Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Volt Ferrari-mérnök tette sikeressé a McLarent

2005.08.24. 14:02
A Ferrari technikai igazgatója, Ross Brawn úgy gondolja, leginkább görög exmérnöküknek Nicolas Tombaszisznak köszönhető a McLaren-Mercedes idei remek szereplése. A szakember 2003-ban igazolt az olaszoktól az angol teamhez, és idén elő is léptették.
Segítette a McLaren-Mercedes fejlődését a Ferrari egyik korábbi mérnöke, állítja az olaszok technikai igazgatója, Ross Brawn.

"Tudta, hogyan működik a Ferrari"

Nicolas Tombaszisz 1996-tól 2003-ig dolgozott a maranellóiaknál, majd letöltötte katonai szolgálatát, és a McLarenhez igazolt.

"Elhagyott minket, és a McLarenhez ment, aminek meg is lett az eredménye. Tudta, hogyan működik a Ferrari" - nyilatkozta Brawn a brit Autosport magazinnak, bár elismerte, az effajta munkaerő-áramlás mindennapos a Forma-1-ben.

Massa és Barrichello is korlátozottan tesztelhet


Ross Brawn

A Michelin a hétvégén jelentette be, hogy megtiltja a gumitesztelést a Saubertől a Ferrarihoz szerződő Felipe Massának, attól tartva, hogy titkos adatokat ad át a rivális Bridgestone-nak. Az olaszoknál Rubens Barrichellóra vár hasonló sors, ő a Ferrari új, illetve 2006-os fejlesztéseit nem próbálhatja ki, mert jövőre a BAR-Hondához távozik.

"Minden munkánkat, a filozófiánkat és a felépített kultúránkat hirtelen egy másik csapat is felhasználhatta" - utalt rá Brawn, hogy Tombasis hogyan segítette a McLarent.

Tombaszisz hamar vezető lett a McLarennél

A görög aerodinamikai mérnököt idén áprilisban elő is léptették a McLarennél, ma már ő a tervezési osztály igazgatója.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!