy hidraulikai probléma megrövidítette a napját. Lesz még lehetősége, és folytathatja a Minardinál megkezdett tesztprogramját egész éven át."

Nem szállt ki az autóból

A Minardi hivatalos honlapján jelent meg a fenti nyilatkozat, ám ha Stoddart valóban komolyan gondolta, akkor jobb lenne, ha ő is távol tartaná magát a Forma-1-től. Valószínű persze, hogy a dollármilliókért még butaságokat is hajlandó beszélni.

A külföldi lapok ráadásul még nem is említik Nissany legnevetségesebb produkcióját: miután a kavicságyba csúszott, és ottragadt, nem volt hajlandó kiszállni az autóból, így azt vele együtt vitték a szalagkorlát mögé, egy darun himbálózva.

Ez nem csak kínos, de szabálytalan is, ám az FIA (Nemzetközi Autós Szövetség) meg sem büntette. Szereplése elég nagy szégyen már így is, de nem csak a Minardinak, hanem az egész Forma-1-nek egyaránt.

Négy év alatt a Forma-1-be
Az izraeli-magyar kettős állampolgárságú Chanoch Nissany 2004 júliusában tesztelhetett először Forma-1-es versenyautót, akkor a Jordan silverstone-i edzésén vehette birtokba Nick Heidfeld sárga kocsiját. Első köre nem sikerült túl jól, bő fél perccel volt lassabb, mint a szintén a pályán lévő David Coulthard. A gyakorlásért fizetett viszont, így a Jordan vezetői elismerően beszéltek róla.
A 42 éves pilóta mindössze négy éve kezdte a versenyzést, de a Formula kategóriában hamarosan magyar bajnok lett. Nem csoda, hiszen az övé volt a legjobb, leggyorsabb autó, és Szász László, valamint Cserkuti József is segített neki. 2003-ban a spanyol World Series Light-sorozatban autózott, majd tavaly a Forma 3000-ben szereplő Coloni-csapat pilótája lett. A kilenc éve Magyarországon élő üzletember nem ért el kiugró eredményeket - valójában leszerepelt - angliai F1-es debütálásán, a mindig anyagi gondokkal küszködő Minardinak ettől függetlenül felkeltette az érdeklődését.
Versenyzői kedve nem csökkent, és novemberben már az olasz istálló autóit vezethette, Misanóban. A lehetőséget természetesen nem ingyen kaphatta meg - üzleti titok az összeg -, ám a csapatnál elégedettek voltak teljesítményével, és a következő teljes szezonra szerződést kötöttek vele. Csak találgatni lehet, mennyit fizetett, de két-három millió dollárt biztosan. Sőt, talán még többet is.
A megállapodás szerint az idény futamai közötti gyakorlásokon Nissany is az F1-es autó volánja mögé ülhet, így egyik álma teljesült, a másik, hogy versenyen is bemutatkozhasson, még várat magára. Pénteki szereplése után kijelenthető, ez sosem fog megvalósulni.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.