Japán szépség lehet az F1 első csapatfőnöknője

2005.10.04. 11:15
Volt japán szépségkirálynő lehet az első csapatfőnöknő a Forma-1-ben. Egy angol lap állítja, a McLaren 2007-ben induló fiókcsapatát a Direxive Motorsport elnök-vezérigazgatója, Miszato Haga fogja vezetni.
Két csapattal indul jövőre a Forma-1-ben a Red Bull Racing, miután néhány hete az első számú alakulata mellé megvásárolta a Minardit is. A kis olasz istálló fiókcsapat lesz, amelyben fiatal tehetségek kapnak lehetőséget.

GP2-ben és GT-bajnokságban is van csapata

Miszato Haga
Miszato az F1-be készül
Korábban a McLarent is hírbe hozta az angol sajtó egy B-csapat alapításával, sőt, a hétvégén a Woking News & Mail című lap hosszabb cikket közölt ennek lehetőségéről.

Az újság, amely a McLaren-főhadiszállás, Woking városka helyi lapja, állítja, az istálló már szervezi a második csapatát, amelyet a jelenleg a GP2-ben és a japán Super GT-bajnokságban is részt vevő Direxive Motorsport vezetne.

Elnök-vezérigazgatóból csapatfőnök

A team központja a régi McLaren-üzemben, az Albert Drive-on lenne, ám ennél jóval érdekesebb, hogy a gárdát Miszato Haga volt japán szépségkirálynő vezetné. Ő a GP2-es Durango istállót futtató Direxive elnök-vezérigazgatója.

A 'Woking News & Mail' állítja, Haga kerülne a McLaren B-csapat élére, ha a tervek szerint 2007-re vagy 2008-ra sikerülne összehozni az alakulatot.

Az első nő

A hölgy természetesen az első csapatfőnöknő lenne a Forma-1 55 éves történetében.